2026. szeptember 27., vasárnap

Zolira emlékezve

 

Zolira emlékezve

Dr. Hauser Zoltán 1954-2026


Gyerekkorunkban tudtunk egymásról, egy faluban éltünk, egy iskolába jártunk, te egy osztállyal felettem, de nemigen szóltunk egymáshoz egy szót sem. Egy szőke érdeklődő szemű kisfiúra emlékszem. Középiskolába még messzebb kerültél, a gyerekkor után először a kisvonaton találkoztunk, te az egri, és a nyíregyházi főiskolára utaztam, itt szóltunk először egymáshoz, érdeklődtél a benyomásaimról. Aztán megint sokáig hosszú csend, közben eljutott hozzám a hír, hogy te a főiskolán maradtál, s ott haladsz szépen előre.



Aztán jött 2000, a hír a betelepülés 250. évfordulójának közelgő megünnepléséről, s ennek kapcsán a faluról szóló könyvről, melyre megbízást kaptál Hochvárt Jani bácsitól, hallottam, hogy fényképeket gyűjtögetsz a falu múltjából. Ekkoriban már a főiskola főigazgatóhelyettese voltál, nemsokára főigazgatója. Nagyon szép vállalásnak tartottam, hogy igent mondtál a felkérésre, igazgatói/főigazgatói munkád mellett ekkora nagy és felelős munkára. Levéltári, történeti kutatásokat végeztél, dokumentumokat tanulmányoztál, fotókat gyűjtöttél, károlyfalvi emberekkel beszélgettél, lejegyezted emlékezéseiket, lefotóztad a bontás alatt lévő egyik utolsó parasztház romjait. Én valamikor a falu gazdag ragadványnévállományáról írtam nyelvészeti szakdolgozatomat, gondoltam, ennek – rövidített formában – helye lehet a faluról szóló könyvben. Megüzentem, s hogy szívesen vetted, vérszemet kaptam: elkezdtem az érdekes néprajzi vonatkozásokat is összegyűjteni a falu múltjából: sváb ételeket, vőfélykönyvet, lakodalmi szokásokat, gyermekjátékokat, helyneveket. Utóbbi kivételével ezek is bekerültek a könyvbe, és őszintén értékelted a munkámat.

  

Részemről ekkor alapozódott meg a falu múltja iránti érdeklődés, aminek az informatikai fejlődés, és az eziránt érdeklődő férjem adott újabb impulzust. 2005-ben felvetette, hogy kellene csinálni egy honlapot. De minek? Hát Károlyfalvának! Ekkortól módszeresen, mint egy könyvet, monográfiát kezdtem ott feltérképezni a falu múltját, mindenféle vonatkozásban, nem kis részt a könyvre, a te munkádra alapozva. 2008-ban családfát kezdtünk építeni a myheritage-oldalon, melyet hamarosan az egész falu családfájává bővítettünk, jelenleg több mint 9000 személlyel. A kutakodásban az egyik fontos forrás a tőled kapott, mormon egyház által digitalizált pataki házassági és halotti anyakönyvek CD-je volt. 2011-ben pedig facebook-oldalt nyitottunk a falunak, napi posztokkal a falu múltjáról, jelenéről, felhasználva a sok-sok fotót, melyeket károlyfalvi családoktól gyűjtöttem/gyűjtök. Te ezt kezdettől érdeklődéssel figyelted, s tetszésedet, a munka iránti megbecsülésedet szóban és írásban, kommentekben gyakran megfogalmaztad. Az egyes témákhoz, képekhez fűzött megjegyzéseidből árnyalódott a faluhoz, közösséghez való viszonyod is. Megtudtunk több mindent a családodról, a boltos nagyapádról, Winkler Tóni bácsiról, a régi faluképeken különösen örültél a háttérben látszó boltnak, megtudtuk, hogy a Hibli dombja rejtette számodra az izgalmas, falun túli világot, megtudtuk a fiúk csoportképéhez fűzött kommentedből, hogy számodra, a kisfiú számára a focista Csori volt a nagyfiú, akire felnéztél. A nyáron szomorúan fűzted a nyolcadikos osztályképetekhez: "A fiúk közül már csak én maradtam az osztályban...", s megemlítetted: "Remek tanáraink voltak"

A falu online felületeit népszerűsítetted, ahol tudtad, a Tokaj-Hegyalja Egyetem Kulturális Örökség tanulmányok szakirányával is összefüggésben, büszkén hívtad fel rá a figyelmet, ahol ez szóba jöhetett, pld. a zempléni sváb falvakról szóló előadásodban 2024-ben. „Figyelemmel kísérem, és nagy elismeréssel vagyok” „Boncika fantasztikusat alkot”  „Az online/közösségi média felületei a községnek kifejezetten kiemelkedőek, ha van/lenne ilyen verseny, akkor ezt utcahosszal nyerné” – írtad.

A falu története, különösen származási helyünk, s a betelepülés körülményei továbbra is nagyon izgattak, igyekeztél saját családod Németországba nyúló gyökereit felderíteni, ellátogattál Baden-Württemberg területére, édesanyádat is elvitted, ismerősöket szereztél. A másik két zempléni sváb falu képviselőivel nagy gondolatra jutottatok 2009-ben: a származási helyről minden faluba kerüljön haza egy kő, egy szikladarab, emlékeztetőül eredetünkre. A gondolat 2010-ben megvalósult, neked köszönhetjük a templomkertben felállított, baden-württembergi hegyről származó emlékkövet. A templomban miután bemutatkoztál, hogy te vagy Csere Marci és Winkler Emma fia, szép szavakkal idézted meg idetelepülő őseink küzdelmeit, s a helyi tévének is őszinte megbecsüléssel méltattad az új életbe vágó, s azt kemény munkával kialakító 18. századi svábokat s utódaikat, akik a napi megélhetés mellett, annak kereteként összetartó közösséget teremtettek és őriztek. Különleges pillanat volt a falu életében a felszentelés, a jelenlévőket eltöltötte az összetartozás érzése.

Másik kedves témád: a somlyódi ideiglenes szálláshely, illetve a volt Rákóczi-Lorántffy birtokhoz tartozó somlyódi majorság hosszú múltra nyúló története, amely ideérkezésünkre már tulajdonképpen véget ért, a telepesek számára csak lakhatóvá tették a már leromlott épületeket. Ezt kutattad, ezt készültél megírni. Saját családod történetének kutatására is sok időt fordítottál, a hercegkúti Gaukler-ágra, a Venezuelában eltűnt anyai nagyapádra, a Hauser-ősökre. Édesapádról nagyon szépen beszéltél a pataki tévés interjúban a Pro urbe díj után, már a falumonográfiát is az ő emlékének ajánlottad. Felmenőit is becsülted, talán ez az érzés vezérelt, amikor az atyai ősök házában tulajdonrészt szereztél.

A faluban az új közösség-teremtési alkalmakon - falunapon, pincenapon - gyakran megjelentél, találkoztál régi ismerősökkel, figyelemmel kísérted, hogyan alakul a változó világban a község sorsa, az emberek élete, amiben tudtál, segítséget ajánlottál.


Nevelős Gyula nevével először a Kf-könyvben találkoztam, oda Szabó Máté orvos, a falu akkori lakója ajánlotta közlésre egy elbeszélését. Hagyományos könyvtári forrásokban nem jutottam hozzá közelebb. A 2020-as években kezdtem az interneten kutakodni, az Arcanum ill. a Hungaricana adatbázisokban. Itt a Nevelős névre keresve (Nevelős Adolf, a falu első tanítója) rengeteg találat jött, de nem Adolfra, hanem a fiára, Gyulára. Kiderült, hogy kultuszminiszteri tanácsosként ő kapta a megbízást, és találta ki és szervezte meg az országban az 1920-30-as években az iskolán kívüli nevelést, a népművelést, a közművelődést. A cikkekből, írásokból egy csodálatos pálya és ember képe bontakozott ki. Igyekeztem, hogy ezt közkinccsé tegyem, a honlapon, a Kazinczy Társaság évkönyvében, utca-elnevezéssel, emléktábla-állítással. Lehetőséget adtál, hogy a Comenius-társaság konferenciáján 2023-ban ismertessem a tevékenységét. Nemcsak, hogy lehetőséget adtál nekem, aki szívesen maradok az online térben, mellőzve minden szereplést és személyes jelenlétet, hanem bíztattál, bátorítottál, de tiszteletben tartva, nem beszéltél rá. Ám úgy éreztem, Nevelős Gyula utólagos megbecsülése, ismertté tétele érdekében el kell vállalnom ezt a feladatot. S kemény dió volt az emléktábla-avatás is, ami után szintén meleg szavakat kaptam tőled.


Másik nagy vállalásom volt a Nepomuki Szent János szobor állításával emléket állítani nemcsak a szentnek, a templom névadójának, hanem rajta keresztül az őt védőszentül választó idevándorló őseinknek, a falut 2-300 éven át megtartó elődeinknek. A közösség adományokkal támogatta a vállalást, te is, és szívből támogattad a kezdeményezést, közbenjárva a késő engedélyezésért. Úgy gondoltam, a falu történetének ebben az időszakában, amikor minden megváltozik, önállóságunk megszünt, a nevünk csak egy városrész neve, lassan átcserélődik a lakosság, sváb mivoltunk csak a szűkülő őslakosok emléke, nekünk kell megtennünk a múlt emlékének megőrzéséért, amit a távolból csak lehet. Te a faluból elszármazott katolikus papoknak terveztél emléktáblát állítani a templom oldalán, története során ugyanis a falu sok katolikus papot adott az országnak. Javasoltad, hogy ez megérne egy tanulmányt a Kazinczy-évkönyvben, te magad pedig megtervezted az emléktáblát, idén az érseki engedélyt is megkaptad az egyháztól. A gyakorlati kivitelezésre sajnos már nem maradt időd, ez már a mi dolgunk lesz. 

Minden múltról szóló munkánál, posztnál átfutott a fejemen, Zoli mit fog szólni hozzá. Magamra maradtam, a jövőben már nem kaphatok tőled visszajelzést.

 



Trifonovné Karajz Borbála

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése