2023. március 5., vasárnap

A Frei család egyik ága


A Frei család egyik ága - A Gúnár-ház lakói


A Freiek a 16 betelepülő sváb család egyike. Sűrű említései vannak a 18. századi pataki anyakönyvekben Fray, Fraj, Frey, Frej, Frei névalakokban. Ekkor még gyermekkorát élte az anyakönyvezés gyakorlata, nem volt egységesen kialakult, sokszor egészen kevés adatot rögzített. Pl. 1787 aug. 1-én feljegyezték a carolfalvei Frei Éva halálát, s az életkorát, 5 éves volt. Semmi egyebet. Melyik családhoz kapcsoljuk? Ilyen esetekben megpróbáljuk a hiányzó kapcsolatokat felállítani, ha egészen egyértelmű lehet az összefüggés, sokszor azonban csak bizonytalanul találgatunk.

Így aztán a Rákóczi u. elején álló ház lakóinak felvázolt családfája fő vonalaiban úgy véljük, pontos, sok részletben azonban hiányos, és a tévedés sincs kizárva.

Gúnár-háznak neveztük a címben a könnyebb beazonosítás végett, 20. századi lakója Frei Márton ragadványneve után, mely nevet felesége és gyermekei is viselték. Ekkor még általános szokás volt a faluban a ragadványnevek adása okkal ok nélkül, különösen az azonos nevűek megkülönböztetésére, Freiből pedig igazán sok volt. De a család csak a 19. sz. végétől lakott ebben a házban előtte Veltiek lakták.

A betelepülő családfőkről az első hiteles forrás az 1757-es összeírás,  ebben a névsorban 5. helyen szerepel Joannes Frei. Ő lehet az, aki 1786 február 26-án halt meg 55 évesen. S több 1760-as-70-es években született gyermek szüleit jegyzik a Frei János és Schmidt Katalin házaspárként.



Frei János tehát a betelepülő ősatya, aki 1731-ben még Németországban született. Legényként ill. fiatalemberként érkezett az új hazába. Az ő felesége lehet Schmidt Katalin (egy másik betelepülő család leánya),  s az ő gyermekeik:

Ferenc Xavér sz. 1759, felesége Rák Katalin
Mária Terézia sz. 1761, Frei Jánosné, 1 leánygyermek
Anna sz. 1762, Schmidt Józsefné, 2 fiúgyermek
Ferenc Menyhért sz. 1764
Mária Jozefa 1765-1778, 13 évesen meghalt
Mihály sz. 1766
Ignác 1768-1772, 4 évesen meghalt
János sz. 1771, fél évesen meghalt

Négy gyermek kapott két keresztnevet, ez elég sűrűn előfordult ebben a században.
Mária Terézia lányuk Frei Jánoshoz ment férjhez, vajon volt köztük rokonság? Egy másik Frei is szerepel az 1757-es listán: Fridericus Frei, alulról a második az oldalon. Az ő fia lehetett, s volt-e rokonság a két család között? vagy egy másik sváb faluból érkezhetett a vőlegény?



A betelepülő János 1786-ban, 55 éves korában halt meg.

Ferenc Xavér, az elsőszülött fiú sorsát követjük tovább. 1759-ben született, 1780-ban 21 évesen nősült, a 19 éves Rák Katalint vette feleségül. Az 1790-es úrbáriumi listán 7. sorszámmal szerepel. Ekkor 31 éves gazda volt. Katalin 1795-ben halt meg, a fiatal 36 éves Ferenc Xavér özvegy maradt. Négy kisgyermekkel lehet, hogy újranősölt, ahogy azt a szokás és a praktikum megkívánta, de egyértelmű nyomát ennek az anyakönyvben nem látjuk.



Gyermekeik:

Vilibald 1780-1781, fél évesen meghalt
János sz. 1782, Brogli Máriával házas, 8 gyermek
Dániel sz. 1784, Braun Rozáliával házas, 5 gyermek
Ignác sz. 1786, a rátkai Jaskó Máriával házas
József sz. 1791

Dániel a következő a felmenők sorában. 1784 január 29-én született, az 1828-as lakónévsorban 22. sorszámmal szerepel


A három évvel fiatalabb Braun Rozáliát vette feleségül. 5 gyermekük született

Ignác 1807-1860 Hermli Erzsébettel házas, 3 gyermek
Katalin 1810-1812, himlőjárványban hal meg 2 évesen
Mária 1811-1812 himlőjárványban hal meg fél évesen
Katalin sz. 1813, Nezáczki Józsefné, 7 gyermek
Rozália sz. 1815

Braun Rozália 1842-ben halt meg, 59 évesen, Dániel özvegyen maradt

Ignác a következő láncszem. 1807-es születésű. 


1832-ben, 25 évesen nősült, a három évvel fiatalabb Hermli Erzsébet lett a felesége. Az anyakönyvek a gyermekek születésekor gazdának ill. közsorsúnak titulálták.


Gyermekeik:
Anna sz. 1833
Terézia 1835-1839 4 évesen meghalt
István 1841-1870, Schmidt Magdolnával házas, 3 gyermek

Ignác 1860-ban 53 évesen halt meg

István lesz a következő a felmenők sorában. 1841-ben született. 


1864-ben 23 évesen nősült, a három évvel fiatalabb Schmidt Magdolnát vette feleségül. Az anyakönyvben a státuszát telkesként rögzítik. A falu közepén 24. sz házban laktak, egy kétlakásos udvarban, tehát nem a mai Gúnár-házban.


Gyermekeik:

Ignác sz. 1864, Velti Zsuzsannával házas, 8 gyermek
János 1867-1936, Schmidt Annával házas, 4 gyermek
Márton sz. 1869

István 1870-ben, 29 évesen tüdőgyulladásban halt meg. Magdolna másodszor is férjhez ment Rák Istvánhoz, s még 3 gyermeket szült.

Ignác fiúk 1864-ben született, ő már a címben jelzett ház lakója lesz.


1885-ben, 21 évesen vette feleségül a 16 éves Velti Zsuzsannát, s költözött vőnek ifjú feleségéék házába, a Rákóczi u. 2. sz. alá. Ekkoriban épül a keskeny ház mellé az udvarra a nyárikonyha vagy kamra? s a csűrt feltehetően az 1908-as tűzvészt követően építették hátrébb a portán.
A térkép fekete vonalai az 1866-os állapotot mutatják, a piros vonalak a későbbi évtizedek változásait.


Gyermekeik:

János 1887 május-junius, 2 hetet élt
Katalin 1888 nov-dec., 2 hetet élt
Ignác sz. 1890, házas Brogli Magdolnával, 1 gyermek
János sz. 1893, kivándorolt Amerikába, német felesége volt, Chicagoban éltek, gyermektelenek
István 1896-1917, hősi halott lett az 1. világháborúban, Olaszországban harcolt, fejlövést kapott, Fiumében van eltemetve
Mária 1900-1901, 9 hónapot élt
József 1902-1980, agglegény, részt vett a 2. világháborúban, 1945-48 között orosz hadifogságban volt. Öreg éveit Nezáczki Ignácéknál az udvari kisházban töltötte, ház körüli munkákkal
Márton 1907-1969, Brogli Katalinnal házas, 3 gyermek - ő maradt az szülői házban


A felsorolás hibás vagy hiányos lehet,  van egy másik fotó is Amerikából, amely talán egy másik testvérről készült.

 
Frei János és egy másik testvér? Amerikából, "kisfijam Márton"-nal

 
Az 1917-ben hősi halált halt István


Frei Márton és Frei József 1938-ban Újhelyben



Márton volt az, aki a sok fiú közül a szülői házban maradt. 1927-ben nősült, a négy évvel idősebb Frei Katalint vette feleségül, 3 gyermekük volt:

Zsuzsanna (falusi becenevén Cuzika) 1928-1989, Schmidt Béláné, 3 fiúgyermek
Katalin sz. 1934, Deutsch Istvánné, 3 gyermek
Márton (ragadványnevén Puka) 1940-2015, Szabolyik Etelkával házas, 2 gyermek

A család 1948-ban

Id. Frei Márton (1907-1969) a Gúnár ragadványnevet viselte, melyet gyermekkori szerepjáték után kapott, a három kisfiú állatokat utánozott, s rajtuk maradt a Gliba, Tojó és Gúnár név. Később az egész családja is viselte ezt a nevet, így említjük magát a házat is Gúnár-háznak. Marci bácsi tagja volt az egyháztanácsnak, rajta van egy 1961 k. készült becses csoportképen:

Frei Márton jobbról az 5.

A lányok férjhez mentek, az ifjú Márton (Puka) maradt a házban, melyben most az özvegye, a Rudabányácskáról ideszármazott Szabolyik Etelka lakik, s melyet még id. Márton idejében átépítettek csapott tetejűre, dufartos, oszlopos tornáccal.





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése