2018. november 13., kedd

Jaskó László temetése


Jaskó László atyával 2017 tavaszán, április végén a károlyfalvi temetőben találkoztam, egy csokor orgonát hozott. Kérdésemre a tőle megszokott humorral válaszolta:
"Jöttem megnézni, hol fogok majd megpihenni." Ekkor már Encsen volt, az idősek otthonában.

Aztán május közepén ünnepelte pappá szentelésének 50. évfordulóját. Itt a károlyfalvi templomban mutatta be aranymiséjét.
Most, 2018. október elején megint itt volt templomunkban a vasárnapi szentmisén, de már csak hátul egy kerekesszékben ült.

2018. október 25-én telefonált a plébánosunk, hogy harangozzak Jaskó Laci atyának, mert reggelre meghalt. Temetése 2018. november 6-án volt. Ide temették a károlyfalvi temetőbe, a hársfák alá, a testvére mellé, aki szintén pap volt. Betöltötte a 74. évét.




November 6-án reggel fél 9-kor érkezett a templomhoz a koporsóját hozó halottas kocsi. A Jézus szíve oltárnál lett felravatalozva. 9 óra körül kezdtek érkezni temetésére a volt hívei: Tiszalúcról, Hernádnémetiből, Hernádkakról, stb., 3 busszal. Templomunk teljesen megtelt a vendégekkel, rokonokkal, akik a rózsafűzért imádkozták.
10 órakor Bereczkei Miklós plébánosunk, Zsova János, Hernádnémetiből származó atya és Ress Tamás, most Sárospatakon szolgáló diakónus elvégezték a beszentelés szertartását, és lezárták a koporsót. A koporsóra helyezték a papságot jelképező stólát, a kelyhet és a paténát.   Ezután tovább imádkoztak.



Fél 11-kor kezdődött a temetési engesztelő szentmise. Kb. 50 pap vonult be a templomba a harangszóra az Érsek atya előtt. A szentmisét és a temetési szertartást Dr. Ternyák Csaba egri érsek végezte. A szentbeszédet Hubai József, szűcsi plébános mondta. Ő Jaskó László atyával együtt lett felszentelve, már 20 éve vak, de még szolgálatát segítséggel ellátja. Tízen lettek akkor felszentelve, de most már csak ketten maradtak, illetve már csak ő egyedül.
Szentmise után következett a világiak búcsúzása. Két plébánosi helyéről, Tiszalúcról és Hernádnémetiből búcsúztak tőle. A Károlyfalvi Egyházközség részéről Tóth Mihályné Bosch Katalin világi elnök búcsúzott.



Ezek után a templomban a koszorúkkal, gyertyákkal díszített ravatal előtt a papság körében Érsek atya végezte a temetési szertartást. A kántori teendőket Rácz Bertalan, monoki plébános látta el.


 

A szertartás után halottas kocsi vitte a koporsót a temetőbe. A temetési menet élén vitték a keresztet és a lobogókat. Ezt követték a nővérek és a papság, utánuk a koporsót és a koszorúkat vívő kocsik, majd a rokonság és a hívek. A menet eleje már majdnem a temetőhöz ért, a vége még csak épp hogy kiért a templomból. A menet alatt szóltak a harangok. A temetőben már csak a sírnál szokásos szertartást végezték el. A szertartás a papság által elénekelt  „Salve Reginával” ért véget. A halotti tor a faluházban volt.


 


 


 




 


 


Karajz Margit, 2018
Fotók Bereczkei Miklós atyától és Varga Tamástól

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése