Katonaállítás az 1870-80-as években – Károlyfalva

Katonaállítás a 19. században

A 18. században a haderő utánpótlását leginkább a toborzással, verbuválással oldották meg, ámde ez általában kevés volt, különösen a gyalogos ezredek feltöltéséhez. Ezért erőszakhoz folyamodva, kötéllel fogdosták be, akit lehetett, főleg csavargókat, duhajkodókat, vándorló mesterlegényeket, urasággal szembeszállókat, részeges, kötözködő „falu rosszákat”, szegény legényeket.

A 19. században már szabályozottabban, s emberségesebben történt a folyamat a szolgálati idő maximalizálása, és a sorshúzásos rendszer bevezetése következtében. Törvényileg szabályozták a katonai alkalmasságot és az életkort is. 

A szolgálati időt 1830-ban maximálták 10 évre.

Sorsvonás, sorshúzás bevezetésével, amely lassanként a hadkiegészítés fő módja lett, a szerencsére bízták a katonaköteles korú ifjak sorsát. A sorsvonás előtt a számba jövő ifjakat először korosztályok szerint összeírták, majd ahányan voltak, annyi pálcikát vagy lapocskát készítettek sorszámokkal ellátva, ezekből minden egyes legénynek húznia kellett. Utána azokat, akik a helységre kivetett létszámnál alacsonyabb számot húztak, a sorozók elé vitték. Az alkalmatlannak minősítettek helyett küldték azokat, akik a húzott számok sorrendjében utánuk következtek. A sorshúzásnál a vagyoni helyzetet nem vették figyelembe, minden katonakorú ifjú részt vett a sorsoláson. A tehetősebb családoknak azonban lehetőségük volt 500–1200 forint megfizetése ellenében más személyt állíttatni saját fiúk helyett.

A hadkötelezettség a 20. év betöltésével kezdődött. A szökevényeket (sorozáson meg nem jelenőket) és az öncsonkítókat a törvény büntette.

Az Osztrák–Magyar Monarchia fegyveres erejét a közös hadsereg, a haditengerészet, a magyar honvédség és a népfelkelés együttesen alkotta. A honvédségbe besorozott katonák csak kivételes esetben tartoztak a magyar korona országain kívül szolgálatot teljesíteni. A közös hadseregbe és a haditengerészethez a legalkalmasabb egyéneket válogatták be. Közvetlenül a honvédséghez azokat sorozták, akik a hadsereg létszámán felül találtattak alkalmasnak. A honvédség megalakulásakor két fegyvernemre tagozódott: a gyalogságra és a lovasságra, a honvédtüzérséget 1912-ben hozták létre. A népfelkelés a védelem háború esetén alkalmazott mozgósítása volt a hadsereg és a honvédség támogatására, a véderő kiegészítő részének tekintették, bevetésére csak az I. világháború alatt került sor.

A sorozást évente március közepéig bonyolítottak le, három korcsoportra osztva a sorozandókat. A sorozás a legfiatalabbakkal, a 20 évesekkel kezdődött. Az idő elteltével egyre csökkent a tényleges besorozás valószínűsége, a betöltött 36 éves kor felett végérvényesen elkerülhető volt a katonai szolgálat. A nősülést a harmadik korosztályból történő kilépésig miniszteri engedélyhez kötötték, a nősülésre való hivatkozás nem jelenthetett felmentést a katonai szolgálat alól.

Az állításra kötelezettek a sorozóbizottság elé járultak, ahol katonaorvos döntött az alkalmasságukról. 5 kategória volt: 

1. alkalmas,
2. segédszolgálatra alkalmas,
3. jelenleg alkalmatlan,
4. fegyveres és segédszolgálatra alkalmatlan,
5. minden szolgálatra alkalmatlan. 

Megmérték a védköteles testmagasságát, azt tekintették alkalmasnak, aki legalább 155 cm testmagasság mellett a szükséges szellemi és testi képességekkel bír. A sorozóbizottság civilekből (alispán, polgármester, főszolgabíró, területileg illetékes orvos) és katonai képviselőkből, katonaorvosból állt. A bizottságok által alkalmazott minősítések: 

a) besorozandó,
b) segédszolgálatra besorozandó,
c) visszahelyezendő,
d) fegyverképtelen,
e) törlendő. 

A kategóriákat illetve a minősítéseket azonban nem használták következetesen. Visszahelyezendő minősítést a kevésbé alkalmatlan személyek kapták, akik későbbi időpontban ismét sorozóbizottság elé kerültek. A fegyverképteleneket erődítési munkálatokra igénybe vehették, és háború esetén népfelkelőként behívhatók maradtak. Egyedül a törlendő minősítés jelentett végleges mentességet.

Károlyfalva a sátoraljaújhelyi katonaállítási körzetbe tartozott. Az 1870-80-as évekből több katonaállítási könyv megtalálható az interneten: 12 db, 1873-1880, 1883-1886

A következő személyek sorozásáról találunk feljegyzéseket:

A 12 év alatt összesen 60 főt hívtak a sorozóbizottság elé, ez összesen 117 megjelenést jelentett, mert többüket ideiglenesen felmentették (visszahelyezendő), s a következő év(ek)ben újra visszahívták. A hiányzó évek miatt nem minden sorsot tudtunk nyomonkövetni.

11 legényt találtak alkalmasnak, 5-öt rögtön az első sorozáskor, 4-et a második alkalommal, s 2-t a harmadik megjelenésekor.

21 alkalommal mentették fel a megjelentet szociális ok miatt, és tették a visszahelyezendők közé, mert édesanyja özvegy volt, s nem volt más gyámola, vagy kiskorú testvéreinek volt a fenntartója, gyámola. A következő év(ek)ben újra megvizsgálták, továbbra is fennáll-e ez a körülmény.

57 alkalommal találták jelenleg nem alkalmasnak a sorozottat a katonai szolgálatra. Közülük mindössze hatan voltak, akiket 1 vagy 2 év múlva már alkalmasnak minősítettek. Néhányan mértéken alulinak bizonyultak (testmagasságot és a mellkasméretet mértek), még többen gyengének találtattak, némelyeknél konkrétan a végtagokat találták gyengének, másoknak az alkatát nem megfelelőnek (kurta nyak, domború hát), valamely betegséget állapítottak meg (lágyéksérv), vagy valamilyen fogyatkozást (körömhiány).

Alkalmatlannak minősítettek összesen 5 fiatalembert, rögtön első alkalommal négyet, majd visszahívás után másodikra még egyet. Ennek okai: nagymérvű általános elsoványosodás (négyszer), eltorzult mellkas és láb egyszer.

A besorozottak többsége a 34-es ill. 32-es gyalogezredbe került, egy valaki az 5. honvéd huszárezredbe.

A sorozottak kérelmeit nem minden esetben fogadták el, de így is elég engedékenynek tűnnek a bizottságok, lehet, túlságosan is, vagy pedig nagyon hatásosak, eredményesek voltak a próbálkozások, ügyeskedések a katonaság elkerülésére. Mert, hogy a legények 20 %-a sem volt alkalmas a katonaságra, elég nehezen hihető. Ki akart volna akár 10 évre elkerülni otthonról, kikerülni a gazdaságból, ahol minden kézre óriási szükség volt?

Az alkalmatlannak minősítettek később többségében szép családot alapítottak, s megérték az időskort, pl.
Nezáczki Ferencnek 7 gyermeke született, igaz 44 évesen elvitte a tüdővész,
Kopasz Harda Andrásnak 6 gyermeke született, 64 évet élt,
Nán Józsefnek 6 gyermeke volt, 67 évet élt,
az alkalmatlan, mert mértéken aluli Schmiedt Istvánnak 10 gyermeke született,
Brogli Ferencnek 8 gyermeke született, bíró volt és 69 évet élt,
Frei Ignácnak szintén 8 gyermeke született.

Az alkalmasok, besorozottak is hasonló életutat jártak be, néhány év múlva megnősültek, családot alapítottak:

Hochvárt János sz. 1851
Frei György sz. 1853
Schmiedt János sz. 1854
Brogli János Ágost sz. 1855
Hauser Ignác sz. 1855
Garai János sz. 1857
Schmiedt Vendel sz. 1857
Frei Ignác sz. 1859 
Schmiedt János sz. 1860
Deutsch Márton sz. 1861
Hauser Ignác sz. 1864

 
Schmiedt Vendel 1857-1937                                Brogli Ferenc 1863-1932

Felhasznált irodalom:

Szerényi Ildikó: Kiszolgált öreg bakák és a nagy háború hősi halottai = ArchivNet 15. évf. (2015) 2. sz. https://www.archivnet.hu/hadtortenet/kiszolgalt_oreg_bakak_es_a_nagy_haboru_hosi_halottai.html?oldal=2

https://adatbazisokonline.mnl.gov.hu/adatbazis/katonaallitas