2016. április 30., szombat

Egyháztörténet


A Parókián fellelt fénykép. Készítés ideje ismeretlen
A Németországból betelepült lakosság döntően római katolikus vallású volt, s ez az arány folyamatosan megmaradt. 1785-ben 218 hívőt számlált a pataki egyházközség Carolfalván, a lakosság 94 %-át. 

Az első templom 1777-ben épült ház alakúra, kőből, kis fatoronnyal. A főút közepén állott, ajtóval délnek, az alvég felé, két-két sarkán hatalmas kerékvető kővel. 1783-ban megkapta a feloszlatott trinitárius rend pataki rendházának egyes berendezéseit. Harangot 1795-ben öntettek, melynek átmérője 42,5 cm, domborművei: 1. Kereszt 2. Nepomuki szent János. A harang koronájának fülei emberfej alakúak. Feliratai: „SUMPTIBUS ET PER USU KÁROLYFALVA 1795” (Károlyfalva költségén és használatára 1795) „FVSA FVM PER ROSALIA IŰSTEL AGRIAE”


A mai templomot 100 év múlva 1877-ben építtették az utca keleti oldalába, lebontva a régit az út közepéről. A helymeghatározást vita előzte meg: az alvégesiek a régi helyén szerették volna tartani, mert úgy szép a rálátás. A felvégesiek ezt ellenezték, mert a keskeny úton nehezen tudtak mellette a szekérrel elmenni, illetve – ahogy a fáma mondja – mert nem láttak tőle végig a falun. Az építést a későbbi bíró, Brogli János feljegyzéseiben rögzítette. A falu védőszentjének Nepomuki Szent Jánost választották, ő szerepel az oltárképen, május 16-án van a falubúcsú. Az orgonát 1878-ban vásárolták, az eddigi szárazkántor, Nevelős Adolf ekkor „orgonyistává lőn”.


Harangot 1898-ban vásároltak közadakozásból. Ezt feltehetőleg hadi célokra rekvirálták a világháború idején. A főoltárt Deutsch Márton állíttatta egy pár csikó áráért, a Jézus szíve mellékoltárt pedig Rák István.  1923-ban újra harangot állítottak. Ezt Seltenhofer Frigyes Fiai harangöntő gyárában öntötték Sopronban, súlya 220 kg, domborműve Szűz Máriát ábrázolja. Felirata: „Isten dicsőségére és a boldogságos szűz tiszteletére adományozták a károlyfalvai és az Amerikában élő károlyfalvai rom. kath. hívek 1922” A pártán: „Szűz Mária Isten anyja könyörögj értünk. 4073 sz.” A toronyban lévő harmadik harang átmérője 39,1 cm. Feliratai: „Engedjétek hozzám jönni a kisdedeket Károlyfalva 1935” A másik oldalon: „Ez áldozat tőlünk, fogadd el Istenünk. Id. Rák Márton és neje Hauser Katalin és gyermekei: R. József, R. Magdolna, R. Márton, R. Róza, R. Ignác, R. Lajos. Öntötte Szlezák Ráfael, harangöntő mester Budapesten.”  
 


A képek valószínűleg 1935-ben, a harang ünnepélyes hazahozatalán készültek, Sárospatakon


A berendezési tárgyak közül egy bizonyosan a régi templomból került át, ez pedig a a sekrestyeajtó mellett lévő csengettyű tartója,mely fából készült, s a belevésett felirat szerint Joseph Hoch 1819-ben

 

Nagy esemény volt a faluból származó papok első szentmiséjének bemutatása, a primícia:
1918 Hauser Ignác (később Hites)
1931 Brogli Ferenc
1937 Rák István
1944 Burger János és Deutsch György
1945 Csajka István

A helyreállítások, tatarozások általában a hívek adományaiból valósultak meg, a felszerelési tárgyak sok esetben egy-egy személy ajándékai, pl. 1959-ben a Kanadából hazalátogató Brogli Mátyásné Hauser Katalin vásárolja a stációképeket és egy misekönyvet, s csináltatja a csapóajtót, s az 1969-es bérmálás alkalmából Burger József és családja ajándékoz egy zöld miseruhát stólával. A falu 1946-ig a sárospataki plébániához tartozott. Ekkor építtették a parókiát a templom mögött, Tánczos József sátoraljaújhelyi építési vállalkozóval, melynek a korra jellemző érdekessége, hogy a költségvetés és a fizetés természetben történt, borral, búzával, burgonyával, malaccal, stb. A kőműves kosztolását sorkoszttal oldották meg. A plébánia épülettel megnyílt a lehetőség, hogy a falunak saját plébánosa legyen.

Jönnek a templomból, 1960-as évek

Tóth Jánosné Spisák Julianna 1960-as évekKarajz Antal 2007


Kronológia ezt követően:


1946-1949 

Plébános: Tóth Bálint, a kántortanító Kovács Lajos, kurátor: Brogli István.

Tóth BálintKovács LajosBrogli István

Kovács Lajos a fiatalok körében fellendíti a hitéletet: énekkar alakul, Mária-lányokat avatnak, vallásos témájú színielőadásokat tartanak (A Madonna üzenete, A negyedik parancsolat, Él az Isten), melyek betanításában segítői: Lauber József, Burger György és Deutsch Ignác.
1947-ben megalakul az egyháztanács, melynek világi elnöke Schmidt József (Cúlák), gondnoka Hauser András (Menyhár András) lett. Tagok: Frei Márton (Gúnár), Velti Vendel (Félix), Rák Vendel (Kácáf), Bartus Ignác, Deutsch Antal (Cserli Tóni), ifj. Burger István, Májer György, Suták György, Hauser János és ifj. Rák Márton (Pöttyös). Póttagok: Ifj. Hauser Ignác, Deutsch György, Deutsch Ferenc, ifj. Burger László, Cilli László és K. Deutsch Márton.

Schmiedt JózsefHauser András

Szent Antal napját ünneppé fogadják (jún. 13, a plébánia-alapítás napjára)
A Mária-lányok kántálással gyűjtött pénzből 2 db csengőt vesznek a templomnak.
1947-ben bérmálás – Madarász István kassai püspök (106 bérmálkozó) 
  

1949-1953 

Plébános Háger Sándor, kántor Létray Ferdinánd
        
Háger SándorHáger Sándor Cserjés Józseffel, első szentmiséjén, 1952-ben. Mögöttük Létray Ferdinánd kántorHáger Sándor sírja a károlyfalvi temetőben 


1952 Cserjés József első miséjének bemutatása, primícia

1953-1965 

Plébános Hoffmann János
kántorok: Hauser Antal, Hauser Imre, Hochvárt Vendel, kurátorok: Rendes József, Kisgáti Fülöp
világi elnök: Schmiedt József, gondnok: Hauser András, pénztáros: Burger István
     
Hoffmann János plébános
 
Rendes Jószef, Kisgáti Fülöp kurátorok

Hauser Antal kántorHauser ImreHochvárt Vendel
 Hauser Antal, Hauser Imre, Hochvárt Vendel kántorok

1955 temetőkerítés épül
1955 Burger György és Jaskó Gábor kispapok első miséjének bemutatása, kettős primícia
1956 Hites Ignác adományából (28 000,- Ft) templomfestés, mennyezetfestés, oltárképfestés (Petrasovszki Manó saújhelyi festő)
1957 a plébánián villany- és vízvezeték-szerelés, valamint az ebédlő és háló padlózása,
         templomtető bádogozása, egy új zöld miseruha vásárlása
1959 a plébánia körülcsatornázása, a templom külső renoválása, egy piros palást vásárlása
1961 a templomtér járdázása, villámhárító szerelése
1962 bérmálás – Dr. Szabó Imre püspök (110 bérmálkozó) hidrofor vásárlása    
1964 új szenteltvizes hordó vásárlása  
1964 A motorbalesetben elhunyt, Mérán szolgáló Csajka István, károlyfalvi születésű kat. pap temetése a faluban

Az egyháztanács tagjai a püspök úrral és Hoffmann János plébánossal bérmálkozáskor
(Burger Ignác, Májer György, Burger István, Brogli György, Rák Márton, Schmiedt József, Burger László, püspök, Hoffmann János, Hauser András, Frei Márton, Rák Vendel, Deutsch Antal, Jaskó Gábor, Deutsch Ferenc)


A falu elöljárói az egyháztanács képviselőivel Brezanóczy Pál püspököt fogadják az Ástékban
(Brogli Ignác, Burger István, Burger Ignác, Hauser Ignác, Nán Ferenc, Lugosi Béla jegyző)


1965-1978 

Plébános Lukács Béla 
Kisgáti Fülöp halála után az új kurátor: veje, Tóth László (1966-tól)
Pénztáros Hauser Ignác, majd Deutsch György, majd Frei István, 
Gondnok: Rák Márton, 1972-től Lauber József, 1974-től Rendes József, 1977-től Hauser András
Világi elnök 1972-től Rák Márton


 
Lukács Béla plébános, Tóth László kurátor, Rák Márton gondnok
    
Ekkor tanítja be a plébános a híveknek a magyar szentmise énekes részeit 4 dallammal.
A plébános lányokat tanít meg orgonálni, a további években a kántor szerepét ők töltik be.
1965 új kerítés építése a templom elé és köré, új cserépkályhák rakatása a plébánián
1966 plébánián az előszoba mozaiklapozása
1967 Jaskó László első miséjének bemutatása, primícia
1967 75 db betonoszlop és 37 m kerítésdrót vásárlása
1968 plébánián járdaépítés
1969 plébánián kerítés készítés
         Bérmálás – Mészáros Lajos püspök (86 bérmálkozó)
1971 orgona villamosítása
1976 harangok villamosítása Rák Rozália apáca adományából (5000,- Ft)
         Bérmálás – Bánk József püspök (43 bérmálkozó)
1977 2 fekete garnitúra vásárlása a ravatalozóba
         hőtárolós kályha vásárlása a plébániára

     


1978-1981

Plébános Frikker István 
Kurátor Tóth László, majd halála után, 1980-tól Hauser Imréné Jaskó Magda
Világi elnök Deutsch Imre
Gondnok Nezáczki Ignác, majd halála után, 1980-tól Rák Márton
   
 
 Frikker István plébános, Hauser Imréné kurátor, Deutsch Imre elnök, Nezáczki Ignác gondnok

Működése alatt évente június 29-én, PéterPálkor hazahívja a faluból származó élő papokat, együtt misézésre és vendégségbe.
1978 szembemiséző oltár építése, a szentély padlószőnyegezése
         kályhavásárlás a parókiára
1979 örökégő állítása a szentélybe
1981 2 db térdeplő készíttetése, 4 ezüstfenyő ültetése a temetőbe, búvárszivattyú és konyhaszekrény                 vásárlása
         Bérmálás – Dr. Kovács Endre püspök (22 bérmálkozó)
1981-ben meghal a plébános, Frikker István
     

Frikker István Péter-Pálkor rendszeresen meghívta a falu korábbi papjait, és a szomszéd városok, Újhely és Patak plébánosait, s az egyháztanáccsal, vendégül látták őket. Egy ilyen alkalommal készült a fenti kép


1981-1985

Ezt követően üres a plébánia, a lelkészi szolgálatot Sátoraljaújhelyből kijáró papok látják el.
1981-től Iski István
1982-ben Lőrincz György helyettesít

1983-1985 Makranczi Géza (káplánok Kecskés Attila, Gubala Róbert)
Világi elnök Deutsch Imre, gondnok Hochvárt Antal, pénztáros Burger János
    
1983 Brogli Ignác (Drusza) Hochvárt Antal segítségével új  temetőkeresztet készít a temető új részébe, a papi parcellához
         22 tuja ültetése a temetőbe
1984 2 db gyertyatartó vásárlása a szembemiséző oltárra
         bútorvásárlás a parókiára
1985 orgonajavítás és tisztíttatás
         mikrofon és hangerősítő vásárlása
         templomtorony és tető átfestése

Makranczi Géza

1986-2001

Plébános Poruczky Gyula (nem költözik a parókiára, saújhelyi lakásából jár ki; a károlyfalvi Hochvárt Ilona dédunokája)
Sekrestyés: Hauser Imréné Jaskó Magdolna
Poruczky Gyula, Hauser Imréné Jaskó MagdaPoruczky Gyula

1987 
Lőrincz György aranymiséjét a mi templomunkban tartja. Mivel nagyon megszerette 1982-es  helyettesítése idején a falut, úgy határoz, hogy itt temetteti majd el magát, sírhelyet vásárol a papi parcellában
1987 Megkezdődik a templom belső és külső felújítása, a munkálatokat Lőcsei János és Gulyás Endre végzi.  Szimpla ablakok üvegtéglára cserélése (40 000,-), villanyvezetékek cseréje (52 000,-).
A felújításhoz Burger János és Lőrincz György papok adományoztak nagyobb összeget (30 és 80 000,-), s a hívek is adakoztak (65 000,-)

1988 
Folytatódik a felújítás (falak festése, mennyezeti freskó felújítása, új freskó festése a szentély fölé (16 000,-), padok lecsiszolása, újrafestése (115 000,-), külső falak javítása, újrafestése (175 000,-). A munkálatokat Dócs György cigándi templomfestő és munkásai végzik.
A felújítás alatt a szentmiséket a parókián tartják.

1989 
Folytatódik a felújítás: főoltár újraaranyozása és festése Budapesten adományokból (80 000,-Ft, Fürr Lajos aranyozó végzi). Az oltár jobb oldalán álló kereszt aranyozása Burger Ignác adományából készült.
A kerítést a hívek festik át.

Képviselőtestületi választás. Az új egyháztanács: 
világi elnök: Deutsch Imre, gondnok: Hochvárt Antal, pénztáros: Karajz Margit
tagok: Nezáczki Vendel, Nezáczki András, Tóth Mihály, Karajz Antal, Burger György, Burger János, Nezáczki Ignácné, Burger Sándor
 
Deutsch Imre,   Hochvárt Antal,   Karajz Margit
        
1990 A templom előtti kereszt felújítása (15 000,-),
         hangerősítő vásárlása (61 000,-),
         templomtorony javíttatás (7 000,-)
1991 A templombúcsún Makranczi Géza megáldja a felújított templomot
         Katona Rezső polgármester felavatja a 2. világháborús emlékművet a templom északi oldalán
         Fürdőszoba-felújítás, vízbevezetés a parókián (45 000,-)
1992 Úrmutató és 3 kehely újraaranyoztatása paténiával együtt (10 000,-)
         Parketta faanyag vásárlás a parókia felújítására (80 000,-)
1992 Meghal Lőrincz György, de Sátoraljaújhelyben temetik el.
1993 Parókia renoválás külföldről kapott adományból (500 000,-) (Dócs György mesterrel)
1994 Őszi kerületi papi gyűlés a károlyfalvi plébánián, Csontos Barna egri helynök résztvételével
1995 Meghal az Encsen szolgáló Jaskó Gábor, károlyfalvi születésű kat. pap, akit a temető papi                       parcellájába temetnek el
1996 A régi ravatalozó lebontása életveszélyessé válása miatt
         Adománygyűjtés új ravatalozóra (930 000,-).
        Új ravatalozó építése (mester Losonczi Ferenc) (1 700 000,-)
1997 Meghal a tarcali plébános Burger György, károlyfalvi születésű kat. pap, akit a temető papi                      parcellájában temetnek el
        A parókiakert Petőfi utcai részét eladja az egyházközség Papik Istvánnak 120 000,- Ft-ért, aki                  később gyermektábort alakít itt ki

Képviselőtestületi választás. Az új egyháztanács:
világi elnök: ifj. Bodnár György, gondnok: Matisz Miklós, pénztáros: Karajz Margit, sekrestyés: Hauser Imréné
tagok: Tóth Mihály, Tóth Mihályné, Kalán János, Tóth János, Hauser Józsefné, Nezáczki Ignácné, Schmiedt Barnáné, Deutsch István
   
 
Matisz Miklós,   Tóth Mihály,  Tóth Mihályné Bosch Katalin

1998 
Az Egyházi ingatlanok visszaadása: az egyházközségnek 15 ezer Ft-jába kerül az iskola értékbecslése, a kárpótlást, 3 000 000 Ft-ot az egyházmegye kapja meg
A parókia lakatlanul romlik, az új parketta kirohadt, további felújításra szorul (ajtók cseréje, keramitlapozás 130 000,-)
új mikrofon vásárlása
4 db szeméttároló drótkosár vásárlása a temetőbe (17 000,-)

1999 
Meghal a falu első plébánosa, Tóth Bálint
Tóth Gábor károlyfalvi származású újmisés a faluban is szentmisét mutat be
Szent Gellért Egyesület alakul egyházközségünkben is (a magyarországi németeket összefogó egyes.)
Adventkor német nyelvű szentmisét mutatnak be, vendég Hambuch Vendel, a Szt. Gellért Egyes. országos vezetője
Templomkerítés átfestése a Rózsafűzér Társulat költségére (80 000,-)

2000 
Tavaszi kerületi papi gyűlés a parókián
Bérmálás – Kovács Endre püspök (15 bérmálkozó)
Püspöki vizitáció ősszel: Katona István püspök látogatása
A temető kovácsoltvas kapujának felújítása (20 000,-)
Biztonsági zárak szerelése a parókiára (10 000,-)
A polgármesteri hivataltól 220 000,- Ft a templom fűtésére

2001 júniusától a Sárospataki plébánia látja el a szolgálatot

2001-2005 

Plébános Deli Lajos 
káplánok: Szőke Gábor, Vencsellei János, Szemenyei Péter, Thurzó Gábor, Varga András, Lóczi Tamás

 

Deli Lajos, Szőke Gábor, Varga András, Lóczi Tamás     
           
2001 
Gázfűtés bevezetése a templomba (850 000,-), újracsatornázás (adományok a Polgármesteri Hivataltól (220 000,-) és az Egyházmegyétől (200 000,-)
Előtető építése a sekrestyeajtó elé

2002 
Cserjés József aranymiséje Károlyfalván, egybekötve szülei és a rokon Brogli György-Deutsch Mária aranylakodalmával
Cserjés József a nyár végén meghal, Károlyfalván a papi parcellába temetik.

2003 
Harangok javítása, újravillamosítás mágneskapcsolással (68 000,- Ft, Szabó Miklós spataki mester)
Torony padozat javítása (80 000,-)
Fűnyíró vásárlás (45 000,-)

2004
Hauser Imréné megbetegszik, ezután Karajz Margit látja el a sekrestyei szolgálatot
Burger János, kf-i származású plébános gyémántmiséje, aki sokáig származási helyünkön, Németországban szolgált, s öregkorára hazatelepedett
Burger János ősszel meghal, Katona István püspök temeti a falusi temetőben
Gyűjtés az épülő vajdácskai templomra (88 000,-)


2005-2006 

Plébános Kormos Csaba 
káplánok: Varga András, Nagy Krisztián

2005 Meghal Matisz Miklós gondnok
         Plébánia szennyvízelvezetése (96 000,-),
         fűkasza-vásárlás (58 000,-),
         mikrofon-vásárlás, szerelés (47 000,-)

Képviselőtestületi választás. Új egyháztanács:
világi elnök:  Tóth Mihályné Bosch Katalin, gondnok: Ungvári Sándor, pénztáros: Hauser Józsefné Tóth Ibolya 
tagok: Hauser László, ifj. Hauser Imre, Hochvárt Attila, Karajz Margit, Nezáczki Ignácné Koritár Kató, Nezáczki József, Rák Barna, Tóth János, Tóth Mihály. 
            
Tóth Mihályné Bosch Katalin, Ungvári Sándor, Hauser Józsefné Tóth Ibolya

2006-2015

Plébános Kecskés Attila 
káplánok: Varga András, Nagy Krisztián, Matyi Péter, Dombi Ferenc, Mészáros Ferenc, Szabó Attila, Szűcs Gyula
                      
  

  

2006 
Templom felújítás kívülről (1 2050 000,- Ft, adomány: 260 000,-)
csatornázás (80 000,- Ft, Tóth Zoltán helyi bádogos),
sekrestyeablak cseréje (43 000,-),
külső megvilágítás, az önkormányzat projektje
Szemeteskonténer vásárlása a temetőbe (78 000,-)
Advent 4. vasárnapján Seregély István egri érsek mutat be hálaadó szentmisét a templom felújításáért

Püspöki látogatás 2006-ban

2007
Orgona felújítás (890 000,- Ft, adományok: 140 000,-)

2008
Márciusban a spataki ifjúsági hittancsoport nagybőjti lelkigyakorlata a kf-i templomban és parókián
Zarándoklat a miskolci Ige templomba a Biblia Éve alkalmából
Rózsafűzér-társulat átszervezése létszámcsökkenés miatt. Két csoport 40 fővel
Temető feltérképeztetése a Földhivatallal (50 000,-)
Parókiakert újrakerítése

2009 
Lőrincz György hamvait az újhelyi temetőből végakaratának megfelelően a károlyfalvi temetőbe hozzák
Templomkerti fenyőfák kivágása, helyükre 10 db tuja ültetése
Új kaszás fűnyíró vásárlása (200 000,-)
Templomtető újrafestése (320 000,- Ft, Tóth Zoltán kf-i bádogos)
A 3., 1875-ben készült harangot is villamosítják
Részleges festés a parókián (45 000,-)

Képviselőtestületi választás. Új egyháztanács:
világi elnök:  Tóth Mihályné Bosch Katalin, gondnok: Ungvári Sándor, pénztáros: Hauser Józsefné Tóth Ibolya 
Tagok: Hauser László, Hochvárt Attila, Karajz Margit, Matisz Máté, Nezáczki Ignácné, Rák Barna, Schmiedt Mártonné

2010 
A temetőben az akácos rész kivágása, szervezi Ungvári Sándor
A leomlott temetőfal újrarakása a bolt mellett: Fodor Miklós, Hochvárt Attila
2010 október 17-én ünnepélyesen átadják a németországi származási helyünkről érkezett, templomkertben felállított emlékkövet. Az ötlet és a hazahozatal szervezése Hauser Zoltán érdeme, az átadó ünnepséget a Német Kisebbségi Önkormányzat szervezte, Szebényiné Deutsch Zsuzsa vezetésével. Az emlékkő talapzatát Fodor Miklós és Hauser László készíti.


2011 
A képviselőtestület dönt a temetkezési rendről
Május 8. hat gyermek elsőáldozása
Május 15-én a falubúcsú alkalmával Kecskés Attila 25 éves jubileumi miséje
a búcsún több házaspár megújítja fogadalmát a Házasság éve alkalmából
a búcsún részt vesznek a Sárospatakra települt Szent Erzsébet nővérek is.

2012 
4 bérmálkozó Sárospatakon, 1 Sátoraljaújhelyen, ugyanitt 1 elsőáldozó
a temetőben az akácos gyökérmaradványainak kiszedése és elszállítása a régi sírkőmaradványokkal
együtt (37 pótkocsival, Bartus Pál, Csikó József és Kalán János adományként)
Sajnálatosan több olyan sírkövet is elszállítottak, amelyet a hozzátartozók még gondoztak, nincs mit szépíteni, kegyeletsértés történt.

