2016. február 17., szerda

A betelepülés 250. évfordulója

Faluünnep 2001-ben a betelepülés 250. évfordulóján



Meghívó
Ritka ünnepség zajlott 2001. augusztus 18-án a faluban. A rendszerváltás után a falu önállósulására a Német Kisebbségi Önkormányzat megalakulásával nyílt út 1994-ben. Az önkormányzat elnöke Hochvárt János lett, aki már előtte is (1982-től) tanácstagként, képviselőként sokat dolgozott a falu érdekében. A megalakult szervezet elsősorban a német hagyományok felélesztését és ápolását tűzte ki célul. Tánccsoportot, énekkart alakítottak, szorgalmazták a nyelvtanulást. Az évforduló alkalmából felkérték a faluból elszármazott Hauser Zoltánt, Az Egri Tanárképző Főiskola rektorát, hogy írja meg a falu történetét.
Meghívó

A monográfia többek közreműködésével, Hauser Z. alkotó-szerkesztő munkájának eredményeként nagyon szépen kivitelezett formában el is készült. Elkészült a 18. századi forrásokon fellelt pecsétnyomat alapján annak stílizált változataként a falu címere is.



Az ünnepségen jelen volt Szamosvölgyi Péter, a sátoraljaújhelyi polgármester és Stumpf István kancelláriaminiszter, úgyis mint hercegkúti származású. Az ünnepség szentmisével kezdődött a templomban, köszöntőkkel és kultúrműsorral folytatódott a futballpályán, címeravatóval, majd könyvbemutatóval a Faluházban, végül vendéglátással a Faluház udvarán, melyre minden falubeli és faluból elszármazott lakost meghívtak. A menü töltött káposzta és paszulygaluska volt, sok finom süteménnyel és károlyfalvi borral. Sok régi ismerős találkozott és beszélgetett egymással sok év után, jó hangulatban.


 















    

       

   

      

   

      

   


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése