2016. november 12., szombat

Viselettörténet Károlyfalván a 20. század folyamán 1. Kisbabák


Bognár Janika

Viselettörténet Károlyfalván a 20. század folyamán



A falu lakói svábok, az 1750-es években települtek a később Károlyfalvának nevezett helyre a sárospataki határban. Fotók, amelyek alapján viseletük rekonstruálható, csak a 20. század folyamán készültek a falu lakóiról. Azonban feltételezhető, hogy a 20. század eleji viselet nem sokban különbözhetett a 19. századitól, hisz az életmód, életforma is csak lassan változott. Nyelvüket is őrizték, s feltehetően ruházatukban is ragaszkodtak a hagyományos, Fekete-erdő vidékéről hozott sváb viselethez. A változás, teljes átalakulás a 20. század folyamán ment végbe fokozatosan. Ennek elemeit veszem számba, korosztályonként, nemenként, főleg a családoknál fellelhető fényképanyagra, s személyes emlékezésekre támaszkodva.




1. Kisbabák


Ma már teljesen kimegy a divatból a pólya, esetleg abban viszik az újszülöttet keresztelni, s lehet, hogy csak akkor van benne, de még egy generációval ezelőtt is az újszülötteket pólyába tették, és több hónapig ez volt a babák öltözéke. Alatta hátul nyitott megkötős kis babainggel és szintén hátulkötős vékony kötött réklivel; s természetesen textilpelenkával, guminadrággal.
A most ismert pólya elődje egy közönséges négyszögletes párna, amelynek az egyik sarka szebben, fodorral volt kiképezve a fej számára.
A pólyából kinőve kertésznadrágos vagy kétrészes fényes felületű barhent vagy kötött együttesekbe kerültek a gyerekek.

Nem viselet, de itt említem meg, hogy a szántóföldre, szőlőbe kivitt kisbabának rengőt (ponyvát) kötöttek egy erős faágra, vagy a földbe szúrt két karóra, s abban töltötte az időt a baba két szoptatás között.
 

1920-as évek

Brogli Marika (Pos Mari) csupa csipke, fodor kisruhában a műtermi felvételen

Brogéi Mária (Pos Marika) 1920-as évek)

1930-as évek

Frei Katalin (Gúnár Kati) 1936 ingszerű kis ruhában



1940-es évek

Bognár Janika, Koritár Kató
pólya, ingszerű kisruha

    
  

1950-es évek 
Hauser Zoli
kantáros kisnadrág, kétrészes összegombolós kötött együttes

Hauser Zoltán 1950-es évek 


1960-as évek

Bartus Gyuri,  Karajz Barnus
kötött nadrág-szevetter együttes


 

Bodnár Marika




Karajz Nóri
pólya, kising

 
kising, napozó

Frei Zsuzsa




összeáll. Trifonovné Karajz Borbála

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése