2025. augusztus 13., szerda

Bodnárok

 

A Bodnár család


1885. január 11-én egy 24 éves újhelyi fiatalember, Bodnár István feleségül vette a károlyfalvi Brogli Máriát. A fiatalember Bodnár István és Danyi Erzsébet fia. A 22 éves menyasszony Brogli Márton és Bárány Regina leánya, 9 gyermekük közül a hatodik. A magyar Bárány-család a 19. század folyamán végig jelen van a falu életében, Regina nagyapja, Bárány János ott van az 1828-as lakónévsorban. Regina községi bábaként működött, ezzel együtt írástudatlan volt. Mária lányuk 1864-ben született.

Bodnár István nővére, Zsuzsanna károlyfalvi cipészmesterhez, Tóth Károlyhoz jött férjhez, itt született 5 gyermekük az 1870-es években, Zsuzsanna itt halt meg a faluban 1915-ben. Öccse fiatalkorában így sűrűn megfordult a községben, mígnem ő is ide nősült, itt alapított családot.
Nagyon szegények lehettek, mert a fiatal gazda, István elindult szerencsét próbálni Amerikába.
Első gyermekük, Antal 1896-ban született. Ekkor már beindult az állami anyakönyvezés, ami Trauczonfalván történt, oda kellett menni a szülőnek bejelenteni az eseményt. A bejegyzés szerint ezt az anya édesanyja, Brogli Mártonné Bárány Regina tette meg, mert az apa Amerikában tartózkodott. A bejegyzésből derül ki az is, hogy Regina írástudatlan, nem tudta aláírással hitelesíteni a bejelentését.
Második gyermekük, István 1901 novemberében született, s decemberben "veleszületett gyengeség" miatt, 13 naposan meghalt. Ezt a tényt is Brogli Mártonné jelentette be. Ebből arra következtethetünk, hogy az apa időközben hazajött, majd újra kiutazott. 

Antal fiúk felnőtt, s mire 18 éves lett, kirobbant az első világháború, s ez megpecsételte fiatal életét. Katona lett,  Galíciában megbetegedett, s nem volt még 20 éves, amikor a sztojanovi tábori kórházban tüdőgyulladásban meghalt. Értesítették a családot, a polgári anyakönyvbe 1918-ban jegyezték be a halálát. 





Szülei, az ekkor már középkorú házaspár, miután fájdalmukon túltették magukat, gyermek és örökös nélkül maradva úgy döntöttek, hogy örökbefogadnak egy fiút.

A tanyában élő Fejjel János-Butkai Mária házaspárnak ekkor 6 gyermeke volt, ők odaadták egyik fiúkat, az 1905-ös születésű Fejjel Istvánt. (A házaspárnak ezután még 5 gyermeke született). A siheder István ezután a Bodnár házaspár fiaként nevelkedett, Bodnárék a nevükre vették őt. Hivatalos iratokon F. Bodnár Istvánként olvassuk a nevét, a névkezdő F. feltehetőleg az eredeti nevét jelzi: Fejjel. Nevelőszülei 1930-ban ill. 1942-ben haltak meg, előbb apja vízibetegségben, utóbb anyja végelgyengülésben.
István beletanult a gazdaságba, s 1930-ban, 25 évesen megnősült. Az alsószomszéd leányt, Schmiedt Máriát vette feleségül, Schmiedt János és Schmiedt Gertrud 21 éves leányát.

 



5 gyermekük született.

  • Erzsébet 1930-2012, Rák Józsefné, 5 gyermek (Mária, Erzsébet, Katalin, József, Zsuzsanna)
  • Mária 1932-2016, Hauser Jánosné, 3 gyermek: (József, Mária, János)
  • István 1936-2020, felesége Cilli Erzsébet, 1 leány (Mária), elváltak
  • János 1936-2020, Makkoshotykára nősült, felesége Vitányi Jolán, gyermekeik: Tamás, Anita
  • György 1940-2018, felesége Kopasz Mária, gyermekeik: György, Andrea

Úgy alakult, hogy egyik gyermek sem maradt a szülői házban. Az 1970-es években - nagymamája haláláig - náluk nevelkedett Zsuzsi unokájuk, Bözsi lányuk legkisebb leánya. Előbb a nagymama halt meg 1974-ben. Ekkor már velük lakott az elvált fiú, ifjabb István is. A nagyapa 1983-ban halt meg, fia, ifj. István (Pityu) 1998-ban. 

Az udvaron unokák, dédunokák


Az üresen maradt régi házat ezután az újhelyi orvos, Dr. Szabó Máté vásárolta meg, s újította fel, parasztház jellegét meghagyva.


Az unokák közül György gyermekei maradtak a faluban, Andrea él a volt Kopasz-házban, az ifjabb György meghalt a covid-járvány idején.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése