2016. március 1., kedd

Frei Flóriánné Velti Katalin



Frei Flóriánné

Született 1921. március 18-án

Édesapja: Velti István, édesanyja: Kopasz Mária. 

Fiatalkorunkban a szegény emberek napszámba jártak. Nyáron arattunk, minden munkát elvállaltunk, ami éppen adódott.

A tanyasiak sok mindent nem tudtak, ami a faluban történt. Nézetkülönbség is volt a falusiak és a tanyában lakók között. Tanyasi fiú nem udvarolhatott falusi lánynak. Azt mondták, hogy a „tanyasi menjen Patakra", mivel odatartoztak. Viszont a bálban együtt mulattak a fiatalok.



Lányok, 1940Velti Katalin

A szüret végén nagy felvonulás volt, ahol elöl mentek a csősz lányok a legényekkel. Utánuk ment az ördög, majd szekéren a bíró és a bíróné, és a végén a népek. Nagy szüreti koszorút is készítettek, szekéren vitték a prést, a kádat és a hozzá tartozó dolgokat. Kovács Lajos idejében még elmentek a felső pincébe is, hogy kiűzzék az ördögöt a pincéből. Akinek bement az ördög a pincéjébe, ott mondókát mondtak. A babona szerint az ördög azért ment a pincébe, hagy ne igyák le magukat az emberek, mert különben az ördög elviszi őket. Az „ördögűzés" hangos énekléssel történt: „lemegyek a pincébe, ráborulok a hordóra...". Így addig nem lehetett bemenni abba a pincébe, amíg ki nem űzték onnan. Azután ettek, ittak abban a pincében, s mentek tovább egy másikba. Ez csak a felső-pincesoron volt szokás. A disznólegelőn volt a nagy bál megrendezve. Ezen a bálon cigányok muzsikáltak.
Szüreti felvonulás résztvevői 1930-as évek eleje

Karikavasárnap: a szekérnek a karikáját, a ráfot megtüzesítették és legurították a pincesoron végig. A fiúk és a lányok körbeállták és énekeltek. A tüzes kerék pedig szaladt egészen le a faluba. Ezzel lett vége a farsangnak.

A vallásos élet igen szép volt régen. Rendszeresen jártak templomba. Reggel is és délután is. Hétköznapi misék akkoriban még nem voltak. Otthon mindig be kellett számolni arról, hogy miről prédikált a pap, különben nem kaptak ebédet. Háger Sándor volt az a pap, aki házszenteléskor végigjárta a falut, még a Nogáékhoz a Gátra is elment. Idős korában került a faluba. Itt is temették el.
A falu jellegzetes fogadott ünnepei közé tartozott az „Istenes János", „József-nap", „Úrszínváltozás", „Keresztfelmagasztalás", „Anna-nap", „Ignác-nap", „Szent Antal-nap".

A faluban két cigány család élt, a Kóró család és Szabóné (libapásztor). A Szabóné egy földkunyhóban élt a lányával együtt. Férje nem volt. Ez az asszony ebben a faluban halt meg, s a falu temettette el.
Kóró nagyon jó kovácsmester volt. A feleségét Pirosnak hívtak. Hat gyerekük volt (Pityu, Sári, Piros, Jóska, Sanyi, Tibi). Ezek közül Svédországban él három gyerek (Piros, István, Tibor).

Nyáron a nagyobb ünnepek alkalmával mindig összejött a falu. Például a Hordóskútra kirándultunk minden évben Péter-Pálkor. Ekkor a mise is kint volt megtartva a domboldalban lévő oltárnál. A tanító tornaversenyeket tartott délután, este pedig bál volt.

(in. Carolfalve Karsdorf Károlyfalva / alkotószerk. Hauser Zoltán. 2001. p. 238-239.)

Meghalt 2007-ben



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése