Falunap, Madarak és fák napja, Gyermeknap, stb.
Karajz Margit visszaemlékezései
Anyukám mesélte, hogy az ő gyerekkorában mindig Péter-Pálkor volt a falunak közös kirándulása, együtt-léte. Ma úgy mondanánk, falunap.
Kijöttek a családok, letelepedtek a fűre, hoztak magukkal enni-innivalót, bélest, bort, elbeszélgettek, pihentek, szórakoztak. A fiataloknak mindig volt valamilyen játék, verseny. Ilyen volt például a karikahajtás a gyerekeknek. A boroshordó abroncsát egy bottal kellett hajtani, és vigyázni, hogy el ne dőljön. A nagyobbaknak pedig csuportörés volt. Karókat ütöttek a földbe, azokra tejescsuprot akasztottak. A versenyzők szemét bekötötték, és így, egy másik karóval kellett eltalálni a csuprot. Aki hamarabb eltalálta, és a csupor összetört, az nyert.
Mára már a Bikarét nem ilyen. Ott ugyanis jó agyagos föld volt, és elkezdtek válykot vetni belőle. Nálunk kőből építették a házakat, de később kisebb átalakításokat, a szobák kettéválasztását vagy a szabadkémények elfalazását vályoggal csinálták. Így nagy gödrök keletkeztek a réten, melyekben esőzéskor megállt a víz, elbokrosodott a terület. Később egy időben ide hajtották ki a libákat legelni. Emlékszem, még én is voltam agyagot hozni a tapasztáshoz. Akkor még földesek voltak a szobák, a pitvar, a tornác, ami feltört, így minden szombaton fel kellett tapasztani, mázolni. Aztán hét közben – részben, hogy ne törjön fel, részben a hűsítés-frissítés miatt – többször fellocsoltuk: egy festékes doboz aljára lyukat fúrtunk, vizet töltöttünk bele, s a lyukon csorgatva folyamatos nyolcas vagy külön-külön csigavonal mintákat locsoltunk a tapasztott földre. Ez a frissesség és tisztaság látszatát keltette.
Majális 1983
Az én gyerekkoromban (1952-ben születtem) minden évben május 21-én a Madarak és fák napján és Gyermeknapon az iskola szervezte meg a falu kirándulását. Akkor már a Kalajkába, a Hordóskúthoz jártunk ki. Ez már messzebb volt a falutól, ide az öregek már nem jöttek ki. Az iskolások együtt mentek a tanítókkal, a szülők meg később utánuk az elemózsiával. Ez már nemcsak Károlyfalvának a közös kirándulása volt, hanem a hegyen keresztül idejöttek ezen a napon a hercegkúti és a makkoshotykai iskolások is. A szülők letelepedtek az erdő szélén a hűvösbe. Az iskolások mindig készültek műsorral, amivel szórakoztatták a felnőtteket és egymást is. Voltak ügyességi versenyek is a három iskola tanulói között. Ekkor már ilyenek voltak, mint például a lepény-evés. A lepényeket a szülők sütötték, s a lepényekbe aprópénzt: 2, 5, 10, 20, 50 filléreseket sütöttek bele. Kívülről jól bekenték a lepényt szilvalekvárral, madzagon lelógatták az alkalmilag felállított futballkapu kapufájára, és a fiúk félmeztelenre vetkőzve, hátul összekötött kezekkel ették a libegő lekváros lepényt. A pénzeket pedig a társuk kezébe köpködték. Ez igen mulatságos volt, mert a fekete szilvalekvártól olyan mocskosak lettek, mint az ördögök. De volt jó hideg víz a Hordóskútban, meg tudtak mosakodni. A Hordóskút onnan kapta a nevét, hogy a forrásra egy fa boroshordót állítottak a földbe. Aztán volt még kötélhúzás, zsákbanfutás, foci, stb. Jól eltelt az idő. Még a kocsmáros Kusz Jancsi is kihozta a kocsmáját, lehetett édességet, innivalót venni. Akkor ez nagyon szép kirándulóhely volt. Szép volt az út is, míg odaértünk. Tavasz volt, virágoztak a rétek, virágot szedtünk, nyakláncot csináltunk gyermekláncfűből.
Majális, 1983
Ma már nincsenek ilyenek. Most családi nap van Újhelyben a város közepén a betonon. Mára már meg sem találnánk a Hordóskutat Régen mindent lekaszáltak, az árkokat is, kellett a széna a teheneknek. Most már nincsenek tehenek, nem kell kaszálni. Az árkok eltömődtek, folyik a víz mindenfelé. Minden elposványosodik, mindent benő a gaz.
Aztán később az 1970-es években én már dolgoztam, és a faluban is volt KISZ-szervezet. Ez fogta össze akkor a fiatalokat. Mi itt Károlyfalván nem az eszme miatt voltunk KISZ-tagok, hanem mert ennek a keretein belül lehetett valamit együtt csinálni a fiataloknak. Valamennyien templomba jártunk akkor. Nem úgy, mint most. Nincs KISZ, de a templomban alig látni fiatalt vasárnaponként. Akkor októberben elmentünk az októberi ájtatosságra minden este rózsafűzért imádkozni, utána meg lementünk a KISZ-gyűlésre. A zsebünkben ott volt a rózsafűzér. Volt, hogy Burger Ági automatikusan kivette a zsebéből ott a gyűlésen. Biztosítottak a fiataloknak egy helyiséget bebútorozva, ahol hetente kétszer-háromszor is összejöhettünk tévét nézni, társasjátékozni, beszélgetni. Mi tartottuk rendben a termet sőt a körletét is. És mindig készültünk valamire: forradalmi ifjúsági napokra irodalmi műsorral, szüreti felvonulásra néptánccal. Télen szerepet tanultunk, népszínműveket, amit karácsonykor előadtunk. Farsangban pedig jártunk Hercegkútra, Bányácskára előadni a színdarabot. Gyermeknapra a KISZ-es fiatalok az iskolásoknak – akkor még működött a faluban az iskola elsőtől negyedik osztályig – kirándulást szerveztünk akadályversennyel, de már csak a Borsos-pincékhez. Ez közelebb volt, mint a Hordóskút, és itt is volt egy szép tisztás a domboldalon, szép környezetben. De már ez sem volt olyan, mint a régiek. Már ez sem volt az egész falunak szervezve, inkább csak a fiataloknak és a gyerekeknek.
A betelepülésünk 250 éves évfordulójára 2001-ben volt egy nagyméretű falunap a Német Kisebbségi Önkormányzat szervezésében Ekkor minden faluból elszármazott, volt károlyfalvit is meghívtak és vendégeket a környékbeli német nemzetiségű falvakból. Józseffalva (Sárospatak), Hercegkút, Rátka is képviseltette magát tánccsoportjával vagy valamilyen formában a hagyományokat felelevenítve. Nagy ünnepség volt. Akkor került a Faluházra a falu címere. Hauser Zoli megírta és kiadatta a Károlyfalváról szóló könyvet. Hochvárt Jancsi bácsi az akkori kisebbségi vezető kérésére utánajárt sok mindennek, és megörökítette a falut ebben a könyvben. Este talán 600 embert láttak el vacsorával.
Egy pár éve augusztus 20-a körül próbálják a Nyitott pincék programot meghonosítani az Újhely szervezte Nemzetközi Néptánctalálkozó egy-egy vendégcsoportjának szereplésével az Újtelepen a nagy ficcfa alatt és a Felső pincesorban. Ez nagyon szép környezet, és sokkal hangulatosabb nekem, mint a Hercegkúti világörökségnek számító pincék. Ez a rendezvény inkább a felnőtteknek szól. Én személy szerint annyira nem kedvelem, talán mert én nem szeretem a bort, vagy mert nekünk nincs a Felső pincesorban pincénk, és nem érzem így otthon magam – de ez az én magánvéleményem.
Anyukám mesélte, hogy volt olyan is, amikor a pincesoron kiűzték a pincékből az ördögöt. Bakszi (Rák István, a Péter apja) volt az ördög. Minden pincébe bement, és játékos szertartás keretében űzték ki onnan. Kifüstölték? Hogy ez szokás volt-e vagy csak egyszeri alkalom, nem tudom. Már nincs kitől megkérdezzem.
Most is van a kisebbségi önkormányzat szervezésében évenként Péter-Pálkor rendezvény, de ez már nem igazán falunap. Inkább nemzetiségi tánc- és kórustalálkozó. Nem építi a falu lakosságának egységét, nem igazán közösségformáló, de hát nem is ez a feladata, hanem a hagyományőrzés. Itt műanyag székeken ülve a megépített kő szabadtéri színpadon megnézzük a csoportok műsorát. Talán több a más faluból műsort adók száma, mint a nézőközönségé. A műsor után megesszük a gulyáslevest, vagy amit éppen készítettek. Valami nincs jól ebben a faluban! Nincs összetartás! Most például a részönkormányzat megalakulásával még nagyobb lett a széthúzás. Ahelyett hogy közösen valami jót csinálnának együtt a faluban, ellenkeznek. Pedig már olyan kevesen vagyunk. Össze kellene fognunk!
A részönkormányzatnak az idén volt két jó rendezvénye. Sok embert megmozgatott, főleg fiatalokat, de az idősebbek is örömmel szurkoltak búcsú délutánján a focipálya szélén a Károlyfalva-Rudabányácska meccs összeverbúválódott focicsapatának. És jó volt a kicsiknek és iskolásoknak szervezett gyermeknap is. Önfeledten, boldogan játszottak a gyerekek, és az őket néző felnőttek is velük együtt örültek. Mindenki jól érezte magát. Valahol visszahozta egy kicsit a régi szép időket.
Lejegyezte Karajz Margit, 2011
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése