2025. február 3., hétfő

Rendesek Károlyfalván

 
A Rendes-család


A Rendes név nagyon elterjedt volt a környéken a 19. század második felében, zempléni, borsodi, szabolcsi anyakönyvekben, de szerte az országban is sűrűn előfordult.

Károlyfalvi anyakönyvi bejegyzésként először 1889. január 27-én találkozunk vele:
Karajz Magdolna, Karajz Antal és Rák Mária 1868-as születésű, 20 éves leánya férjhez ment a 26 éves Rendes Józsefhez, aki 1862-ben született Alsóbereckiben, szülei Rendes János és Feczer Anna. 

Egy portán laktak Magdolna özvegy anyjával, Karajz Antalné Rák Máriával. Itt kezdődött/folytatódott a porta osztódása: a férjhezment Magdolnának az udvar hátsó részén építettek házat, ami később a rokonság halványulásával a Rendes-porta lett. A házasság nem igazán sikerült, 1895-ben halva született gyermeküket a nagyanya jelentette be, mert a férj ekkor külön élve, nem a faluban tartózkodott. Később 1902-ben született még egy fiúk: Márton. Őt is a nagymama jelentette be, mert a 40 éves földművelési napszámosként bejegyzett atya akkor Nagyváradon tartózkodott. Férje halála után, 1916-ban Magdolna másodszor is férjhez ment Balla József erdőőrhöz. 1931-ben halt meg, a halotti anyakönyvben foglalkozását községi szülésznőként jegyezték be, ezt alátámasztja, hogy a sárospataki születési anyakönyvben, mint több halvaszületett gyermek bejelentője szerepel. Magdolna bizonyára kitanulta a bábamesterséget, miután férje elég megbízhatatlannak mutatkozott.
Rendes József státuszát házasságkötésekor közrendűként, Márton fia születésekor földművelési napszámosként jegyezték be. Nyughatatlan ember lehetett. 

A Karajz-porta belső, harmadik lakását tehát fia, Rendes Márton örökölte meg. 

Márton 1902. aug. 2-án született. 1924-ben a falubéli Schmiedt Magdolnát vette feleségül.
Két gyermekük született: József (1925) és Etelka (1930). Etelka két évesen meghalt "fejgyulladásban". Az 1930-as évek elején az ifjú feleség is meghalt.
Ekkor Márton, az özvegy édesapa újranősült: 1933-ban a végardai fiatal özvegy Varga Józsefné Hajdú Erzsébetet hozta a házba feleségnek. Erzsébettel is két gyermekük született: István (1933) és Márta (1935).
Márton földművesként és erdőőrként dolgozott, 1965-ben halt meg, Erzsébet pedig 1978-ban.

Rendes Márton katonaképe             Rendes Mártonné Erzsi néni szüreten

A kis Etelka és József, 1932



A gyermekek:

Rendes József 1925-2000
1950-ben vette feleségül Bartus Magdolnát (1928-2011). Fölművesként, majd MÁV vonatkísérőként dolgozott. Az új falurészen, a Luktában építettek maguknak korszerű kockaházat a futballpálya mellett. Két leányuk és egy fiúk született: 

  • Magdolna (1951-2014) a bodroghalmi Baumann Gyulához ment feleségül, Sátoraljaújhelyben éltek, leányaik Beáta (1977) és Anita (1978).
  • Ágnes Gabriella sz. 1954, a zemplénagárdi Jenei Jánoshoz ment feleségül, a falu közepén laknak. Gyermekeik: Andrea és Balázs, akik Sátoraljaújhelyen családjukkal.
  • József sz. 1957, felesége Horváth Zsuzsa, leányuk Ildikó, ők is Újhelyben élnek.


Rendes József és Bartus Magdolna

 


Rendes Magdolna, Gabriella és József

Rendes Magdolna és Baumann Gyula 1975Rendes Gabriella és Jenei János 1979  




Rendes István 1933-1997
1958-ban nősült, felesége Naán Zsuzsanna (1937-1991). Ők is a Luktában építettek szép házat maguknak, a futballpálya másik végén. István (Pityu) is a vasútnál dolgozott.
Gyermekeik:
  • Márton János (1958-2017), felesége Majoros Irén, hat gyermek
  • István sz. 1960, felesége Epervári Anna, 1 gyermek: István
  • Imre sz. 1961, felesége Titkó Ágnes, 2 gyermek (Imre, Georgina)
  • Mária sz. 1968, Iván Csabáné, 2 gyermek (Adrienn, Zsanett)
István és Imre ikrek, ők is és Mária is a faluban élnek családjukkal, a Luktában ill. az Újtelepen.

Naán Zsuzsanna és Rendes István 1958




Rendes Márta 1935-2020
A rudabányácskai Ruszinkó Antalhoz ment férjhez az 1960-as évek elején. Bányácskán éltek. Két fiúk:
Imre sz. 1965
János sz. 1968


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése