Utazás a Hegyre
Disznóölési előkészületek
Az egész téli általános iskolába való járásomból azt szerettem a legjobban, amikor szénszünet volt. Karácsony előtt 2 héttel kb. Azért szerettem én iskolában járni, mert szerettem az irodalom tanáromat, Sír Laci bácsit, és Ilonka nénit, az osztályfőnökömet, és az énektanáromat. Lóránt bácsit nem szerettem annyira, mert Nórának 5-öst adott földrajzból, pedig én jobban tudtam mint ő. Szóvá is tettem nagy hanggal. Ő biztosan nem örült ennek, de nem haragudott rám. Fél lábát elvitte a gránát, műlába volt. Hallottuk amikor jött a folyosón, így elcsendesedhettünk. Úgy összességében, visszagondolva, nagyon jó tanáraim voltak. Én nem tanultam mindég jól, de értékelték, hogy szavalóversenyre járok, meg főzőszakkörbe, és jól tornáztam. Azt nem tartották helyesnek, hogy a fekete egyen klott tornanadrágomat combomnál gondosan begyűrtem, így megrövidítve a szárát, csinosabbnak gondoltam magam. Egyébként fél combig kellett volna hordani. Az alján gumi. Fehér blúz kötelező volt, meg fehér tornacipő. Mondjuk ez idővel már nem volt annyira fehér. Lányiskola volt a miénk. Fiúkkal csak a főutcán lévő, fiú iskola előtt bámészkodókkal találkoztunk. Persze vihogtunk, ha elmentünk előttük, és ránk néztek. Mi továbbfűztük, biztosan szerelmesek belénk, azért vigyorognak. Eszünkbe sem jutott, hogy kamasz, csámpás járásunkat értékelik
Szénszünet, téli szünet. Nagyapámmal utaztam ki a Hegyre, mert velem nem lehetett bírni, annyira vágytam a szülőföldemre. Patakon örömmel szálltam le a nagyvonatról. Vártuk a kisvonatot, ami elvitt Károlyfalvára. Hideg volt és nagy hó. A kisvonat igyekezve bedöcögött. Felszálltunk rá, bementünk a fülkébe, ahol annyira nem volt meleg, de megálltunk a kályha mellett. Igen, kályhával fűtöttek akkoriban, és a kalauz rakott rá szenet, ha el nem felejtette. Nagyapám Miskolcon dolgozott, az LKM-nél, most szabadságot vett ki az ünnepekre is. A kisvonat ablakából boldogan néztem föl a Hegyre, hogy látom-e már a szalmatetős, fehérre meszelt házikót. Tiszta volt az idő, és dermesztően hideg. Én télen mindég fáztam. Nem voltam hajlandó melegen felöltözni, mert úgy nem voltam csinos.
A Károlyfalvára bevezető út átfúvásos volt, csak egy szekérnyom vezetett a faluba. Poroszkáltunk, én Nagyapámhoz bújtam, aki tudta, hogy fázom, meg is dorgált érte. - Ugye mondta Anyád, hogy öltözz melegen? A faluba érve, akikkel találkoztunk, mindenki üdvözölte Nagyapámat. Nekem köszönni kellett volna mindenkinek, akivel szóba állt, de én nem köszöntem. Rossz neveletlen kölyök voltam - ahogy Nagyapám szidott. Bementünk a kocsmába, a falusiak örültek, kezet fogtak vele - Hogy vagy Ferikém? régen láttunk! Keveset beszélgettek, Nagyapám vett dohányt, meg Munkás cigarettát, hogy legyen otthon minden. Ivott egy felest, én egy Bambit kaptam, amit ugyan nem érdemeltem meg, és egy szelet Csöpi csokit. 90 fillér volt akkoriban. Kezet fogtak, jó utat kívántak Nagyapámnak, itt már köszöntem hangosan. 10 éves voltam, és nagylány. Ilyen nagy lánynak illik azoknak is köszönni, akiket nem ismerek, mert Nagyapámat ismerik, tudják, hogy az unokája vagyok. Tanuljam meg. A faluban azért már köszöntem mindenkinek. Illedelmesen.
A nagy út még előttünk volt. Át kellett menni a réten, hóbuckák között, a bakancsom tele lett hóval. A nyakamat behúztam a kabátom gallérjába, a sálat Nagyapám a szám elé kötötte. Most nem törődtem annyira a csinosságommal. Fáztam. Ropogott a hó lábunk alatt, én Nagyapám nyomában lépkedtem. A rét végén álló vadkörtefa láttán már örültem, mert tudtam, nemsokára rátérünk a Fejjel Jóska bácsiék házához vezető útra. Széljárta volt ez a hely, mert a hegyről lezúduló szél itt vágtathatott szabadon. Már hallottuk a kutyaugatást, a tornácon állt Jóska bácsi, meg Ilon néni a felesége és Kati lányuk. Nagy szó volt ám, ha jött valaki arrafelé, különösen ilyen cudar időben. Szaladt Jóska bácsi felénk, majdnem sírva fakadt barátja láttán, hozta a butykost, - Igyál Ferikém, mert megfagytok ebben a farkasordító időben! Én csak egy simogatást kaptam és jó szót.- Hát jön ez a lány ide veled, még ilyen időben is? Ő a mi lányunk is. A kis Lujza. Beinvitált minket, de Nagyapám mondta: majd jöttök a disznóölésre, és beszélgetünk, Józsikám. Megyünk, mert megfagy ez a lány. Isten áldjon meg benneteket. Gyertek korán! Ilonka te később is jöhetsz belet mosni, meg Jánosné is jön. - Pájinka legyen ám! - szólt utánunk Ilon néni.
Elindultunk hát a hazafelé vezető úton, már boldogan, mert hallottuk a Szabóék kutyáját is ugatni, meg a mi Zumbi kutyánkat is, aki megérezte a gazda jöttét, túlugatta a szomszédék kutyáját. Jelezve, neki több joga van az ugatáshoz, mint a másiknak. Szabóéknál mindenki kint állt az ajtóban, karjukat fázósan összekulcsolva, de boldogok voltak, hogy megláttak minket. Józsi bácsi felesége, Mari néni is kidugta fejét a pitvarajtón, a kutyacsaholásra, meg az örvendezésre. Köszöntem nekik, ők sajnáltak, hogy átfáztam, kezet fogtak Nagyapámmal, engem megpusziltak, de mentünk is tovább, mert Nagyikám nagykendőben már kiabálta: Gyertek már, majd beszélgettek holnap. - Böske, te meg gyere holnap korán, megfogni a vért!
Agyonfagyva megérkeztem Nagyihoz, ott már várt a forró víz a lavórban. Megáztattam a kékre fagyott lábamat. Átjött Anna néni hozzánk, csodálkozott hősiességemen, meg jó, hogy meg nem fagytam, meg hogy anyád hogy engedett el ilyen öltözékben a fagyos időben... Nagyapám megvédte Anyukámat, mert nem bírt vele, hogy öltözzön fel rendesen. Nagyikám cserepet melegített, körbecsavarta törölközővel, bedugta a lábamhoz, s én rövid idő alatt elaludtam a jó meleg dunna alatt.
Kora délután kések csörgésére ébredtem, mert ilyenkor Nagyapám elővette a háborús szuronyából készített disznóölő kést, megfente, a többi késsel együtt. Minden munka fázishoz, más és más kést használtak. Holnap hajnalban biztosan bedugom a fejem két párna közé, hogy ne is halljam hogy sír a kucuka, akit nyáron tyúkhúrral kényeztettünk, simogattunk, szeretgettünk, ő pedig hálásan röfizett hozzánk. Nagyikám csak azért nem fog sírni, mert akkor nehezen hal meg a disznó. Azt mondják.
Kozma Lujza, 2016
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése