Viselettörténet Károlyfalván a 20. század folyamán 8. Elsőáldozás, esküvő

Rák Terézia

A falu lakói svábok, az 1750-es években települtek a később Károlyfalvának nevezett helyre a sárospataki határban. Fotók, amelyek alapján viseletük rekonstruálható, csak a 20. század folyamán készültek a falu lakóiról. Azonban feltételezhető, hogy a 20. század eleji viselet nem sokban különbözhetett a 19. századitól, hisz az életmód, életforma is csak lassan változott. Nyelvüket is őrizték, s feltehetően ruházatukban is ragaszkodtak a hagyományos, Fekete-erdő vidékéről hozott sváb viselethez. A változás, teljes átalakulás a 20. század folyamán ment végbe fokozatosan. Ennek elemeit veszem számba, korosztályonként, nemenként, főleg a családoknál fellelhető fényképanyagra, s személyes emlékezésekre támaszkodva.

Elsőáldozás, esküvő

Különleges alkalmi ünnepi öltözék volt leányoknak az elsőáldozó ruha és a menyasszonyi ruha valamint a koszorúslányi ruha. Ezek is a kordivat illetve szokás szerint alakultak, s egymáshoz is hasonló stílusúak voltak. A családok nagy súlyt fektettek rá, hogy ezeknek a ritka alkalmaknak a külsőségekben is megadják a lehetőségekhez képest a rangját. 

A század első felében hosszú fátyla és díszes fejdísze volt az elsőáldozóknak, a fehér ruha – hosszú vagy rövidebb – a mindenkori ünneplős stílushoz igazodott. A század második felében egyszerűbb, rövidebb volt a ruha, fátyol nélkül csak egyszerű mirtuszkoszorúval, később kis kosztümformájú is volt, míg az utóbbi időben újra kis menyasszonyokhoz hasonlítanak az elsőáldozók.

                   

  

1920-as évek: Májer Katalin         1930-as évek:  Nezáczki Katus 

      

1940-es évek Rák Terézia                 1950-es évek: Tóth Mária

 

1960-as évek: Szócsin Edit és Marika       Fejjel Anci

 

1970-es évek: Bartus Anikó, Karajz Nóra

 

1980-as évek

1990-es évek Deutsch Mónika

A menyasszonyok ruhája a századelőn nem fehér volt, hanem a legszebb, legdíszesebb sváb kétrészes ruha. Később ez a fiatalasszony ünneplőjévé vált. A húszas években a kordivatnak megfelelő térdig érő, derékban bő, hosszított derekú fehér ruhákban esküdtek, a fejet körbeövező hosszú fátyollal és mirtuszdísszel. A negyvenes- ötvenes évek ruhái az általános szegénységnek megfelelően egyszerűek voltak, derékban szabottak, kissé bővülő, földig érő ruhák, magasan záródó gallérral, hosszú ujjal, s egy ruhát több menyasszony is viselt, kölcsönadták egymásnak. A hatvanas évek széles szoknyáival a menyasszonyi ruhák is szélesedtek, a fejdíszek változatosabbak lettek, a fátylak rövidültek, később el is maradtak. Bele-belejátszott a divat, például a hetvenes években kalocsai mintás díszítés. A csokor a hatvanas évekig művirágból volt. A kétezres évek divatja egészen vegyes, a szűk testresimuló, szabadon hagyott vállaktól a pompázatos habos tüllig. A fátyol nem tér vissza, leginkább a frizura virágdísze pótolja

       

 

           1920-as évek: Hochvárt Katalin       1930-as évek: Deutsch Zsuzsanna  

 

1930-as évek - Schmidt Katalin és Burger Rozália

 
1940-es évek - Nezáczki Katalin, Májer Erzsébet

 

    1950-es évek - Burger Angyalka, Karajz Éva

  

1960-as évek Rák Mária, Hochvárt Márta

         1970-es évek - Brogli Ágnes, Földesi Margó  

  

1980-as évek - Nezáczki Anna, Rendes Mária 

 
   1990-es évek - Cilli Enikő, Schmidt Bernadett

 
2000-es évek: Bartus Renáta, Balogh Emese     

 

2010-es évek - Tóth Alexandra, Molnár Andrea 

A Földesi-családban megmaradt menyassszonyi fátyol, koszorú és vőlegényi bokréta

A hagyományos falusi lakodalomban nagy szerepe volt a koszorúslányoknak és vőfélyeknek, a menyasszony és vőlegény leány- és fiúrokonainak, barátnőinek, barátainak. Fontos volt a koszorúslányi ruha, az amúgy szegényes ruhatár mellett ritka lehetőség volt a lányoknak ilyen jelmezbe öltözni. Általában minden családban volt egy koszorúslányi ruha, amit a felnövő lányok koszorúslányként örököltek és viseltek. Ezek egyszerű szabású, szolidan díszített ruhák voltak, de földig érő hosszúságuknál és rózsaszínűknél fogva mégis különlegesnek számítottak. Ha nem volt más, rátűzött aszparáguszággal, virággal díszítették. A hatvanas-hetvenes évekig viselték ezeket a régi ruhákat a koszorúslányok, aztán kiment a divatból. Napjainkban újra van, de ezeket már kölcsönzőből kölcsönzik, mint a menyasszonyi ruhát.

 

Frei Zsuzsanna és Burger Lénuka mint koszorúslányok 1940-es évek

 
Koszorúslány-vőfély párok 1940-es évek. Földesi Katalin, Rák Terézia

Koszorúslányok 1940-es évek

Koszorúslányok 1950-es évek

A ruhák becsülete

A ruhákat megbecsülték, az ünneplőket vigyázták, a köznapiakat toldozták-foldozták, a varratott ruhák maradékanyagát eleve eltették, hogy legyen miből kitoldani, vagy megfoltozni, ha elszakad, kilyukad. Márpedig a paraszti munka nagyon nyűtte a ruhát. Mindig volt a faluban néhány varrónő, emlékeznek például Dufla Mari nénire, aki varrta a szép régi blúzokat, vagy a hatvanas évekből a hegyesi Kascsák Juliskára, s másokra, akik később az egyszerűbb ruhákat, kötőket (kötényeket) varrták, főleg özvegyasszonyok próbáltak ezzel kevés pénzhez jutni. A végképp kiszolgált ruhákat felvágták vékony csíkokra rongynak, gombolyagba föltekerték, s abból szőtték majd a pokrócot. Semmi sem ment kárba, nem ismerték a mai jólét illetve fogyasztói társadalom pazarlását. A mai értelemben vett szemét tulajdonképpen nem létezett, a gazdaság mindent hasznosított: az éghető hulladékot a tűzhelyben elégették, az ételmaradékot az állatok ették meg, a rongyhulladékot felszőtték, veszélyes és műanyag hulladék nem volt. Szegénység volt, de az életszemlélet praktikusabb, józan ész szerintibb, értékelvűbb volt.

összeáll. Trifonovné Karajz Borbála