2016. március 6., vasárnap

Születés – keresztelés – keresztkomaság


Karajz Margit:

Születés – keresztelés – keresztkomaság



Itt a mi falunkban, Károlyfalván régen, amikor valaki gyermeket várt, többnyire csak így mondták róla, hogy állapotos, vagy viselős, vagy terhes. Amikor a várandós asszony szülésének ideje eljött elhívták a bábánét. Az utolsó bába a faluban Bilcsikné volt.

Még amikor én születtem, az 1950-es években sem a kórházban szültek az asszonyok, hanem itthon a bábáné segítette világra a gyermeket. Régen elég sok volt a csecsemő-halálozás. Sokszor születtek halva, vagy szülés után haltak meg a gyermekek. Ilyenkor sok esetben maga a bábáné keresztelte meg, és adott nevet egy-egy gyermeknek rögtön a szülés után, ha látta, hogy a kicsi nem életrevaló. Ma már hála Istennek, nem így van. A szülők már előre tudják, fiú lesz-e vagy lány, beteg-e vagy egészséges, ők döntenek a még meg nem született gyermek felett, megszülessen-e vagy nem. Régen Isten ajándéka volt a gyermek, ma sokszor nem kell az embernek Isten ajándéka, elutasítják.

Schmiedt Béláné, Schmiedt Béla, ifj. Schmiedt BélaBartus Istvánné, Bartus Pista

Didics János és Jánosné (Deutsch Mónika) ikreikkelFrei László és Frei Lászlóné gyerekeikkel


Régen amikor a baba megszületett („lebabázott” az anya), a gyermek édesapja elment meghívni a keresztszülőket, hogy legyenek a megszületett gyermek keresztszülei. Ezt illő volt elfogadni. Többnyire az édesanya rokonságából hívták a keresztmamát és az apa rokonságából a keresztapát.Csak ha nem volt ilyen rokon, akkor változtattak. Ezután a szülők és keresztszülők komának és kománénak hívták egymást. Amikor a meghívott keresztmama elfogadta a felkérést, illő volt „betegágyast” vinnie a még gyenge, nem rég szült kománéjának és családjának. A keresztmama sütött-főzött. Általában tyúkhúslevest, rántott húst, kalácsot, süteményt és pálinkát vittek. Az elkészített ételeket vesszőkosárba rakták és szépen letakarva vitték. 

       urger Lászlóné (Jobbik Magdus) kislányával, ÁgivalBurger Zoltánné Brogli Rózika kislányával, Anikóval

A születés után elég hamar elvitték a templomba megkeresztelni a gyermeket. Manapság nem így van, ha egyáltalán megkereszteltetik is, ráérnek, nem sietnek vele. Van, hogy a gyermek már a saját lábán jön a keresztelésre. Régen nem vártak sokáig, minél hamarabb intézték, hogy ne legyen pogány. Volt, hogy az édesanya még el sem tudott menni a keresztelőre, mert még olyan gyenge volt, de mert féltek, hogy a gyermek nehogy keresztelés nélkül meghaljon, a keresztszülők vitték el az apával a gyermeket megkeresztelni.  Ilyenkor az édesanya később ment el a gyermekével az avatásra. Kereszteléskor régen nem volt szabad a templomon előrevinni a keresztelendőt, hanem csak a sekrestyén keresztül, mert hiszen még kis pogány volt a baba. Sőt régen a sekrestyében kereszteltek, a keresztkút is a sekrestyeajtónál volt. Csak keresztelés után jöhettek be a templomba. A keresztelés alatt a gyermeket a keresztmama tartotta. Csak a keresztelés után vette át a gyermeket az édesanya az anyává avatásra. Ez alatt a szertartás alatt az anya térden állva, gyertyával a kezében tartotta gyermekét. Ez a tisztulási szertartás Jézus jeruzsálemi templomban való bemutatásának emlékére volt. Ma ezt már nem végzik el a kereszteléskor. Keresztelés után a már nem pogány, megkeresztelt gyermeket már a templomon keresztül vihették haza. Régen nem volt olyan ünnepe a keresztelés a hívő közösségnek, mint most, csak családi körben történt. Ma már sokszor a hívő közösség körében, a szentmise keretében keresztelnek. 
 
Kalán Márk keresztelője, 2007. Keresztszülők: Monok Lászlóné Frei Zsuzsa, Monok László

Hochvárt Bálint keresztelője

Régen az újszülött gyermekeknek nem adtak különleges neveket, mint manapság. Általában a családban vagy a rokonságban valakinek a nevét örökölte. Gyakori nevek voltak itt a mi falunkban a Márton (Marci), Ignác (Náci), Vendel (Vendli, Vendu, Vendus), István (Pista, Pisti), György, József (Jozu), Ferenc, László. Lánynevek közül: Mária (Mari, Marej, Mariska), Magdaléna (Máktus, Léna, Lénuka), Erzsébet/Elizabeth (Bétus, Bözsi, Örzse), Anna (Náni, Annus, Nusi), Brigitta (Bregit), Katalin (Katus, Kató, Kata), Rozália (Róza, Rózi, Rózika), Zsuzsanna (Cuzi, Cuzika), Márta, Margit, Teréz. Amikor én születtem, már akkor kezdtek újfajta neveket is adni, mint Dénes, Imre, Jutka, Gizella, Klára, Eleonóra, Gabriella, Edit. 
Anyuka mesélte, hogy régen, de már nem emlékszem, hogy kinek a keresztelőjén, talán a Naán Pista keresztelője volt, Hoffmann Jóska volt a keresztapa és Kerekes Zsuzsi vagy Pup Erzsi volt a keresztmama. A pap kérdezte a keresztelésen, hogy mi lesz a gyermek neve, és a keresztmama megkérdezte a keresztapát, hogy: „Ugye Jóska, Pista?” Hoffmann Jóska meg válaszolt: „Pista, Pista!”. Ezt sokszor felemlegették a faluban.
Rák Magdolna (Bélces Magda) keresztelője 1936

Karajz Árpád keresztelője 1972

Emlékszem, amikor én vittem keresztelni a keresztlányomat. Még szinte én is gyerek voltam, nyolcadikos, 14 éves. Tél volt, december, hideg, jó csúszós volt az út is. Hát én nem bírtam el a gyermeket. Akkor még pólyába kötötték, paplanba csavarták. A keresztapa Pup Pista hozta, a templomban is ő tartotta. Csak jelképesen, rövid időre adták át, hogy én is fogjam egy kicsit. 
Amikor a keresztelésről hazamentek, ahogy beléptek a házba a keresztszülők, azt mondták: „Pogányt vittünk, keresztényt hoztunk!”

Általában több generáció élt együtt régen a családban. A nagyszülők is együtt éltek a fiatalokkal. A keresztelés után mindig volt egy kis ünnepi ebéd is. De ha a nagymama már nem élt, akkor a még gyenge fiatalasszonynak a kománéja is besegített az ünnepi ebéd elkészítésébe. Ilyenkor a húslevest és a töltött káposztát otthon főzték,  de a rántott húst, süteményt, kalácsot a keresztmama vitte. Szokás volt még régen, hogy ebéd után a keresztapa megkínálja az ünnepségen részt vevő férfiakat „koma cigarettával”, és a keresztmama a nőket „kománé cukorkával”. Más ajándékot régen nem vittek, még tortát sem sütöttek. 
Karajz Árpád keresztelője. A torta körül testvére és unokatestvérei. Karajz Barnus, Fejjel Erika, Fejjel Aranka, Karajz Nóra

Aztán ahogy a keresztgyermek növekedett, cseperedett, illő volt, hogy elmenjen a keresztszüleihez újévet köszönteni, karácsonykor kántálni, húsvétkor locsolkodni. Ilyenkor a keresztszülők valamivel mindig megajándékozták őket, de csak nagyon egyszerű dologgal, némi pénzzel is. 
„Kedves keresztanyám és kedves keresztapám!
Köszöntlek titeket az új év hajnalán.
Legyen az éven át az Úr vezéretek,
Szerencse és öröm kövesse léptetek!
Újév ünnepére az a kívánságom:
E háznak népére áldás, öröm szálljon!”

Karajz MargitBartus Imre


Amikor a keresztgyermek elsőáldozó lett, akkor a keresztmama vette meg erre az alkalomra a ruhát. Így mondták: a „keresztruhát”. A lányoknak fehér ruhát varratott, a fiúknak öltönyt vett. Ha már ez volt neki, mert megörökölte a testvérétől, akkor valamilyen más szövetruhát varratott. Amikor én voltam elsőáldozó, akkor a lányok fehér ruháját és más ruhákat is szívesen díszítettek „darázsfészek”-varrással. Az elsőáldozási szentmise és a szeretreggeli után az én keresztgyerekeimnek már otthon a családban volt egy kis ünnepi ebéd is, ahová a keresztmamát és keresztapát is meghívták. Ekkor már ajándékot is szoktak vinni. A keresztmama a ruhát adta. A keresztapa a lányoknak leggyakrabban fülbevalót vett, a fiúknak karórát. 

Volt eset, hogy a keresztgyermek még kisgyerek korában meghalt. Ilyenkor a keresztapa vitte a gyermek kis koporsóját az ölében a temetőbe. 
Aztán amikor a keresztgyermekek felnőttek, és már ők is családot alapítottak, volt a lakodalom, ahol a keresztszülőknek ismét kötelességei voltak. De ez már egy másik téma.

2013


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése