Rák Lajosné Karajz Magdolna

 
Született 1923. május 3-án

Apja Karajz Antal, anyja Lukács Mária

Kisgyerekkoromból nem sokra emlékszem. A nagyapámat én már nem ismertem, csak a nagyanyámat, sovány, vékony asszony volt. A vajdi nagyapámra emlékszem, hordott minket lovasszekérrel a búcsúba. Eljöttek előző nap, mert jöttek borért, oszt elvittek minket, gyerekeket mindjárt, engem meg a Matyit, azutt Antit is. 

A barátnőim voltak: Oszif Rózi, Mátyás Mari, az unokatestvérem is volt, meg a Farkas Mari. A Májer Bözsiék udvarán, a csűr előtt játszottunk, bigéztünk, meg kifutót, azt teniszlabdával valahogy, a fene tudja már. Apám csinált fából babát, rendesen ki volt faragva a feje, a fiúknak meg kisszekeret. 

Kellett segíteni otthon, mindenfélét. Anti olyan kicsi volt, mindig a Luktába jártam mosni a ruháját meg a pelenkáját a Stiarlokba, én már 14 éves voltam, mikor Anti született. Volt, hogy a pokrócot is vittük oda le mosni, rátettük a furikra a mosóteknőt, és ott mostuk ki a fürdőbe. Olyan gyerek voltam, amikor a fürdőt csinálták.

Főzni akkorában tanultam, amikor már ismétlős voltam. 6 osztályt jártam, utána 3 évet ismétlőbe. A tanító kertjébe kellett lent kapálgatni. A Kovács Lajos tanított meg az Országh Erzsi. Kovács Lajos ide járt anyósomhoz ebédelni, ő főzött neki enni. Akkor még nem volt felesége, az anyjáék meg még nem laktak itt, Tállyán laktak. Tornaórára akkor odajártunk a Bikarétre tornaversenyre, tornavizsgára, még akkor olyan hely volt ottan. Ott volt Madarak és fák napja is, már akkor fontunk cseresznyéből koszorút a tanítónak. Volt ott lepényevés meg mindenféle. Volt ott egy nagy vadkörtefa, oda kötötték fel a fánkot. Március 15-én meg mentünk szavalni a magyar ruhába. Magyar ruhát én a Burger Katitól kértem, az nem volt mindenkinek. Fehér húzott szoknya volt, az alján piros-fehér-zöld szalaggal, a kötény is fehér a háromszínű szalaggal, meg puffos ujjú fehér blúz, pártával.

A szövést-fonást már gyerekkoromtól tanultam anyámtól, láttam és tanulgattam tőle. Szőttünk lepedőket, abroszokat, ágymentőket, arra drukkoltattunk és ki is varrtam. Meg az Évinek szőttesből félszoknyát, és vagy hat helyre kézimunkát is varrtam rá neki. Az is szép volt. Évi tíz évvel volt fiatalabb tőlem.

Mikor az iskolát letudtam, akkor kezdtem járni piacra, itt keresztül a Köveshegyen. Vásárba is jártam oszt anyámékkal. Vittük a marhát, meg disznóvásárba is, Patakra. Még egyszer Pálházán is voltam vásáron.

Volt vagy 6 hold földünk, mindenféle volt benne, beosztottuk: búza, árpa, krumpli, kukorica, – akkor még volt tehén – répa is. Volt 2 tehén, egyszer tán 3 is egy csatán (’egy darabig’). Gazdálkodtunk, hát dolgozott mindenki. Vajdára is jártunk sokat szekérrel dolgozni, mert anyám vajdi lány volt, vetettünk ott krumplit, arattunk is, ott gépeltünk. Aztán elcserélték a földeket, ott az ardai határba, mi meg adtunk érte egyszer annyit, mert ott drágább volt a föld. Az újhelyi rétre jártunk kaszálni, takarni. Olyan lyukak voltak ott, néha belecsúsztunk, akkor felspriccelt belőle a víz. Hogy mit kellett ott szenvedni!

Apám elég szigorú volt. Velem nem annyira, de a Matyival nagyon, őt sokszor összeverte tanítás közbe.

Még a Kistóth Margit is barátnőm volt, ő csak később lett egy csatára. Meg Brogli Mari is, a Pos Mari. Akkor télen jártunk házalni vasárnaponként, egyik héten egyikhez, másik héten másik barátnőhöz. Kártyáztunk, szembekötőztünk, nyáron meg jártunk végig a falun danolva.

 

A Lajos barátja volt a Matyinak, és járt oda, úgy kezdődött. Akkor már szőttem. Ha leesett az orsó, felvette. 1950. augusztus 22-én volt a lakodalom, kedden. Jaj, milyen melegség volt akkor, olvadt a torta, a díszítés. Nem volt még hűtő, hát csak a pincébe hordták oda le.
Először gazdálkodtunk. Ők azelőtt elköltöztek Karosba – a Lajos még kisfiú volt akkor –, oszt ott halt meg az apósom, ott van eltemetve. Mert mikor megosztották a telket, megharagudott, eladott itt mindent, oszt elment Karosba, ott vett egy tanyát. Úgy is csúfolták itthon, hogy a karosi báró. Még egy nótát is költöttek rá. Az övék volt azelőtt az a rész is, ami most a Lédi Mariéké, az öreg odaadta a Mari anyjának a felét, mert úgy vette el az ura, a Lauber Pista, ha építenek neki. Ezért kellett a telket megfelezni. Be kellett önteni a kutat, itt volt a bejárat közepén, olyan jó vize volt. A Lajosnak az apja, meg az öreg Lédiné voltak testvérek, azokkal csinálták a cirkuszt. Ők jó gazdák voltak, de eladott akkor az após pincét, földet, mindent. Csak a Marci maradt itt a házba, a legidősebb fiú. Miután meghalt az öreg, visszajöttek. A Lajos mindig haragudott később az öregre, hogy mindent eladott. Ők nyolcan voltak gyerekek, három meghalt kiskorában, a többiek máshova kerültek, csak a Lajos maradt itt a faluba.

Még a téesz előtt jártunk szekérrel eladni a terményt. Egy kg szőlőért adtak egy pár cső kukoricát. Míg el nem adtunk mindent, nem jöttünk haza. Elmentünk egyik reggel, hazajöttünk másnap. Volt hogy koromsötétbe jöttünk haza, rábíztuk magunkat a tehenekre, és hazavezettek.

Anyósom lépett be a téeszbe, mink nem. A Lajos már akkor a vasútnál dolgozott. Anyósom nevére jártam én is dolgozni a téeszbe. Ültettek ide akkor mindent: paprikát, borsót, zöldpaszulyt, oda a Köveshegyre. A Táblára is, kukoricát, oda is jártam kapálni harmadost. Az anyósommal jól kijöttem. Hát ő mondta meg, hogy mit kell csinálni, de megtanultam tőle mindent.

   

    

Lejegyezte Trifonovné Karajz Borbála 2006 júliusában.

(Meghalt 2007. május 10.)