Emléktábla-avató beszéd

 

„Ha majd a szellem napvilága ragyog minden ház ablakán”

 

Ezzel a Petőfi-Sándor idézettel jellemezhetnénk legjobban Nevelős Gyula munkájának célját. Ezt a munkát, feladatot, hogy a szellem napvilága ragyogjon minden ház ablakán, mint minisztériumi munkatárs, osztályvezető a Klebelsberg Kuno vezette kultuszminisztériumtól kapta. Olyan feladatot, amely azelőtt még nem létezett: a magyar nép műveltségének emelését az iskolán kívül, felnőtt korban, szervezetten, intézményesen, arra alkalmas emberek által, ezt mozgalommá téve, s elérve azt, hogy írni-olvasni tudó legyen minden polgár, hogy el tudjon igazodni a világ dolgaiban, s hogy műveltsége és öntudatossága révén a személyes érdekeit képes legyen megfogalmazni és megvédeni.

Nehezen befogható méretű és tartalmú feladat a semmiből ezt megteremteni országosan, ám Nevelős Gyulában ez szerencsésen emberére talált. Azt gondolta, azokra támaszkodhat leginkább, akik a nép körében eddig is hasonló feladatokat végeztek: a tanítókra és a papokra, lelkészekre. Számtalan tanfolyamot, nyári tábort szerveztek részükre, melyeken ő maga is előadott, s lelkesültségét, gyakorlatiasságát munkatársaival együtt átültette a leendő népművelőkbe.

Legelőször is egy széles körű, népszerű mozgalmat indított el, a dalárdák szervezését, egybeesően Kodály és Bartók népzenegyűjtésével. Az emberek szeretnek közösen énekelni, ezzel első körben nagyon sok embert megnyert az ügynek.

Fontosnak tartotta a még létező analfabetizmus megszüntetését.. Létező mozgalmak, pl. a leventemozgalom keretében az esti órákban tanították a betűvetésre, olvasásra a tanítók az írástudatlan felnőtteket.

Népkönyvtárakat alapítottak a legfontosabb klasszikus irodalmi állománnyal: A hálózat minden helységre kiterjedt.

Ismeretterjesztő előadások, előadás-sorozatok, szabadegyetemek tartását szorgalmazták, szervezték falvakban, városokban; a falvakban leginkább a mezőgazdasági munka korszerű módjairól.

Nemcsak a tanulást serkentették, hanem a tartalmas közösségi együttléteket, alkalmakat, ennek keretében pl. az amatőr színjátszást, ami ennek köszönhetően virágkorát élte ezekben az évtizedekben mindenütt; itt nálunk is, s a hagyomány kitartott egészen az 1970-es évekig.

Fontos terve volt az un. népházak létrehozása, melyben teret kapnának a könyvtárak, kis helyi gyűjtemények, színpadterem, egyesületek, mindaz, ami az iskolánkívüli tanulás fogalmába belefér - mindezekhez a „népház” biztosít közösségi teret. Nálunk ez a ház az 1950-es években épült fel a falu saját erejéből, helyet adva a közigazgatásnak, a közszolgálati helyiségeknek (posta, orvosi rendelő), a kulturális tevékenységeknek, művelődésnek (könyvtár, mozi, színpad) és szórakozásnak (bálterem).

A munkában éltek az akkor legkorszerűbb technikai eszközökkel: rádió, mozi, hangfelvételek.

Ennek az óriás és eredményes munkának volt az éltető lelke Nevelős Gyula, akit szerte az országban szeretett és megbecsült a kialakuló népművelő társadalom.

„tisztább tudású és ideálisabb lelkű vezető aligha állhatna a magyar népművelés hivatalos kormányrúdjánál” – írta róla pl. a nagyhalászi tanító, Gábos Kálmán.

„…nem a hangos, hanem a hasznos munkálkodó hazafiság…” jellemezte – írta nyugdíjba vonulásakor  a Néptanítók lapja. Valamint:

„Kitűnő szervező tehetsége, szívós akarata, törhetetlen hite és meggyőződése, felkészültsége és bámulatos intuíciója szinte a semmiből fejlesztette ki az iskolánkívüli népművelés alapjait, szervezetét és tartalmát.”

 

Nekünk, károlyfalviaknak mindezeken túl azért is kedves az emléke, mert itt született a falunkban, - „az én kis zempléni szülőfalum” - az édesapja az első károlyfalvi tanító, Nevelős Adolf volt, aki az akkor felépített iskolában közel 30 évig tanította a falu gyerekeit. Az akkor még csak svábul beszélő gyerekeket megtanította a magyar nyelvre is. Nevelős Adolf fiatalemberként került a faluba feleségével, Mátéffy Cecílivál 1863-ban. 5 gyermekük született a faluban, hárman kisgyermekként meghaltak, itt nyugszanak a temetőben. Ketten érték meg a felnőttkort: Lajos, aki szintén tanító lett, s egy évig nálunk is tanított, s a tőle 10 évvel fiatalabb Gyula.

Gyula 1879-ben született, az eszmélése a Kassáról ideszármazó értelmiségi-tanító családban történt, de a mindennapjait a többi mezítlábas parasztgyerek között töltötte, velük ült az iskolapadban, járta a határt, a pincesorokat, az ő játékaikat játszotta, az utcán azok a parasztemberek, asszonyok nevelték, akik a többieket, s látta falu életét, szokásait, rítusait, érzékelte közszellemét.

12 éves koráig éltek a faluban, akkor elkerült a kassai premontrei gimnáziumba, s a család is elköltözött, Kékedre, hogy közelebbről támogathassák a fiút. Tehát a mi falunkban eszmélt a világra, itt szerezte legmeghatározóbb élményeit, tapasztalta meg az egyszerű falusi emberek mindennapjait, természetét, s ezen élményeknek bizonyára fontos szerepe volt küldetése vállalásában és sikeres teljesítésében.

Gyermekkori élményeit több emlékező elbeszélésben is megörökítette, melyekből kirajzolódik előttünk az 1880-as évekbeli falu élete. Többeket személy szerint is be tudunk azonosítani.

Az utat ma is bejárhatjuk, amelyen elkóborolt Csuhajlához, a libalegelőre a pincék mellett, együtt izgulhatunk a kis tanulókkal az évvégi iskolavizsgán, ami igazi faluünnep volt, s ahol a kis Brogli Jóska – aki, az anyakönyvből tudjuk, néhány év múlva meghalt – nagy megszeppentségében nem tudta a választ a katekizmus első kérdésére: Ki vagy te? (A katekizmus egyszerű választ adott az egyszerűnek látszó kérdésre, de amelyet élete során mindenki feltesz magának, s a legnagyobb gondolkodók közül is kevesen tudják megválaszolni.)

A tanítóné gondjai nyomán megismerjük a falu szájának természetrajzát, amellyet állandó figyelemmel vigyáznia kellett.

Hauser Boris lakodalmának leírásából megismerjük a köszöntőbeszédek és az üdvlövések szokását. A Lopják a vérbélűt történetében pedig a leírja a legények virtusát, és hogy a tanító hogyan neveli a keze alól már kikerült ifjakat is.

 

Azt kívánom, hogy ez a népház minél inkább nyerje vissza eredeti szerepét, legyen a közös művelődés és szórakozás színtere, s töltse be azt a helyet a falu életében, melyet Nevelős Gyula a népházaknak megálmodott.

S végezetül megköszönöm az emléktábla alkotóinak, Apró Attila és Takács Viktória kőszobrász restaurátoroknak a szép munkát: Attilának a portré faragását, Viktóriának a betűk vésését. A sátoraljaújhelyi önkormányzatnak a támogató hozzáállást, a városüzemeltetés munkatársainak a tábla felhelyezését.

Trifonovné Karajz Borbála - a tábla állítójának - beszéde az avatóünnepségen
Károlyfalva, 2024. november 17.