2024. október 3., csütörtök

Károlyfalviak Youngstownban


Egyletek a youngstowni magyar közösségben, károlyfalviak az egyletekben

Az Amerikai magyar hírlap tükrében


Az Amerikai Egyesült Államok Ohio államában igen nagy volt a kivándorolt magyarok népessége a huszadik század első felében. 1900-ra kb. 15 ezren, az 1920-as évekre már 75 ezren voltak. Nagy részük a két nagyvárosban, Clevelandben és Youngstownban telepedett le, ahol a terület növekvő acéliparában dolgoztak. A magyarok erős közösséget alkottak, ugyanazon negyedekben éltek, templomokat, üzleteket építettek, kialakították saját társadalmi életüket, érdekérvényesítő szervezeteiket.
Újságot alapítottak, 1911-ben Youngstownban az Amerikai magyar hírlapot, hogy a magyar érdekeket népszerűsítse, és sok különféle szervezetet, egyesületet egymás segítésére, betegeik támogatására, az összetartás erősítésére, a társasélet, a kulturális és sport igények kielégítésére. 

Károlyfalváról is nagyon sokan vándoroltak ki a 19. század végétől kezdve, szinte minden családból valaki vagy akár többen is. A később érkezők csatlakoztak a már ott élőkhöz. Pl. Brogli István-Winkler Katalin házaspárnak 5 gyermeke talált otthonra Amerikában ill. Kanadában. A falusiaknak is fontos célpontja volt Youngstown város. Youngstown egy 130-140 ezer lakosú város volt ezekben az évtizedekben. Az Amerikai Magyar Hírlapban ott élő károlyfalviak nevével is találkozunk, leginkább az Egyleti kalauzok rovatban.

A hírlap hetente jelent meg 1911 és 1942 között 8 oldalon, s rendszeresen bemutatta azokat az egyleteket, amelyeknek az újság volt a hivatalos lapja.


                                          


Egyletek, amelyekben falusiak nevével is találkozhatunk:


Youngstown és környéki magyar egyházak és egyletek nagybizottsága

Alakult 1915. A Nagybizottságnak tagja lehetett minden Youngstown és környéki magyar egyház vagy egylet. Célja az összmagyarság érdekeit szolgálni, képviselni és megvédeni.
Alelnöke: Brogli Ferenc

Youngstowni és környéki öreg amerikás magyarok családja

Alakult 1933. Célja az öreg magyarok összetartásának, barátságának ápolása és a közjótékonyság. Tagja lehetett minden férfi és nő, aki legalább 20 éves amerikás.
Íródeák és ellenőr Brogli Ignác

Szent István betegsegélyező egylet 

Alakult 1901. Tagja volt Hochvárt János, Hochvárt Mariska, Hochvárt György

Szent Margit Verhovay segélyegylet

A Verhovay Egylet a magyarok testvérsegítő biztosító egylete sok fiókkal
Elnök Brogli Ignác

Szent Imre betegsegélyező és temetkezési egylet 

Titkár: Hauser Fülöp

Munkás Betegsegélyző és Önképző Szervezet

Jegyző: Hauser András

West Sidei Magyar Polgári Kör 

Elnök Brogli Ferenc. Nagybizottsági tag: Brogli Ferenc. Póttag: Brogli Ignác. Háznagy: Brogli Ferenc

Youngstowni Magyar Polgári Kör 

Alakult 1924.
Pénztárnok: Brogli Ignác. Bizottsági tag: Brogli Ferenc. 

Városi (öreg) polgári kör

Tagok: Hauser Fülöp, Brogli Ferenc, Hochvárt János, íródeák Brogli Ignác

A szokásos tisztségek az egyletekben: elnök, alelnök, jegyző, pénztárnok, számvizsgálók (pénztári ellenőrök), levelező titkár, háznagy, beteglátogatók, zászlóvívők, nagybizottsági tagok, egyleti orvos. Az öreg amerikás magyarok családjában családfőnek nevezik az elnököt, s családtagoknak a tagokat.
A betegsegélyező egyletek rendszeresen látogatták beteg tagjakat, segélyt nyújtottak nekik ill. a családnak, haláleset esetén a temetéshez is segítséget adtak. Minden elhunyt tag temetésére koszorút vittek.


A falusiak közül több bizottságban is működtek, nagy aktvitást fejtettek ki:

Hauser Fülöp 1882-1940 

Hauser Ignác és Hauser Mária fia, kilenc gyermekes család második gyermeke. 18 évesen, 1900-ban vándorolt ki. 1907-ben vette feleségül Balogh Júliát, három fiúk: Fülöp, József és Imre. Az acéliparban dolgozott, tagja volt a Szent István Kat. egyháznak, s több egyesületben viselt tisztségeket (Szt. Imre betegsegélyező egylet, városi polgári kör). Ignác, András és Magdolna testvérei szintén Youngstown-ban éltek. Itthon maradt testvérei: János (Kusz János), Antal (Kusz Tóni kántor) és Terézia (apáca).

                  
                        
                                Híradás az újságban a haláláról és a temetéséről

Brogli Ignác 1885-1950

Brogli István és Winkler Katalin fia. Rajta kívül négy testvére vándorolt még ki Amerikába. Ő első körben, s később érkező öccsei hozzá érkeztek, s innen rajzottak tovább. 1921-ben, Mátyás öccse érkezésekor mint „Youngstown magyarsága körében közkedveltségnek örvendő honfitársunkat” említi őt az Amerikai magyar hírlap. Nem csoda népszerűsége, hisz tagja, s tisztségviselője volt az öreg amerikás magyarok családjának, betegsegélyző egyleteknek és polgári köröknek. Ő is az acélműben dolgozott.


Brogli Ferenc 

Alelnöke az un. nagybizottságnak, melybe az egyházak és egyletek mind beléphettek, s ezenkívül külön is több polgári egyletben tisztséget töltött be. Károlyfalvi származása még nem bizonyított.


Hauser András 1887-1975

Hauser Ignác és Hauser Mária fia. Két fiú és egy leánytestvére is kivándorolt 1905-7 k. Hengerműves munkás volt a Republic Steel Corp.-nál 35 évig. A Munkás betegsegélyező és önképző szervezet jegyzőjeként tevékenykedett. Felesége Szűcs Borbála (1891-1985). Gyermekei William, Helen, Márta, Olga.


Az Amerikai Magyar hírlapban más falusiakról is találunk tudósítást, gyászjelentést pl. az ott élő Matisz Istvánné Dufla Katalinról:

                               

Beszámoltak Brogli Ignác és felesége, a kisvárdai Háda Ilona 10 éves házassági évfordulójáról 1920. január 1-én:


Brogli Ignác óhazában élő édesanyjának a halálhírét is közreadták 1939-ben:

                                                  

A Brogli-fiúk többször segítették az újság tájékoztatását az 1918-21-es hazai történelmi eseményekkel kapcsolatban  (őszirózsás forradalom, fehérterror, Trianon):
1920-ban közreadták Brogli Mátyás levelét, melyet Detroitban élő nővérének, Zsuzsannának írt a hazai és falusi eseményekről és élményeiről.

         



1921-ben az akkor bevándorló Brogli Márton, Ignác öccse számolt be interjúban az óhazai dolgokról:

        




Youngstownban éltek hosszabb-rövidebb ideig a kivándorolt falusiak közül:

Brogli Ignác (1885-1950)
Brogli József (1887-….) Egy ideig Youngstownban élt, felesége Anna Wolfinger, William fia kat. pap lett
Brogli Zsuzsanna (1882-….) Kivándorolt 1900-ban, később Detroitban élt.
Burger István (1876-1954) 1918-ban az Egyesült Államokban regisztrálták az 1. világháborúba. Ott nősült meg, Ohio állam Mahoning megyéjében, felesége Brogli Zsuzsanna. Később hazatért.
Deutsch Mária Takács Jánosné (1899-1964) 1926-ban Youngstownban házasodtak össze, fiúk: János
Dufla Katalin Matisz Istvánné (1875-1940) Kivándorolt 1894-ben. Gyermekei: János, István, Katalin, Béla, Ödön
Frei Ignác (1890-….) 1916-ban, Youngstownban kötött házasságot Brogli Magdolnával
Frei Ignácné Brogli Magdolna (1897-….) 1916-ban, Youngstownban kötött házasságot Frei Ignáccal. 
Hauser Fülöp (1882-1940) Kivándorolt 1900-ban
Hauser Ignác (1884-….)
Hauser András (1887-….)
Hauser Magdolna (1889-….)
Hochvárt Ádám (1885-1954) 1902-ben, 17 évesen érkezett Amerikába. Megnősült, két fia és két lánya született.
Hochvárt Ignác (1870-1924) Két leánya, Mária és Erzsébet Youngstownban születtek (1901, 1903). Youngstownban halt meg.
Hochvárt István (1876-….) 1895-ben, 18 évesen kivándorolt Amerikába, Rotterdamból az Edam hajóval. Felesége a trauczonfalvi Bazsó Erzsébet, leányaik: Mária (1897) és Magdolna (1899)
Hochvárt János (1876-….) A Szt . István betegsegélyző egylet tagja volt (1921-ben hátraléka volt.)
Hochvárt László (1884….)
Hochvárt Lászlóné Rák Magdolna (1889) Férjével kivándoroltak Amerikába, s ott pékek lettek. 
Hochvárt Mária (1886-1953) Amerikában ismerte meg a Felsőiszkázról származó Tomor Imrét, Youngstown-ban keltek egybe 1910-ben, majd hazatértek.
Karajz Márton (1899-1918) 1900-ban az amerikai Youngstownba utazott, hogy ott mostohatestvérétől, Hochvárt Istvántól megvegye a családi örökrészt, s ott maradt 1-2 évig, amíg ledolgozta az örökrész árát. 
Karajz Mátyás (1873-….) 
Schmiedt József (1886-1949) Megjárta Amerikát, ott nősült meg, Károlyfalváról származó lányt, Naán Máriát vette feleségül. Youngstown-ban születtek a gyermekei, József és István. Ikergyermekeik születése után hazatértek az 1910-es években. Ragadványneve: Bástyán Jóska. Amerikai tartózkodása alatt 1908-ban leégett a csűrje
Schmiedt Józsefné Naán Mária (1888-1971) Ikergyermekeik születése után hazatértek az 1910-es években.
Schmiedt István (1912-1978) Youngstown-ban született ikertestvérével, s pár évesen tért haza a család. Ragadványneve Pinka.
Schmiedt József (1912-….) Youngstown-ban született ikertestvérével, s pár évesen tért haza a család. Ragadványneve Batya.
Schmiedt Márton (1885-193?) Amerikában vette feleségül a trauczonfalvi születésű Gaukler Máriát, első gyermekük Youngstown-ban született. Aztán hazatértek, s pár év múlva Márton újra útra kelt, egyedül, Venezuelába, s onnan csak egyszer jött haza látogatóba.
Schmiedt Mártonné Gaukler Mária (1888-1931)
Schmiedt Katalin (1910-1995) Youngstownban született, Schmiedt Márton és Gaukler Mária leánya
Schmiedt Margit (1883-1968) A sárospataki Horváth Istvánhoz ment feleségül 1903-ban. Kivándoroltak. Gyermekeik: Margit, Mária, István, József, András, János, László, Róbert.
Suták Flórián leánya, Margaret, aki már Amerikában született 1907-ben, Joseph Passella felesége

Karajz Márton és Hochvárt István amerikai fotója


A névsor korántsem teljes, innen-onnan származó adatokból sok falubéliről van olyan adat, miszerint megjárta Amerikát, de hogy pontosan hol tartózkodott, az nem derül ki az eddig felszínre került adatokból. Pl. a születési anyakönyvben sokszor jegyzik be, hogy a bejelentő azért a nagyapa, nagyanya, mert az apa Amerikában tartózkodik.
Nemcsak férfiak, fiatalemberek, hanem leányok is kivándoroltak, valószínűleg bátyjukkal együtt, s fiatalasszonyok, vagy a férjükkel együtt, vagy később utánamentek.


Az Amerikában élő első nemzedék szoros kapcsolatot tartott a szülőfaluval, rendszeresen leveleztek a családdal, pénzt és csomagot küldtek, s az első világháború után a templomnak a falusiakkal közösen harangot öntettek az elrekvirált, beolvasztott harang helyett. Ez a nagyharang. Felirata: „Isten dicsőségére és a boldogságos szűz tiszteletére adományozták a károlyfalvai és az Amerikában élő károlyfalvai rom. kath. hívek 1923”  


                                          



Végezetül egy anekdotikus elem. A második világháború során Juhásztanyaként jegyezték be egy katonai nyilvántartásba Schmiedt István youngstowni szülőhelyét.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése