1919 Károlyfalván

 

Az 1919-es év meglehetősen zűrzavaros volt a faluban (is), nem volt egyszerű a tisztánlátás az addig példátlan események között. Egy biztos: október 2-án áldozatul esett a zavargásoknak egy falusi fiatalember: a 21 éves Hochvárt Márton. Egy a Kádár-korszakban megjelent tanulmánykötet egyértelműen a fehérterror áldozatának tekinti, újhelyi csendőrök lőtték le.

Van két közvetlen szemlélő, az év eseményeinek szemtanúja, két Brogli-testvér, akik fiatalon végigharcolták a világháborút, az 1919-es eseményeket már otthon élték meg, s beszámoltak róla: egyikük levélben Amerikában élő nővérének, bátyja pedig interjúban az Amerikai Magyar Hírlapnak, már kivándorlása után 1921-ben.

Elbeszélésük szerint elképzelhetetlen szörnyű dolgok történtek, s véleményük és az általános közvélekedés szerint minden szörnyűség okozói a kommunisták voltak. Egyértelműen elutasították a kommunizmust, s mind ennek, mind az ország megcsonkításának felelőseit egyikük egyértelműen zsidókban látta. Ez általános vélekedés lehetett a falvakban és az országban. A nyíregyházi Csabai László korszakban játszódó Sherlock Holmes Budapesten c. regényében a következőt olvashatjuk: 

„A világháború befejezésekor egy Kun, valójában Kohn Béla nevezetű szabadkőműves álproletár felforgató vörös uralmat csinált. Betiltotta a magántulajdont, a vallást, a papokat élve elásta, a nőket társadalmi tulajdonba vette”

„Aztán itt van ez a… Hogy is nevezzem… Ez a sajtót meg az egyetemeket uraló viszkető népség. Akik hasznot húznak a Horthy kormányzónk és legfőbb hadurunk által véghez vitt stabilizációból, de azért nekik semmi sem jó, folyton kutakodnak és kritizálnak. … Mindig mindenben a rosszat látják. Na, kik ezek? Magunk között szólva: a zsidók” (Csabai László: Sherlock Holmes Budapesten. – Bp. : Corvina, 2021)

Hasonlóképpen látták a helyzetet a Brogli-fiúk is.

Brogli Mátyás (1898-1943) 1919 szeptember 16-án írt levelet Detroitban élő nővérének, Zsuzsannának. Az Amerikai Magyar Hírlap 1920 januárjában Levelek hazulról c. rovatában egy az egyben közölte a levelet, azonban szükségesnek látták kommentárt fűzni a levél azon passzusához, hogy „a rettenetes kommunizmus elvének terjesztői nem magyar anyától születtek”, azaz a levélíró általánosságban a zsidókat okolta az eseményekért. Ezt az újság elutasítja, remélve, hogy „a józangondolkodású magyar nép bizonyára nem tudja elhinni, és kiveri majd fejéből azt a gondolatot, hogy az a zsidó vallású magyar kereskedő, aki hithű, de a magyaron kívül nem beszél más nyelvet, és aki együtt nevelkedett a falu többi embereivel, oka lett volna a kommunizmus terjedésének Magyarországon.”

Így szól a levél, amelyben az első világháborús szerepükről is beszámol:

„Károlyfalván, 1919. szeptember 26.

Kedves testvérem, Zsuzsi és sógorom, Gyula bácsi!

3 év után hála Istennek kaptunk valahára egy kis vigaszt tőlük is. Szeptember 4-én írt levelöket f. hó 26-án megkaptuk, ami nagy örömet keltett nálunk. 

Hála Istennek, édesanyánk jól van, pedig igazán rettentő sokat szenvedett a háborús 4 és fél év alatt. Mikor mi mind a hárman oda voltunk a vérmezőn. De hála Istennek, a sok szenvedés után szerencsésen haza jöttünk mind a hárman.

Pista, amint tudják is, békebeli katona volt, tehát ő mindjárt az első mozgósításnál bevonult, és szakadatlanul künn volt a fronton, illetve ő nem annyira volt a tűzvonalban, mert ő a pékségnél mint őrmester teljesített szolgálatot egészen a háború végéig, és két kitüntetéssel tért haza 1918. november 14-én az olasz frontról.

Márton pedig, aki szintén már megnősült 1919 februárban, a Margit ura testvérjét vette el, ő is 1914 szeptember 12-én vonult be, de ő mindjárt a fogolytáborba került, és ott teljesített egész 1916 augusztusig, mint őrvezető szolgálatot.

És én, Mátyás, aki még nőtlen vagyok, bevonultam 1916 május 29-én, és Mártonnal együtt 1916 szeptember 24-én kimentünk a frontra. De Márton nem volt künn sokáig, mert ő mindjárt megbetegedett és visszakerült az országba a kórházba, de betegsége nem tartott sokáig. Felgyógyulása után pedig Kassára került az altiszti kiképző tanfolyamra, és ottan mint oktató teljesített majdnem a háború végéig (mint tizedes) szolgálatot.

De én, mikor Márton engem otthagyott a fronton, még alig voltam 18 éves, künn voltam egész a háború végéig. Mint telephonista tizedes teljesítettem én is a gyalogságnál szolgálatot. Én és Márton a forradalom kitörése napján 1918 november elején jöttünk haza.

Nagyon siralmas állapotban találtuk az országot, mikor haza jöttünk. Délről a jugoszlávok, keletről a románok, észak-nyugatról pedig a cseh-szlovák köztársaság katonái szállották meg Magyarország legdrágább és legnagyobb részét, amit még most is megszállva tartanak. Csak mi, ez a szegény, ez a vitéz magyar, minket nem segített senki sem. Mindenfelől öklöket rázva fenyegették és pusztították szegény elhagyott magyar hazánkat, sőt, ami több, még most is pusztítják mindig. Leigázva, lerongyolódva, siralmas állapotban vagyunk. Gyárainkat kifosztották, munkásságunk elszéledt, nincs szövetünk, nincs bőrünk, nincsenek gazdasági gépeink, egyszóval a szenvedések tetőfokát értük el. Pénzünk értéke teljesen elveszett a külfölddel szemben. Gondolhatják, mikor egy amerikai dollárért 75 korona magyar pénzt adnak.

Magyarország a szerencsétlen áldozata a világháborúnak, mert ha valaki le volt igázva, ha valaki le volt nézve a világ előtt, a magyarság le van, a magyarság le van sújtva, úgy, hogy a saját erejéből nem bír többé életre kelni. Az eddigi szenvedéseket leírni talán nincs ember, talán nincs toll, aki azt le tudná írni.

Még talán alig értünk haza, talán alig pihentünk meg, akkor kitört Magyarországon egy olyan végzetes szerencsétlenség, amely a magyar becsületet talán örökre a sírba döntötte. De ne gondolják, hogy azokat a férfiakat magyar anyák szülték, akik ezt a kommunizmust előmozdították, ezt a borzasztó népfaj uralmat. Nem! És nem magyar vér volt, hanem egy idegen népfaj, aki még mindig azon játszott, hogy a keresztény magyarságot sírba döntse. De addig, míg a magyar magyar lesz, addig a zsidók ezt a célt el nem érik. Mert az 1000 éves Szent István országát alapjában megrendítették, mert sikerült nekik álszavakkal az ipari munkásság nagyobb részét magukhoz csalni, így dúlt fölöttünk ez a rémuralom 4 hónapig, ami teljesen elpusztította Magyarországot, és ami több, a magyar vitéz becsületet.

De hála Istennek, véget ért ez a rémuralom 4 hónap után, de hosszabb volt, mint a 4 és fél éves világháború. Most kezd az ország helyzete kissé javulni. Keresztény kormányunk van, keresztény alapon kezdik építeni a kommunizmus által romba dőlt Magyarországot. Egyes híradások szerint talán Magyarországnak angol herceg lesz a királya. Maguk talán jobban tudják, mint mi, mert az itteni lapoknak nem lehet hitelt adni.

Talán már a panaszokból egyelőre elég is lesz, nézzük csak meg a rokonságot.

Pistának is van már egy 6 éves kis leánya és egy 2 és fél éves fia (és a harmadik talán már várandó). 

Margit testvérünknek is van két fia és két leánya. Én még, Zsuzsika néném, magam felől nem írhatok semmit, mert még nőtlen vagyok, de nagyon szeretnék kedves családja körében lenni legalább egy pár órát, ha többet nem is tudnék. Emlékszik még a Zsuzsika húgom, hogy mikor itthon volt, és együtt voltunk cseresznyézni? Nagyon kedves a Zsuzsika húgom képje, talán már ő férjhez is fog menni rövidesen, ugye? Stifi is nagy fiú lehet már, hát az itten született Béla hogy van? A többi testvérkéknek nem tudjuk a nevét, reméljük, jól vannak mind.

Édesanyánk nagyon örül, hogy ily jól megy az üzletük. És legyenek szívesek talán egy jelenlegi családi fényképet küldeni. Mi is hála Istennek, mindannyian jól vagyunk. Tisztel és csókol édesanyánk mindnyájukat. És a Vendel sógor és Mari ángya, Pista, Márton, Margit és Tóni Mindnyájan csókolják magukat, és csókoljuk Nácit feleségével s gyermekeivel, és Jóskát családjával. Írjanak ők is.

Én csókolom kedves testvérem és Gyula sógor bácsit és a gyermekeket mind külön-külön. De különösen Zsuzsika húgomat, ő nagyon kedves azon a képen. Írjon ő is sokat, vagy talán nem tud magyarul írni?

Isten velük, a viszontlátásig, Mátyás.”

Más, a korból ismert levelekhez hasonlítva, melyek szigorúan csak a családi ügyekre szorítkoznak, a 21 éves Mátyás levele meglepően nagy érdeklődésre, széles kitekintésre mutat a világ s az ország dolgai iránt - igaz, a világesemények akkor erősen beleszóltak a falusiak életébe is -, s meglepően választékosan, szépen fogalmaz. Az érdeklődést nyilván generálta a háborúban/világ dolgaiban otthontól távol töltött 4 év, ugyanakkor meg is határozta, jócskán befolyásolta látásmódját véleményét az általános közvélekedés, mely a kommünt rémuralomnak élte meg, a kommunista eszméket élből elutasította, a magyar hazát mindenkinek kiszolgáltatva, tönkretéve látta, tekintet nélkül arra, hogy Magyarország a háborút kirobbantó fél oldalán állt; s minden baj forrásának a zsidókat tekintette, ami nem lehetett otthoni tapasztalata, csakis a korhangulat kritikátlan átvétele. 

Mátyás a levél írása után négy hónappal megnősült, 1921-ben kislánya született, 23-ban kisfia, aki csak két hetet élt meg. 1931-ben, a kislány 10 éves korában elhagyták Magyarországot, kivándoroltak Kanadába, s ott még három gyermeke született. 1943-ban daganatos betegségben halt meg.

Brogli Márton (1895-1974) 1914-ben vonult be a háborúba, s mint Mátyás, 1918 novemberében tért haza. Márton három hónap múlva, 1919 februárjában megnősült. A következő évben megszületett a gyermeke, aki azonban meghalt, s a betegágyban az ifjú feleség is. A családból eddig már három testvére kivándorolt, s most készült elhagyni az országot István-bátyja is. A tragédia után átadta a hajójegyét öccsének, hogy a megözvegyült, egyedül maradt fiú kezdhessen új életet Amerikában. Márton 1921-ben meg is érkezett Ignác bátyjához Youngstownba, s  szeptemberben már a youngstowni Amerikai Magyar Hírlap készített vele interjút, mint az óhazából nemrég érkezettel. A hírlap Ignácot mint a magyar közösség népszerű tagját mutatta be, Mártont pedig megnyerő külsejű fiatalemberként jellemezte, s főleg a kommün időszakáról kérdezte. 

Lopás! Rablás! Munkakerülés! a riport címe, e szavakkal írta le Márton a jelzett hónapokat.

Az „őszi rózsa” forradalom Pesten érte, ahonnan a katonákat hazaküldték, egy vonat tetején három napig vonatozott hazafelé. Ahogy elmondta, ez az első forradalom még elég simán zajlott le. Az első napokban még voltak fosztogatások, de mindenütt megalakultak a polgárőrségek, s visszaállították a rendet. Károlyfalván a bátyja, a szintén háborúviselt István lett a polgárőrség parancsnoka, s hosszú időn át derekasan megállta a helyét. (Brogli István életéről még feljegyezte a krónika, hogy a kommün alatt bezárták (Sárospatak és vidéke monográfiája, 1933.))
Károlyfalva ugyan a semleges zónába esett, mégis hol a románok, hol a csehek éjjelente belopóztak a faluba, hogy egy-egy malacot vagy jó kis vinkót raboljanak. Ezektől a polgárőrök védték meg a megrémült gazdákat. Mikor a Tanácsköztársaságot kikiáltották, Brogli Márton éppen Újhelyben, az adóhivatalban járt, mikor is nagy lármával több kommunista berontott a hivatalba, elkergették a tisztviselőket, s a hivatal vezetésével egy susztert bíztak meg. 

A további eseményekről olvassuk a cikket, melyben részben a károlyfalvi, nagyobbrészt a környékbeli eseményekről számol be.

„Az iskolákban eltörölték a hitoktatást, s ehelyett a serdülő ifjúságot, fiúkat és leányokat naponta két órán keresztül a „szabadszerelem” világmegváltó eszméivel boldogították; lépten-nyomon azt hirdették, hogy nincs többé „úr”, s amellett ők voltak a legzsarnokibb kényurak; forradalmi törvényszék elé állították azt, aki megszegte a szesztilalmat, de maguk a vezetők állandóan dőzsöltek és valóságos orgiákat ültek. Mikor pedig Kenyizslő községben egy szegény gazda a szesztilalomra hivatkozva nem akart nekik, a kommunista „uraknak” bort adni, lelőtték, és emlékül magukkal vitték egyetlen ökrét. Vagonszámra készült „fehér pénzzel” akarták a magyar valutát megjavítani, és mikor a nép gyanakodva fogadta a nyomdákat, rendeletileg kimondották, hogy mindenki köteles azokat teljes névértéken elfogadni. Egészen természetes tehát, hogy ők maguk az adóhivatalokban és egyéb közpénztáraknál csak „kékpénzt” fogadtak el, holott a gyakran megismétlődő rekvirálásoknál, amennyiben fizettek, ezt kizárólag „fehérpénzzel” tették. Nem is szólva arról, hogy a kommunista vezetőemberek szenvedélyesen gyűjtötték privátkasszájuk részére a „kékpénzt”, mert „elkommunizálni” volt a vezérgondolatuk.

Igaz, hogy a kommunisták egy ideig a csehek ellen is felvették a harcot, miközben 4 kilométer távolságból bombázták Sátoraljaújhely pályaudvarát, melyet több úri kastéllyal és malommal egyetemben sikerült is rombadönteniük, de csakhamar belefáradtak a csehek üldözésébe, és azzal álltak elő, hogy „harcoljon a paraszt, nekik már elég volt.” Aki pedig ellenkezni mert velük, vagy bármi okból nem tetszett nekik, azt ellenforradalmárnak minősítették, és alaposan megleckéztették. Így többek között a végardói görögkatolikus plébánost és a hercegkúti rom. kath. plébánost 16 hívőjükkel együtt rabláncra fűzve Sátoraljaújhelyre hurcolták, és ott heteken át túszokul tartották őket.

Egy Riskó István nevű 9 gyermekes családapát, aki Sárospatak-Héce községbeli kisgazda volt, mint ellenforradalmárt, Sátoraljaújhelyen, a Kossuth-szobor előtt kivégezték. A helybeli kommunisták, akik csak dologkerülő emberekből kerültek ki, és akik között egy kazánkovács, egy suszter, egy tanyás és egy napszámos vitték a vezető szerepet, hozták meg ezt az ítéletet, melynek végrehajtását Szabó István, borsi születésű terrorfiúra bízták. A szegény áldozat 15 percig kínlódott az akasztófán, amiből a nagyszámú nézőközönség ártatlanságára következtetett.

A vörösöknek nem sikerült május 1-ét Sátoraljaújhelyen megünnepelniük, mert az oláhok elől el kellett menekülniük, pedig az ünnepség programja már részletesen ki volt dolgozva, és az erre vonatkozólag talált feljegyzések szerint a következő lett volna:

A főtéren nagy máglyát akartak rakni, és az égő máglyán egy ökröt sütni. A máglya mellett egy vörösbe öltöztetett szamarat akartak felállítani, amelyet a papoknak és apácáknak meg kellett volna csókolniuk és körültáncolniok, mindaddig, amíg meg nem éheznek és szomjaznak. Akkor aztán kaptak volna a sült ökör húsából, és inniuk kellett volna a készenlétben tartott mérgezett borból. Ezt a tervüket ugyan nem sikerült megvalósítaniok, de azért pár heti uralmuk alatt amennyire csak lehetett, megakadályozták a papokat hivatásuk gyakorlásában, és ebben annyira mentek, hogy egy ízben Károlyfalván, vasárnap délután öt fegyveres vörös katona kikergette a templomból a hívőket.

Végre azonban ettől a lidércnyomástól is megszabadult a sanyargatott magyarság és kezdetét vette a tisztító munka. Tegnap még vörös, de hirtelen fehérré vedlett detektívek jöttek a faluba, hogy egyetlen védőeszközünket, fegyvereinket elszedjék, és mikor a polgárőrség e felhívásnak nem akart eleget tenni, annak egyik tagját, Hochvárt Mártont, Hochvárt György fiát szívenlőtték. A detektívek jelentése folytán ugyanaznap éjjel gépfegyveres katonák vették körül a falut, 30 embert elfogtak, és bekísérték őket Sátoraljaújhelyre, honnan csak Molnár János országgyűlési képviselő közbenjárására sikerült szabadulniok.

A kézrekerült kommunista bűnösök közül néhányat, köztük a szegény Riskó István hóhérját, Szabó Istvánt is kivégezték, és bár nagy feladat volt, végül mégis sikerült rendet teremteniök ott, ahol az „őszi rózsa” forradalomtól kezdve az volt a vezérgondolat: Lopni, rabolni és nem dolgozni!”

A falu néhány holdas gazdái földtulajdonosok voltak, s kicsiny birtokukat természetesen féltették a kommunista közös tulajdon-elképzelésektől. A betörő külországi rablók, s a zavargások közbeni birtokháborítások összefonódtak a megélt élmények között, s az „elkommunizálás” elriasztotta őket minden változástól. A tanácsköztársaság képviselői között feltehetően mindenféle emberek megakadtak, olyanok is, akik a frissen szerzett hatalom birtokában elragadtatták magukat. A falusi gazdák úgy érzékelték, hogy a kommunista vezetők mind dologkerülő emberek, a kis földjeiken látástól vakulásig gürcölő parasztokat ez méginkább irritálta. A mélyen katolikus közösség előtt különösen visszatetsző volt a vallás és képviselői megbélyegzése. Ezt közvetlenül is megtapasztalták, mikor egy vasárnap délután vöröskatonák kergették ki a hívőket a litániáról. A statárium – rögtönítéletek és azonnali kivégzések –  félelemmel töltötték el az embereket. Nem csoda, hogy rémálomnak élték meg ezt az időszakot, a Tanácsköztársaság négy hónapját 1919 március 21-től augusztus elsejéig.

 

Az Újhelyben megjelenő Vörös hajnal c. napilap egészen másként festi le a helyzetet, az eseményeket, mutatja be a Tanácsköztársaság céljait. Április 4-i számukban pl. ezt olvashatjuk:

"A Tanácsköztársaság, a megyei direktóriumok és a politikai megbízottak napnap mellett adják ki az üdvös és okos rendeletek egész sorozatát. A rendeletek vaskövetkezetességgel haladnak a szent cél felé: nagygyá, hatalmassá tenni a proletárságot, a dolgozó emberiséget, semmivé tenni a henyélőket, dolgozni nemakarókat. El kell pusztítani egy piszkos, romlott rendszert, amelyben a lelketlen kiuzsorázók, a születés jogán dúsgazdagok élvezték az összes földi javakat, és építeni kell helyébe ragyogóan szép világot, melyben a proletár-munkás boldogulhat csak, amely egyedül az ő világuk lesz!"

Riskó István kivégzéséről ezt írják:

"Nem akarjuk a vallást bántani, nem akarjuk a kisbirtokokat elvenni! Fogassák el azokat, aki ilyeneket beszél. Minden dolgozó embernek emberi jólétét akarjuk, minden munkás boldogsága a végcélunk. ...
Ő [Riskó] izgatta a népet, a hiszékeny és elvakult parasztokat, hogy szekereken rohanják meg Patakot, támadják meg a vörös gárdát, „verjék ki a Várból a zsidó kormány embereit.“ Gyűléseken és összejöveteleken agitált a régi rend érdekében, izgatott a kormányzótanács rendeletei ellen, és a pataki szocialista pártnak állandóan sok dolgot adott ellenforradalmi akciók szervezésével. Legnagyobb része volt a pataki vérfürdő rendezésében: két vörös gárdista halála, 3 elvtárs véres és súlyos sebei követelték a szigorú ítéletet."

 

Azt elismeri Brogli Márton, hogy a kommün felvette a harcot az Újhelyt támadó csehekkel, de szerinte hamar feladták. A környező országokból támadó túlerőt valóban nem tudta megállítani a vörös hadsereg, s augusztusra ez a tanácsköztársaság bukását okozta. 

A bukás után életbe lépett az ellenoldal, a vörös terror után elkezdődött a fehér terror. A falusiak ezt úgy élték meg, hogy „tegnap még vörös, mára fehérré vedlett detektívek” jöttek a faluba. Aki rosszat akar, csak vörös lehet.
Kérdés, hogy egyáltalán kideríthető lenne-e, mi is történt valójában 1919. október 2-án a faluban. Valóban fehérré vedlett vörösök voltak azok, akik megjelentek a faluban, hogy a polgárőrséget lefegyverezzék, s a kialakuló dulakodás során tehát a vörösök/kommunisták lőtték le Hochvárt Mártont, a falusi polgárőrség tagját, ahogy a falusiak azt gondolták?
Vagy a Kádár-kor történészének, Gecsényi Lajosnak van igaza, aki Az ellenforradalom erői és a fehérterror felülkerekedése Zemplén megyében című, a Borsodi Szemle 1971/2. számában megjelent tanulmányában azt írta, hogy a faluban az újhelyi karhatalom tartott általános razziát. A házkutatások során bántalmazták a lakosságot, erőszakoskodtak, mire a falu népe ezt megelégelve megfutamította őket. A menekülő csendőrök, detektívek tüzet nyitottak, s így az újhelyi karhatalmisták, csendőrök lövöldözésének, a fehérterrornak esett áldozatul Hochvárt Márton. A tragédia, s az azt követő fegyveres megszállás, a 30 falusi bekísérése megrázó élménye volt a falusiaknak. Az általános konklúzió mindenképpen az volt, hogy a kommunistáktól őrizkedni kell, mert felforgatják a falu hagyományos rendjét.

Brogli Márton, aki 25 dollárral érkezett az Államokba, egy rövid ideig az ohiói Youngstownban élt Ignác bátyjával. Ezután Detroitba költözött, és 1926-ban megnősült. Feleségével együtt vezettek egy kocsmát Detroit Delray negyedében körülbelül 20 évig. Rendkívül nehéz munka volt - 16 órás napok Detroit ipari területén, ahol a vendégek gyakran összeverekedtek, s a verekedéseket éjszakánként neki kellett megfékeznie. Delray a magyar bevándorlók negyede volt, egy külön falu Detroit városában. A kocsmát a szesztilalom idején étteremmé alakította. 1945 körül eladta az éttermet, és előbb a michigani Lincoln Parkba költözött, majd 1949 körül vásárolt egy farmot Carleton Michiganben, 30 mérföldre délre Detroittól. 1974-ben bekövetkezett haláláig gazdálkodó volt. 

Trifonovné Karajz Borbála

Az Amerikai magyar hírlap cikkeit Jeff Brofley küldte el, köszönjük szépen