Iskolatörténet

Krónika

 A Ratio Educationis (1777) után 1784-ben készült központi iskolaépület-terv a faluban még nem valósult meg, bár a lakosság már ekkor 230 fő körüli volt. Csak kb. 80 év múlva épült iskola a faluban, de még az Eötvös-József-féle népiskolai törvény (1868) előtt. A rendszeres közoktatás bevezetése előtt a 19. század folyamán egy értelmes ember, a schulmeister a házaknál tanította a gyerekeket. Egy ilyen "oskolamester" volt Karajz Márton (sz. 1796), ez egy 1849-es anyakönyvi bejegyzésből derül ki. Az iskolát 1863-ban építették, egy, később két tantermes volt, majd két tanítólakás is épült az udvarban. A tantermek alapterülete 96 m2. Az építés összköltsége 5260 korona és 60 fillér volt. A költségek nagy részét a római katolikus egyházközösség vállalta magára, de a falu közössége is besegített.

Az 1866-os részletes falutérképen jól látható, hogy az épület még nem a mai L alakú volt, hanem egy hosszanti épület. A későbbi évtizedekben többször leégett (1894, 1910), s az újjáépítések során változtattak rajta. A térkép piros kiegészítésein egy közbenső állapotot látunk, ahol is a hosszanti épülettel prárjuzamosan újabb épületet húztak fel. Valószínűleg az 1910-es tűzvész után építették át L alakúra.

 A két felvételt Nevelős Ágoston készítette 1935-ben, 

a honlap rendelkezésére bocsátotta Nevelős Zoltán 2014-ben

            

Az első tanító Nevelős Adolf volt (1863-1889). A tanítót, aki egyúttal kántor is volt, a község előljárósága fogadta, az egyházközség képviselőtestülete jóváhagyásával, tanítói lakást és un. párbért biztosított neki juttatásként. A tanitó tekintélyes ember volt a faluban, akit minden ünnepségre meghívtak, s ott ünnepi beszédet, felköszöntőt illett mondania. Ugyanakkor meg kellett becsülnie magát, mert a falu „szelleme” nem  kegyelmezett annak, akire megharagudott. „Ha megszentül is az ember, akkor is lesz a tanító ellen valami kifogás. Ez már a tanító sorsa” - írja le atyja szavait visszemlékezéseiben Nevelős Adolf fia.  

A tanítás német nyelven folyt. De Nevelős Adolf „harmincévi tanítása idején mindenki megtanult magyarul az iskolában. Ősi szokásaikat megtartották ugyan, otthon is svábul diskuráltak, de az iskolás gyerekekkel csak magyarul beszéltek.” A következő évtizedekben a tanítás nyelve fokozatosan teljesen magyar lett. „Jártunk iskolába, a reggeli imádság után elmondtuk közösen az egyszeregyet, hazánk fő folyóit, továbbá a hegyeket, a nagy városokat és így tovább” – foglalja össze az iskolai napokat a tanító úr fia. A testi fenyítés megengedett volt abban az időben. „Az igen derék, becsületes fiú volt az iskolában, bár egyszer-kétszer elnadrágoltam” – mondja Nevelős Adolf egyik volt tanítványáról. A tanfelügyelői látogatások rendre hiányolták, hogy tavasztól őszig kevés gyerek jár az iskolába, a bíró olykor meg is büntette a hiányzó gyermekek szüleit. 

A tanítást minden tanév végén ünnepélyes vizsga zárta le egy vasárnap délután, ahol a gyerekek az egész falu érdeklődő közönsége, s a pataki tisztelendő úr előtt számoltak be a szerzett tudásról, felelgetve a tanító kérdéseire.  1876-ban 30 tanköteles korú gyermek volt. 12 éves korukig jártak a hat osztályos elemi iskolába. Utána a nagyobb gyerekek még un. gazdasági ismétlő iskolába jártak néhány évig, azután kaptak végbizonyítványt. Ismeretes Terebessy László 1914-es órarendje, melyből kitűnik, milyen erőfeszítést jelentett 6 osztály egyidejű tanítása egy tanító által.  A tanítás délelőtt és délután is folyt, közben 2 órás ebédszünettel.  Ekkor 3 féle osztályzat volt mind a magaviselet mind az előmenetel értékelésére: 1-2-3, s az 1-es volt a jó. 

Az elemi iskola 1914-ig egytanítós népiskolaként működött, a továbbiakban két osztályban folyt a tanítás. A kántortanítónak más, a kántorsággal járó kötelességei is voltak, pl. a húsvéti passió betanítása, az elsőáldozók felkészítése, jegyesoktatás a házasuló fiatal pároknak. Witek Imre 1910-es tanítói díjleveléből kiderül, hogy fizetése két részből állt: tanítói és kántori fizetés, s megillette még faizási és legeltetési jog a község közös erdejéből, s 3 vékás szántóföld-használat.  A községben iskolaszék működött, mely a működtető egyházzal közösen döntött a tanító személyéről és díjazásáról is. 1923-ban az iskolaszék tagjai: Deutch Ferencz, ifj. Deutch József, Schmiedt József, Brogli Ferencz, középső Rák Márton, Rák Márton, Suták György és Hoffmann Ignácz. Póttagok Hauzer Ignácz és alsó Rák Márton. 

Az iskola teljes megszűnéséig, 1983-ig harmincan tanítottak az iskolában. Az 1930-as években – a nyári szünetekben – Vágvölgyi Mária vezetésével óvoda is működött a faluban (bár nem az iskolában, hanem a kocsma- és bolt épületében lévő „Teremben”). 

Károlyfalva község tanítói

1938-ban, amikor Kovács Béláné Országh Erzsébet nyugdíjba ment, a meghírdetett tanítói állásra 15-en jelentkeztek, valamennyien nők, kik közül az iskolaszék Heringh Ilonát választotta. 

Az 1938-as leltár meglepően sok taneszközt sorol fel: pl. 32 bibliai kép, 16 történelmi kép, 16 természetrajzi kép, 22 fali olvasótábla, 1 mértéktábla, 1 fali egyszeregy, 5 fajta térkép, 1 földgömb, 2 számológép, harmónium, 80 kézimunka-mintatárgy, 60 rajz-mintalap, 1 óralap, 11 tanítói kézikönyv és 131 kölcsönkönyv a gyerekeknek (24 cím).

1942-ben a tanfelügyelői látogatás jegyzőkönyve dicsérően szól Kovács Lajos munkájáról (akár az 1938-as is), a gyakorlókertről, a kiválóan fegyelmezett, tiszta és udvarias gyermekekről, akiken meglátszik a „minden irányú nevelés. Olvasási készségük jó, trianoni veszteségeinkről és a most dúló háborúról megfelelő ismeretekkel rendelkeznek”. Még élő tanítványai megbecsüléssel emlékeznek a szigorú, de jó tanító úrra, aki megírta a falu történetét is. A tanulók létszáma egyébként ebben a tanévben volt a legtöbb: 101 fő.

 A kép 1932 körül készült az általa hittanra oktatott elsőáldozókkal

Frei György, Kisgáti Sándor (Náni Sanyi), Bartus József (Danyi), Burger György, Hochvárt Bertalan, Lauber Ignác, Frei Margit, Deutsch (Mici) Kati, Velti Éva, Brogli (Pokoly) Marika, Hochvárt (Tóni Pista) Margit, Oszif Rozália, Cilli Katalin, Dávid Irén, (elől) Schmiedt (Khédi) Margit

Egy szépírás füzet 1943-ból

1948-ban az iskolát államosították. Ez nem ment végbe zökkenőmentesen. Kovács Lajosnak - pedig előzőleg támogatta a népiskola általános iskolává alakítását -  nézeteltérése támadt a képviselőtestülettel és az egyháztanáccsal is, és 1949-ben (42 évesen) megvált a falutól. 

A tanítók a lakáson és a járandóságon kívül szántóföldet is kaptak a továbbiakban is a községtől.

 Iskolás fiúk 1950 körül Létray Irén tanítónővel 

Állnak: Jaskó József, Hauser Imre (Nyimi), Burger (Liba) Gyuri, Létray Irén tanítónő, Bodnár György, Nezáczki Ignác (Zsiga), Burger Zoltán

Ülnek: ?, Hochvárt Vendel (Rudi), Karajz Anti, Frei Albert, Velti János (Kákó), Tóth Imre (Penna Imre), Husóczki Zoltán, Schmidt József (Buli Jozu)

Lenn: Deutsch Flórián (Maki)

                           

                                                 

Tanulmányi értesítők 1950, 1961 

Az épület a 2000-es években

Az iskolában mindvégig osztatlan tanítás folyt. Amíg a tanulók egyik csoportjával aktívan foglalkozott a tanító, a másik csoport önállóan, csendben oldotta meg a kapott gyakorló feladatokat. Ez a nyugodt tempó nagyon alkalmas volt arra, hogy az alapvető írási-, olvasási-, számolási készségek kialakuljanak és rögzüljenek. Bár a tanítónak a mainál sokkal nagyobb tekintélye volt az egész falu előtt, a testi fenyítés általános fegyelmezőeszköz volt még az 1960-as években is, igaz akkor már szelídebb formákban. A tanító a fiúkkal vágatott mogyorófavesszőt, hogy aztán elsőként rajtuk próbálja ki, fenékre vagy tenyérre. A hosszú vonalzó is nagyon alkalmas volt „körmös” adására. Ha a kezükkel éppen nem volt feladatuk a tanulóknak, hátratett kézzel kellett ülniük a padban, vagy bal kéz hátra, jobb kéz mutatóujj a szájra. Gyakori volt a sarokbaállítás, előfordult a térdepeltetés. A leckével el nem készülő diákokat a tanítás után „bezárták”, ott kellett maradni, míg el nem készült az írásbeli feladattal, meg nem tanulta a feladott verset. S a tanító ezt nem túlmunkaként élte meg, hanem a szükséges fegyelmezőeszközként alkalmazta. A „legrosszabbak, legbutábbak”, a túlkoros évismétlők hátra kerültek a „szamárpadba”. A tornaórákat vagy a tanteremben, vagy - ha az idő lehetővé tette - az iskolaudvaron vagy a futballpályán tartották. Kovács Lajos idejében tornavizsgákat is tartottak a Tábla nevű határrészen. Lakóhelyismeret vagy környezetismeret órákon bebarangolták a falut s környékét, azon túl, hogy akkor a gyerekek földművelő szüleik mellett dolgozva, s szabadidőben valóban szabadjára engedve – s a szabadidőt nem tévé vagy számítógép előtt töltve – a környék minden zegét-zugát megismerték. Kovács Lajos tanító maketten elkészítette az egész falu kicsi mását. Az órák közötti szünetekben a gyerekek a tanítóval együtt körjátékokat, s egyéb társas játékokat játszottak. Hazafelé szépen párban mentek a tanulók, s kórusban köszöntek a felnőtteknek.  Utolsó tanítási napon azonban az utca közepén, füzeteiket apró papírgaluskává szaggatva és szétszórva örültek a szünidő kezdetének.

Blazsevácz Lajosné tanítványaival 1950-ben

Állnak: Jaskó Marci, Schmidt Márton (Vihar), a tanítónő, Frei Márton (Puka), Fejjel Imi (Zizzencs), Bodnár György

Ülnek: Velti József (Kákó Jozu), Hochvárt István (Rudi Pisti), Jaskó László, Deutsch Zsuzsa (Cuzi), Hochvárt Mária (Tópil Marika), Deutsch Teréz, Hochvárt Magda (Tópil Magda), Rák Mária (Bérces Mari), Naán Évi, Rák Katalin (Bérces Kati)

Sokat kirándultak a gyerekekkel a környező szép helyekre: a Borsos-pincékhez, a Kalajka-völgybe, a Hordóskúthoz. Itt tartottak iskolai ünnepeket, rendezvényeket is, pl. a Madarak és fák napját, majálist. 

A jobb tanulók továbbtanulását a tanítók mindig szorgalmazták, segítették, pl. Hauser (később Hites) Ignác papi pályáját az őt elindító Kelemen tanító úr a későbbiekben is követte. A 20. sz. első felében a jobb diákokból többnyire pap lett, aztán már szélesebb a paletta. A tehetősebb, igényesebb szülők is törekedtek jó képességű gyermekeiket taníttatni, a század közepefelé már egyre több lánygyermek is tovább megy a városi polgári iskolába (Brogli Mária, Deutsch Mária és Magdolna, Winkler Emma).

1962-ben körzetesítették az iskolákat. Ezután csak az alsótagozat maradt a faluban, a felsősök a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Körzeti Iskolába jártak kisvonattal, a rudabányácski és széphalmi gyerekekkel együtt. Az utolsó tanító Brogli Vendelné Nagy Anna. 

  Nagy Anna tanítványaival 1965-ben  

Bartus Pali, Rendes Jóska, Rák Lajos, Rendes Marci, Rák Jóska, Tóth János

Tóth Ibi, Stumpf Kati, Fejjel Kati, ..., Nezáczki Anci, Burger Marika, Hauser Marika, Brogli Cecil, Hochvárt Berti, Brogli Marika, Hauser Barna (Szamó)

Cilli Jani, Stumpf Imre, Cilli Bálint, Burger Barna, Hauser György, Bartus Laci

Vasgyűjtés csacsival, 1977 körül, az 1968-as születésűek

A csacsin Fejjel Erika, a kordén többek között Karajz Nóri, Frei Zsuzsa

1983-tól megszűnt a tanítás, 1993-tól óvoda kezdte meg működését az épületben. Az óvoda színvonalas, népszerű voltát mutatja az utóbbi években, hogy az alacsony falusi gyereklétszám ellenére az óvoda teltházas, ugyanis az újhelyi szülők is szívesen hozzák gyermekeiket a közeli falusi óvodába. 2007-ben a német nemzetiség országos bázisóvodája lett az intézmény. Óvónők: Tóth Lajosné Marika és Miczák Katalin. Dadák: Szűcs Istvánné Tóth Erzsébet, Balogh Sándorné Ica, karbantartó: Szűcs István. Az óvodások minden falusi ünnepségen műsorral vesznek részt, s nemzetiségi óvodához méltóan ismerkednek a gyérülő népszokásokkal. 2019-ben a belső tanítólakást bölcsődévé alakították.

 

1997 körül

2005-2007

 

    2010-es évek

Források:

• Hauser Zoltán (alk.szerk.): Carolfalve Karlsdorf Károlyfalva. - Károlyfalva, 2001
• Nevelős Gyula: A károlyfalvi üdvlövések [elbeszélés]
• Nevelős Gyula: Vizsga a falusi iskolában – Egy falusi tanító fiának emlékeiből
• Tóth Dorina Anna: Sváb iskolák története Borsod-Abaúj-Zemplén megye észak-keleti régiójában : Károlyfalva, Hercegkút és Rátka története. – Debrecen, 2014. Szakdolgozat
• http://www.hetszinvirag.eu/karolyfalva