2013 
A temető kőfalának és téglafalának újrarakása pályázati pénzből
Az egyik megsemmisített régi sírkő pótlása
A templomkerítés utcai frontjának csiszolása és festése (Hochvárt Attila és családja)
Deutsch György és Brogli Éva 150000 ft-os adománya

2014 
Egyházközségi családi délután a parókiakertben, szalonnasütéssel, 7 család résztvételével

Új képviselőtestületet választanak:
    Tóth Mihályné Bosch Katalin világi elnök
    Hochvárt Attila temetőgondnok 
    Hauser László gondnok
    Hauser Józsefné Tóth Ibolya pénztáros
    Karajz Margit sekrestyés
    Iván Csaba számvizsgáló
    Jaskó György számvizsgáló
    Schmidt Mártonné Suták Mária
    Czilli Róbert
    Tóth Ákos      
 

2015-

Plébános: Bereczkei Miklós 
káplánok: Bakos Tamás, Liga Konrád, Vadászi László, Riz Attila
A képviselőtestület tagjai: Czilli Róbert, Hauser Józsefné, Hauser László, Hochvárt Attila, Iván Csaba, Jaskó György, Karajz Margit, Schmiedt Mártonné, Tóth Ákos, Tóth Mihályné (elnök)
 
 
Bakos Tamás Liga Konrád Vadászi László Ríz Attila 2024-ig


 
2016
Toronysisak-felújítás adományokból és egyházi támogatásból, Jaskó László 1 millió ft-os adománya
 - Magi Balázs ács és bádogos Hajdúnánás
Templom homlokzat felújítás, párkányok lemezelése vörösrézzel
Új sekrestyeajtó és a kórusra új csigalépcső készíttetése - Vajda Gábor újhelyi asztalossal
Az omladozó régi temetőkereszt talapzatának felújítása - Hochvárt Attila temetőgondnok
Papi parcella sírköveinek tisztítása, felújítása - Balogh Mátyás kf-i lakos
Új futószőnyeg és 2 új mikrofon vásárlása a templomba
November 19-én Ternyák Csaba egri érsek megáldja a toronysisakot

2017
A templom fennállásának 140. évfordulóját ünnepli
Jaskó László károlyfalvi születésű plébános aranymiséje május 21-én. 

A templom hangosításának felújítása, harang- és orgonahibák javítása - Szabó Miklós Sárospatak

2018
Meghal Jaskó László károlyfalvi születésű nyugalmazott plébános, ünnepélyes temetése a papi parcellában nov. 6-án

A templom fennállásának 140 évfordulóját ünnepli az egyházközség jun. 10-én
Örökmécses vásárlása a templomba
Ravatalozó hangosítása, ravatalozó elé 2 kőrisfa ültetése
Régi ravatalozó helyének parkosítása, felszórása díszkaviccsal, két pad állítása - adományból
A hősök sírjai a régi kopjafák helyett új síremlékeket kapnak, melyeket az újhelyi börtön lakói készítenek el. Ünnepélyes avatás és megemlékezés szept. 23-án


A bukszusok kiszáradása a temetőben és a templomkertben, kivágásuk

2019
Rózsatövek ültetése a templomkertben a bukszusok helyére
A II. világháborús emlékmű felújítása

Új képviselőtestület választása:
    Tóth Mihályné Bosch Katalin világi elnök
    Hochvárt Attila temetőgondnok 
    Hauser László templomgondnok
    Hauser József
    Iván Csaba 
    Jaskó György 
    Karajz Margit sekrestyés
    Némethy Istvánné Varhola Márta    
    Schmidt Mártonné Suták Mária
    
2020
Az újjáválasztott egyháztanács tagjai: Hauser László, Hochvárt Attila, Iván Csaba, Jaskó György, Jenei Jánosné Rendes Gabriella, Karajz Margit, Némethy Istvánné, Tóth Mihályné Bosch Katalin (elnök)
Temetőgondnok: Hochvárt Attila, templomgondnok: Hauser László
Pénztáros: Schmiedt Mártonné Suták Mária

A koronavírus járvány miatt márc. 16-máj. 18 között szünetel a szentmise, a búcsúi szentmisét is hívek nélkül, üres templomban tartják, online közvetítik. Csak az egyéni szentséglátogatás engedélyezett.
A húsvét is online zajlik

2021
A koronavírus járvány miatt márc. 8-ápr. 7. között ismét szünetel a szentmise
Április 9-én elkezdődik a templom a régi falainak víztelenítése és belső terének teljes felújítása (burkolatcsere, festés, világítás-átalakítás, padok megrövidítése, padfűtés előkészítése)
A felújított templomban az első szentmisét okt. 24-én tartják.
A kisebbségi önkormányzat útszéli keresztet állít az Újtelepen, a koronavírusjárvány okán.



2023
A felújítás befejezéseként elkészült elkészült a padok fűtése

2024
Plébános: Bereczkei Miklós, káplánok: Novák Lajos, Carlos Sirer
              Novák Lajos 2024-től 

Burger György károlyfalvi születésű esperes-plébános születésének 100. évfordulójáról ünnepi szentmisén emlékeztek meg.
                                                         
Nepomuki Szent János szobor felállítása templomkertben. Anyaga görög márvány.
Készítette Apró Attila
A felirattáblát véste Takács Viktória
A helyezést végezte Csiszár Zoltán
A kőművesmunkát végezte Hauser László, hozzá az építőanyagokat biztosította Csikó József
Ötlet, táblaszöveg, szervezés Trifonovné Karajz Borbála
Készült a faluközösség adományaiból és kétkezi ill. tárgyi segítségével
Bekerülési értéke: 2 086 040,- Ft
Adományok: 715 210,- Ft (ebből névtelen adományozóktól 114 210,- Ft, az adományok nagyságrendje: 5 ezertől 100 ezer Ft-ig terjedt)
A szobor a szent tiszteletén túl emléket állít a lassan átalakuló, elmúló hajdani faluközösségnek, idevándorló, itt települést, faluközösséget teremtő őseinknek, a falu több, mint 250 éves múltjának.


A decemberben újjáválasztott egyháztanács tagjai:
Hauser József, Hauser László, Hochvárt Attila, Iván Csaba, Jaskó György, Jenei Jánosné Rendes Gabriella, Mester Miklós, Némethy Istvánné Varhola Márti, Takács Ferenc, Tóth Mihályné Bosch Katalin, Vaszily Gábor


2025
A templomkerítés átfestése közös munkával



Kántorok

Kántorként működött Kovács Lajost követően Létray Ferdinánd, Hauser Antal, Hochvárt Vendel, Hauser Imre, Tóth Barna, Hauser Emília, Rácz György és Deutsch Zsuzsa (Szebényiné). 
     
Tóth Barna az orgonánál, aki kazincbarcikai lakosként is gyakran kántorkodott, ha itthon volt

Hauser Emília, Szebényiné Deutsch Zsuzsa


Sekrestyések

A sekrestyések: 

Feczer György - 1884-ben 

Rák Boldizsár - 1886-ban

Velti István (Kokas Velti) -1890-es évek
Rák Márton -1933-tól
Brogli István -1940-es évek (ő kezdeményezte, amikor magyar katonák tartózkodtak a faluban, hogy magyarul imádkozzanak a templomban),
Lauber Ignác, Rendes József, Deutsch Márton,
Kisgáti Fülöp, majd a veje Tóth László, kinek sokat segített felesége, Tóth Lászlóné Kisgáti Katalin (1960-70-80-as évek), 
Hauser Imréné Jaskó Magda (1990-es évektől), 
Karajz Margit 2005-től 
        
   A képeken: Tóth Lászlóné, Karajz Margit, Deutsch Márton, Lauber Ignác, Kisgáti Fülöp, Tóth László, Brogli István, Hauser Imréné Jaskó Magda, Rák Márton



Egyesületek

Az egyház a hívők körében is alakított egyesületeket. A 40-es években működött a Mária lányok egyesülete Szűcsné Heringh Ilona tanítónő vezetésével, a fiúk pedig a Crédo egyesületben, illetve a KALOT-ban tevékenykedtek. 

Mária-lányok Tóth Bálint plébánossal és Szűcsné Heringh Ilonával

Folyamatosan működik a Rózsafűzér társulat, vezetője, a „rózsamama” Schmiedt Józsefné (Culákné), majd Brogli Györgyné (Hurkás Mari néni) most pedig Karajz Margit. 1960-ban alakult országosan a Szűz Mária Miseszövetség, Pannonhalmáról szervezte a Szent Ferenc-rend. A belépőknek egy bizonyos hónapot határoztak meg (születésük hónapját), hogy akkor mondathatnak misét magukért, halottaikért, szeretteikért. Az 1990-es években működött a Szent Gellért Egyesület, sokrétű tevékenységgel.
 

Brogli Györgyné,a Rózsafűzér társulat elnöke 



Gyermekek nevelése

A hittanoktatás a gyerekeknek folyamatos, az 1960-as-70-es években a felső tagozatosoknak az újhelyi iskolában, újhelyi plébánosok tartották.
A fiúk közül nemigen maradt-marad ki senki a minisztrálásból, és az 1980-as évektől a szentlecke felolvasásával a lányok is kiveszik a részüket a szentmise celebrálásából.
    
Hauser CsabaMinisztránsok 1976 k.


Elsőáldozás, bérmálás

Háger Sándor elsőáldozókkal

Az elsőáldoztatás minden év tavaszán megtörténik a második osztályosok körében,
bérmálás pedig általában 7 évenként: 
1947 – Madarász István kassai püspök, 106 bérmálkozó
1962 – Szabó Imre püspök, 110 bérmálkozó
1969 – Mészáros Lajos püspök, 86 bérmálkozó
1976 – Bánk József püspök, 43 bérmálkozó
1981 – Kovács Endre püspök, 22 bérmálkozó
2000 – Kovács Endre püspök, 15 bérmálkozó (Alsó- és Felsőbereckiből is)
A 2000 utáni években egyre kevesebb a gyermek, s mivel iskola sincs, a közeli városokba járnak iskolába, ott részesülnek hitoktatásban, az elsőáldozás és a bérmálkozás is ott történik.
    
1969-es bérmálás





A hitélet szokásai

Egyes szokások lassan elmaradtak, például a nagypénteki passió, amikor a falu jó énekhangú férfijai adták elő a szenvedéstörténetet (ezt az utóbbi években próbálják feleleveníteni); vagy a betlehemezés, amelyet valamikor a nagyfiúk, legények csináltak, később a gyerekek, most már ők is csak az éjféli misén adják elő a pásztorjátékot, nem járnak házról házra (sőt a templomi pásztorjáték is egyre ritkább), a szállást kereső szent család sem jár el a házakhoz advent idején, csak a parókián gyülnek össze. A kántálás is egyre ritkábban hangzik fel karácsony este.
2005-ös pásztorjáték

A templomi ülésrend alaposan megváltozott. Régen baloldalon a nők, jobboldalon a férfiak foglaltak helyet. A kisiskolások az első pad és az áldoztatórács között, a nagyobb iskolások a két mellékoltárnál álltak. A padokban életkor szerint foglaltak helyet az emberek, elől a fiatal lányok, fiúk, mögöttük még a mellékoltárok előtt a fiatalasszonyok, fiatalemberek, a mellékoltárok körül a középkorúak, hátul az öregek. Ma már szabályosság nemigen fedezhető fel a helyfoglalásban, bár mindenkinek megvan a szokott helye.

 
Az elsőáldozók mögött kislányok térdelnek az áldoztatórács és az első padsor között (1970-es évek)


A falu fogadott ünnepei: (többségükről már elfeledték, miért fogadták)

     március 8. Istenes Szent János
     március 19. Szent József
     május 16. Nepomuki Szent János (templombúcsú)
     június 13. Szent Antal (a plébánia-alapítás elhatározásának napján fogadták 1945. jun. 13-án, ennek az emlékére)
     június 24. Keresztelő Szent János születése
     július 16. Szent Anna
     július 31. Szent Ignác
     augusztus 6. az Úrjézus színeváltozása
     szeptember 14. Szent kereszt felmagasztalása
     október 10-én   egész napos szentségimádás
     október 20.     Szent Vendel (az állattartók védőszentje, valamelyik állatvész után fogadták)
A búcsújárásnak régi hagyományai vannak. Valamikor többnyire gyalog mentek a távolabbi helyekre, kereszttel, zászlóval, szenténekeket énekelve. Előfordult még mariazelli zarándoklat is az 1910-es években. Manapság a zarándokutak újra reneszánszukat élik. Összefügg ez a közlekedés könnyebb voltával, a határok nyitottságával. A zarándokutakat összekötik kirándulással, egyéb kulturális emlékek megtekintésével is. Sűrűn mennek Lourdes.ba, Rómába, Krakkóba, Czestohowába, Medugorje-ba, belföldön pedig az északkelet-magyarországi zarándokhelyekre.

Zarándoklat Máriacellbe, 1916. A kép közepén Hauser-Hites Ignác és mentora: Guba Pál.





A kívül-belül felújított, kivilágított templom, 2006, 2013




Karajz Margit sekrestyés és a Rózsafűzér Társulat vezetője - édesanyjával, 2007


(Összeáll. Trifonovné Karajz Borbála.
A kronológia az egyházközség és Karajz Margit feljegyzései alapján)


Források:
Az egri egyházmegye plébániái és filiái a XVIII. század második felében a Pfarr-Topographie alapján - Az egri egyházmegye történetének forrásai 8. Eger, 2003
Brogli János feljegyzései a templomépítésről
Carolfalve Karlsdorf Károlyfalva /alkotószerk. Hauser Zoltán. - Kf, 2001
Patay Pál: Zempléni harangok  Miskolc, 2009


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése