2025. december 17., szerda

A Lauber-ház

 

Lauber-ház


A mai 65. sz. ház a 19. század közepén a 40. számot kapta. A század végére a gyarapodások folytán már a 45. számot viselte. 1959-ben pedig 53-as volt a sorszáma, s már  az utca is nevesítve volt: Rákóczi utca.

1866-ban, a részletes falutérkép felvételekor Hauser János és felesége, Rák Ágnes voltak a tulajdonosai.


Hauser János 1840-1867

Szülei Hauser Antal és Deutsch Erzsébet. 20 évesen nősült meg, Trauczonfalváról hozott feleséget, Rák Ágnest. 1840-ben volt az esküvő, két gyermekük született:

  • Mária 1861-1908, Hochvárt Ignácné, 3 gyermek (Anna, Mátyás, Mária).
  • István 1864-1867, 3 évesen himlőben halt meg.
A széles parasztportán ekkor egy hosszú ház (lakó- és gazdasági épület), s kicsit hátrébb csűr volt.

János 1867-ben 27 évesen halt meg hektikában (tüdőbaj). Ágnes, aki abban az évben elvesztette férjét is, kisfiát is, a következő évben, 1868 januárjában férjhez ment Schmiedt Vendel legényemberhez.


Schmidt Vendel 1837-1911

1868-ben született fiúk: Vendel, aki 20 éves korában, 1887-ben tragikus módon halt meg, vízbe fúlt. A körülményeket a halotti anyakönyv nem részletezi.
1878-ban Ágnes első házasságából származó Mária lánya férjhez ment, s a házaspár a fiatal pár számára megvásárolta az eladóvá vált felső szomszéd házat.

Ágnes 1881 áprilisában halt meg szélhűdés következtében.

Ezután júniusban romantikus fordulattal a 43 éves Vendel a náluk szolgáló 20 éves Schmidt Katalint (1861-1919) vette feleségül, s éltek még 30 évig boldog házasságban, s született 4 gyermekük. Nem szokványos történetüket mai leszármazottaik is őrzik, s 2010-es temetőrendezésig szép sírkövük is tanúsította. (A temetőrendezés során a szép régi követ tévedésből megsemmisítették, majd a leszármazottak számára fájdalmas hiányt a plébános pótolta)

Az 1890-es évekre már egy gazdasági melléképületet is felhúztak az udvarban, s az 1891-es tűzvész után a csűrt a lakóháztól távolabb építették újra.

 


Gyermekeik:

  • Mária 1883-1886, égési sérülés okozta a halálát
  • Fábián 1887-1917, Hauser Katalinnal házas, 2 gyermek: Vendel (Buli), Ignác. Első világháborús sebesülés következtében halt meg 30 évesen
  • Ignác 1890-1916, 26 évesen halt meg, édesanyja szép sírkövet állított neki
  • Zsuzsanna 1894-1955, Hauser Ignácné, 6 gyermek: Mária, Katalin, Magdolna, Ignác, Katalin, Márton; az első két kislány meghalt.

Zsuzsanna maradt a szülői házban, férjével Hauser Ignáccal.




Hauser Ignác
1884-1954

Ragadványneve még dédapjáról, Hauser Menyhértről: Menyhár Náci. Másik ragadványneve:  Csákó - a lova neve volt. Szólás is kapcsolódott hozzá: "Ne bolondozz, Csákó, mert eladlak!"
Részt vett az 1. világháborúban, a kassai huszárezredben szolgált. Bronz és kis ezüst vitézségi éremmel tért haza.
1909-ben, még a háború előtt vette feleségül Schmidt Zsuzsannát (1894-1955). 25 és 15 évesek voltak. Zsuzsanna 16 éves szülte első gyermekét. Az első két kislányuk meghalt. Gyermekeik:


Mária 1910-1911, hörghurut miatt halt meg
Katalin 1912-1920
Magdolna 1918-1977, Deutsch Ignácné (Glibáné), 3 gyermek: Magda, József, János
Ignác 1920-1975, Burger Katalinnal házas, 3 gyermek: Ágnes, István (Csete), József (Csopák)
Katalin 1922-1999, Lauber Józsefné 2 gyermek: Imre, Katalin
Márton 1925-1990, Vinkler Emmával házas, 3 gyermek: Zoltán, Mária, Emília

Hauser Ignácné Schmiedt Zsuzsanna két kislányával, valószínűleg Magdolnával s a második Katalinnal az 1920-as években, a szép sváb viseletben

Hauser Magdolna, Ignác, Katalin, Márton
A Csere ragadváénynévvel is ismeretesek (Csere Maktus, Csere Náci, Csere Kati, Csere Marci).
Nem tudjuk, hogy apjukról vagy anyjukról ragadt rájuk a ragadványnév.



Katalin lányuk a szembeszomszéd Lauber Józsefhez ment férjhez 1948-ban, 29  és 25 évesek voltak. Közös életüket a Lauber-házban kezdték, majd amikor a Hauser-házból kirepültek a gyerekek, s a szülők is meghaltak, ők költöztek a Hauser-házba, gyermekeik már ide születtek.


Lauber József
1919-2006

Megjárta a Don-kanyart, mint kerékpáros hírvívő, sebesülten hazakerült, majd elvitték málenkij robotra. Onnan megszöktek, s a határban bújkáltak. A katolikus fiúegylet vezetője volt, s jó barátja Burger Györgynek, aki később katolikus pap lett. Fiatal korában ácsként dolgozott Miskolcon, tagja volt a Kossuth-díjas Bunda-brigádnak. Később a MÁV-nál dolgozott. Élénken érdeklődött mindig a falu múltja, története, környéke iránt, adatközlője volt a környék helyneveit felgyűjtő Kováts Dánielnek, s a falu történetét megíró Hauser Zoltánnak.

1948-ban vette feleségül Hauser Katalint (1922-1999)
Két gyermekük született:

  • Imre 1953
  • Katalin 1960


A hosszú parasztházat átépítették, kibővítették, egyedül ennek a háznak van 3 utcára néző ablaka.


Katalin 1999-ben, József 2006-ban halt meg.

 



Katica lányuk távoli városba ment férjhez, Imre a szomszédos helységbe nősült, Sátoraljaújhelyen él családjával (gyermekei Gergely és Melinda), onnan járnak haza gondozni a szülői házat, portát, melyet az utcáról szinte teljesen eltakar a borostyán, de áll még a régi disznóól, amelyet a hatvanas években lefotózott a miskolci Hermen Ottó múzeum munkatársa, s bőven teremnek az udvaron a naspolyafák.

 






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése