Károlyfalván 1964-től működő tanító
Vajdácskán születtem 1938. február 14-én.
Sárospatakon 1956-ban végeztem a Tanítóképző Főiskolán.
52 fő 2. osztályos tanulóval kezdtem Bodroghalomban, majd a további években csak 1. osztályt kaptam.
Károlyfalvára 1964. július 22-én érkeztem. Már az elején kiderült, hogy van bőven tennivaló.
Jöttek a szorgos hétköznapok és az azt követő ünnepek. A csodálatos gyermeknapok, amikor mindenki dolgozott, ha nem is volt ott már gyermeke, sem unokája. Aztán az anyák napi ünnepségek, ahol a faluban élő minden édesanya virágot, hálás szeretetet kapott. Készültek a kicsik, az ifjak, és azok is, akiket a temetőben várt a nagymama vagy az édesanya. Milyen nagy szeretettel dolgozott mindenki a falunapi rendezvényeken azért, hogy a vendégek jól érezzék magukat.
Ha Újhelybe megyek, jólesik ha a kartársakkal találkozva emlegetik a sok-sok bemutató tanítást, amit Újhely iskolái, Alsó- és Felsőberecki, Széphalom, Rudabányácska nevelői látogattak és értékeltek. Még a 30 éves találkozón a szaktanárom is azt mondta: - „Anna maga 4 osztályban testnevelésből bemutatót tartott - hogy csinálta?" Ilyenkor mindig úgy éreztem, ez a pedagógusnapi jutalom, ha az idős szakember ezt kérdezi tőlem.
Az élet sok-sok keresztet adott az életemben, de egy csodálatos tehetséggel áldott meg: a gyermekszeretettel. Ez tette sikeressé, eredményessé a munkámat, boldoggá az életemet, és teszi-teheti ma is, hiszen az iskolámból óvoda lett, én itt lakom, és minden nap emlékezünk, én pedig gyűjthetem továbbra is az élményeimet. Jönnek a felnőtté vált növendékek, hozzák a gyerekeiket óvodába reggelenként. Azt kérdezte egy nap a Fejjel Erika kislánya:
- „Ugye Te azért szeretel minket így, mert Te vagy az óvoda-nagymama`?" - „Igen, én vagyok!"
Így naponként emlékezünk:
- Tetszik emlékezni, mikor Bereckibe én voltam a magyar lány?
- Amikor Hercegkúton vendégszerepeltünk?
- Amikor ősemberjelmezbe voltam, első díjat nyertem? Azután folytatják:
- Kalapból húztuk ki a szerepeket.
- Enikő a negyedikes nyelvtant is tudta másodikosan!
- Schmiedt Józsi délután is mindig feljárt festeni, hogy rajzból is ötöst kapjon.
- Mennyi uzsonnát tetszett hozni, akinek nem volt?
Egy hete hazaérve 2 nagy zsákot találtam az ajtó előtt. Ruha volt benne. - Tanító néni! Tessék annak adni, akinek szüksége van rá. Miskolcról küldte egy volt károlyfalvi növendékünk. Akar segíteni a falujában élőkön, ahogy tud.
Boldogan emlékezhetek, hiszen egyik gyermek sem érezte hátrányát soha tudásban, magatartásban, hogy kicsi, összevont iskola osztályából került ki. Nagy iskola felső tagozataiba kerülve egyetlen tizedet nem rontottak, sőt jobb lett az eredményük. Nincs egyetlen fiatal sem, aki szakma nélkül maradt volna.
Egyetlen dolog fáj nagyon, közel 40 évi munkámban Károlyfalván. Szorgos munkával sok éven át sikerült olvasóbbá nevelni a falu embereit. Kezdve a mesével, majd a szakirodalomra áttérve és úgy a szépirodalomra csábítva őket. Amikor éppen az eredményességnek örültem a járási könyvtárvezetővel együtt, akkor senkit meg nem kérdezve megszüntették a nagyon értékes könyvtárunkat, amit Újhelyben egy pincébe elraktároztak. Sajnos a mai napig hiába kiabálnak a könyvek, nem hallják az illetékesek.
A fájó dolog is könnyebb annak, akinek nap mint nap rajzolnak a picinyek, akinek homokkávét főznek és homoksüteményt sütnek, és a csúszda alatt szobát takarítanak, hogy hozzájuk bújjon az óvoda-nagyi, és akit minden ünnepségre meghívnak, és élő virággal jutalmaznak. Az boldogan mondhatja, hogy sok-sok „TABULA RASA"-ba írtam rá tudásom javát, oltottam bele szeretetemet, mert CSODÁLATOS a mi pályánk, ha él benne a gyermekszeretet.
(in. Carolfalve Karlsdorf Károlyfalva / alkotószerk. Hauser Zoltán p. 145-146.)
Tanítványai között 1966 k.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése