2020. március 2., hétfő

Konstantin püspök levele 1878-ból

A károlyfalviak 1877-78-ban saját elhatározásból, nagy anyagi áldozatokat és cselekvő közreműködést (kemény munkát) is vállalva új templomot építettek maguknak. A falu bírója ezidőben Brogli Ignác volt, s az építkezésről részletes feljegyzéseket készített Brogli János, a későbbi bíró (aki egyébként feljegyzéseit a továbbiakban, bíró-korában is folytatta, egészen 1898-ig). 

A templomépítés 1877 áprilisában kezdődött, s egy év múlva 1878 júniusában már fel is szentelték az új templomot. Ez alkalomból írta meg Konstantin kassai püspök díszes levelét, melyet „nagyontisztelendő” Dessewfy Sándornak, a károlyfalvi fiók-egyházban illetékes sárospataki esperesnek címzett, hogy azt a felszentelés alkalmával olvassa fel a károlyfalvi híveknek. A levél díszes oklevél-formátumú, nem kézírásos, hanem a sárospataki nyomdában nyomtatták.


A híveknek, 19. századi öntudatos elődeinknek, s kiemelve a felelős és rátermett bírónak bizonyára jól esett a püspöki dicséret, s mi kései utódok is büszkén olvashatjuk az elődeinkről szóló elismerő szavakat, hogy olyan alkotást hoztak létre, mely Isten dicsőségét s az ő áldozatkészségüket is "fennen hírdeti."

Az értékes falutörténeti dokumentum bekeretezve fellelhető aí parókia tárgyai között, s a kisebbségi önkormányzat tulajdonában is. A majdani falumúzeumban bizonyára kiállításra kerül majd.







1145

Nagyontisztelendő esperes-plébános úr!

Tegnapi napról kelt jelentéséből nagy megelégedéssel és főpásztori örömmel értesültem, hogy a károlyfalvi fiók-egyház, melynek újból való felépítését a katholikus község hívei vallásos buzgalommal elhatározták, munkájukkal és figyelemre méltó készpénzköltséggel  támogatták és Isten segítségével végre is hajtották, immár csak a felszentelést várja, hogy az isteni szolgálat benne kezdetét vehesse.

A közelgő pünkösdi ünnepek másod napján a zempléni főesperes úr által teljesítendő szentelés bejelentését tehát tudomásul vevén, a midőn a károlyfalvi templomépítésnél nagyontisztelendő uraságod által is viselt fáradalmakért méltó elismerésemet nyilvánítom, egyszersmind teljes dicséretben részesítem K á r o l y f a l v a összes híveit, és név szerint B r o g l i  I g n á c községi előljárót, kinek buzgó közreműködése által lehetségessé lőn, hogy ezen templom, rövid egy év lefolyása alatt, alapjaiból kiemelkedett,  s most Isten dicsőségét s a károlyfalvi hívek áldozatkészségét fennen hirdeti. Felhívom azért nagyontisztelendő uraságodat: miszerint a  k á r o l y f a l v i  híveknek együttesen és jelesül  B r o g l i   I g n á c  bírónak, főpásztori elismerésemet és dicséretemet tudtul adni, és őket ugyanezen hitbuzgalom további ápolására és megőrzésére buzdítani szíveskedjék.

      Ájtatos imáiba ajánlott, püspöki áldással vagyok
      Kassán junius 3. 1878.

Nagyontisztelendő úrnak
szíves jóakaró atyja az Úrban
Konstantin püspök        

Nagyontisztelendő Dessewffy Sándor esperes-plébános urnak
Sárospatak

Nyomatott Sárospatakon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése