Sport
A 2. világháború előtti években a fiúk a leventemozgalomban edzették magukat, ahol főleg katonai jellegű felkészítést kaptak. Azelőtt szervezett testgyakorlás az iskolán kívül nemigen volt, épp elég testedzéssel járt a nehéz fizikai, paraszti munka, megspékelve a legények virtuskodásával. Ezt egy-egy ragadványnév is jelezte, pld. Velti Vendel Bajnok-neve.
A biciklizés és a természetjárás (tehénlegeltetéssel, madárfészek-kereséssel, a tanítónak pálcavágással, mezei munkában való résztvétellel és egyebekkel) egybekötve mindig általános volt, ezáltal a falu-környék minden tenyérnyi helyét is jól megismerték. (Manapság ez már nem mondható el, a fiatalok városi iskolába járnak, szabadidejük jó részét virtuális tevékenységekkel töltik, ilyen értelemben is városi gyerekek lettek.)
Később a mai értelemben vett sport szinte kizárólag labdarúgást, focit jelentett, s ez már a két világháború között elkezdődött. Az 1900-as születésú Burger István (Sityu) futballban sérült meg, olyannyira, hogy térdsérülése folytán aztán egész életében sántított, nem hajlott a térde.
Az 50-es évekbeli aktivitás után az 1960-1970-es években élte virágkorát – a nagy magyar futballal egy időben. (Nem véletlenül ez időben játszották a gyerekek a Krumplilevesbe mártogatott c. játékot is.)
Az 1950-es évek csapata (köztük Hochvárt János, Burger Flórián, Hauser Márton, Tóth László)
|
![]() |
és a nézőközönség egy része Brogli György (Hurkás) csűrjénél |
![]() |
Ketten a nézők közül: Schmidt (Pinka) Kati és Koritár Kató |

A csapat 1970 körül
Felső sor: Burger Sándor, Hauser József (Massza), Cilli Márton, Schmiedt János (Csori), Rák Barnabás (Brikkes), Rák Istán (Cuju), Bartus Imre (Bandzsa)
Alsó sor: Kopasz János (Koca), Hauser József (Csopák), Bartus István (Beton), Burger Gábor
Jelenet egy meccsről az 1970-es évekből
1975 körül
Felső sor: Rák Lajos, Cilli Pisti, Rák István (Cuju), Burger Gabi, Rendes Jóska, Burger Barna, Cilli Bálint, Hauser Öcsi
Alsó sor: Kopasz Jani, Cilli Jani, Tóth János, Rák József, Szabadosi Zoli, Némethy Putyi
(a háttérben: Deutsch György (Gecse), Tóth Barna)
Rendes József
Nősök, öregfiúk
Állnak: Deutsch Flórián (Maki), Burger Flórián (Doktor), Hochvárt János (Pislák), Bodnár János, Szócsin József, Schmiedt László?, Brogli Vendel (Kelep), Burger József
Guggolnak: Deutsch László (Latya)?, Nezáczki Ignác (Zsiga)
Örömteli órák: kupaavató egy győzelem után
(Hauser Márton VB-elnök, Bartus István bíró és Rák István edző)
![]() |
Utánpótlás az 1970-es években, Rák Zsolti (Kiscuju) |
A sátoraljaújhelyi sportkörökben más sportot is gyakoroltak néhányan: Nezáczki Laci és Bartus Pali bírkózott. Bartus István fia, a fiatalon meghalt miskolci Bartus Balázs a nyolcvanas években a DVSC-ben focizott.
Ma inkább kosaraznak a középiskolás fiatalok, meccsszerűen az iskolai csapatokban, streetballszerűen bárhol, az otthoni udvarokban is. Azért egy-egy nősök-nőtlenek meccset még összehoznak, akiknek vannak emlékeik, vagy hallanak szüleiktől a régebbi időkről.
Az említett sportolók közül néhányan:
2022 búcsúi csapat
2025-ös búcsúi csapatok
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése