2016. június 5., vasárnap

Vélemények a honlapról 2009-2014


2014



Nagyon jó látni ezeket a képeket, eseményeket!  
Zimanné Bosch Zsuzsa facebook-bejegyzés









Gratulálok a honlaphoz, egészen rendkívüli, amilyen bőséges helytörténeti gyűjtést tártak az olvasók elé.                              
Nevelős Zoltán (Nevelős Adolf kántortanító  leszármazottja) 





Gratulálunk a mostani és a múltkori pályázatának sikeréhez és az általunk is többször meglátogatott, nagyon érdekes honismereti, helytörténeti honlapjához, amit férjével együtt gondoznak.
Tisztelettel!
Takáts Rózsa, muzeológus, Mezőgazdasági Múzeum






Nagyon nagy érdeklődéssel néztem meg a Károlyfalva honlapot. Hihetetlen mennyiségű információ van rajta. Szinte át sem lehet  tekinteni. Nagyon érdekesek a fényképek, a családtörténetek, a becenevek és a leírások, stb. Minden elismerésem az Öné! Gratulálok!  
Remélem értékelik a falubeliek és a rokonok a munkáját, kitartását, és azt a sok időt amit a honlap kezelésére, a családfa építésére áldozott! Bízom benne, hogy segítséget is kap a közösségtől ehhez a hatalmas munkához.
Én is úgy gondolom, nagyon hasznos a tevékenységünk, de amit Ön csinál az mindennél nagyobb dolog. Egy ekkora közösségről, egy teljes település összes lakójának érdekében családfát épít, gondozza és kutatja az emlékeket. Ilyen átfogóan, ennyi részletre kiterjedően végez kutatást szabadidejében, és ezt meg is örökíti és mindenki által hozzáférhetően közzé is teszi, ez teljesen egyedi. 
Tóth Antal Budapest


2012


M.: Gratulálok a honlaphoz, nagyon érdekes és tartalmas! Bárcsak ilyen jól gondozott helytörténeti gyűjteményt lehetne találni a neten arról a környékről is, ahonnan írok! További jó egészséget a honlap fenntartásához minden érintettnek!                                                       
2012. május 8-i bejegyzés a karolyfalva.hu üzenőfalán

2011


…szeretnék gratulálni a weboldalhoz, nagyon tetszik. Olyan jó volt látni a károlyfalvasi rokonokat, ismerősöket és nagyszüleimről régi fotókat (Suták György, Hauser Magdolna). Én egyébként Suták Katalin lánya vagyok. Még egyszer gratulálok és további sikereket és jó egészséget kívánok. 
Üdvözlettel Petró Mónika (In. Kató Mónika)   Miskolc





Nem igazán visszhang, amit Fertőszéplakon, a Fertővidéki népi építkezést és kultúrát bemutató skanzenben fedeztünk fel nyári kirándulásunkon. Az egyik házban viselettörténeti kiállítást láthattunk, melyet szövegekkel is kiegészítettek. A szövegekben hitetlenkedve fedeztem fel e honlapon szereplő saját írásom ( http://karolyfalva.freeweb.hu/targyi_neprajz/viselet.htm  ) teljes passzusait, amit „hallgatólagosan kölcsönvettek” a kiállítás rendezői, mégcsak a sváb szót sem vették ki belőle, holott a környéken nem élnek svábok. Részben dagadt a keblem, hogy egy ilyen gazdag értékes gyűjteményt bemutató múzeum méltónak találta gondolataimat felhasználni, részben méltánytalannak éreztem, hogy erre sem engedélyt nem kértek, sem nem jelölték sehol a forrást, magyarán más tollával (az enyémmel) ékeskednek. 
Trifonovné Karajz Borbála

2009

„A hivatkozások nagy része hibás, valamint nincsenek beállítva targetek a tageken belül. A tájolások el vannak csúszva, a szerkesztés pocsék. 
Egyetlen böngészővel sem jelenik meg hiba nélkül az oldal.”
Loockabrazi

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése