Nevelős Gyula: Párbeszéd a Dolomitokban

Ceruzajegyzetek

Párbeszéd a Dolomitokban 

Írta: Nevelős Gyula

 

Nyári pihenésemnek már az első napján pesti ismerőssel találkoztam. Zergeszakállas kis kalap, hátizsák, csupasz térdek s a lábán rémítő bakancsosok. Nekem ezekről a vasszegekkel körülvert, ijesztő bakancsokról mindig a haragos krokodilus állkapcsa jut eszembe. A tiroli bennszülöttek nincsenek ilyen elszántan felfegyverkezve. Örömmel üdvözöltük egymást idegen földön.

— Hova, hova? — kérdeztem. — Itt tölti a szabadságát szintén?

= Nem éppen itt, — felelte,— hanem itt is, ott is, a Dolomitok között. Ma erre vezetett az utam.

— És innen hova?

= Megyek most fel a sziklák közé. Évek óta járom és élvezem ezt a csodálatos világot, minden nyáron, felséges naplementéivel.

Látom, ő is, mint sok más magyar, rajong a külföldért és a kábulásig beleszeretett itt az idegen hegyek „tündérébe". Gondoltam, lehűtöm egy kissé.

— Hát, — mondom, — szép, szép ez a vidék, csak kevés az égbolt. Alig látni belőle valamit a sok hegy miatt. Aztán erdő és kő, kő, kő mindenütt.

 = Á, kérem szépen, tessék feljönni két-háromezer méterre, oda az ormokra, — mutatja a botjával, — ott úgy érzi magát az ember, mintha kicserélték volna. Alatta van az egész világ! Amikor fölér és leül a tetején és körülnéz...

Itt én folytattam:

— ... és reszket a lába a sok mászástól. Otthon kapaszkodás nélkül is látni annyit a világból. Ha kiáll, például, az Álföldön egy akácfa alá. Nem is kell hozzá szeges cipő.

De ő tovább lelkesedett:

= És a kis színes falvak! Nem is falvak, hanem városkák, cukorból építve, rendesek, csinosak, tiszták.

— Persze, hogy tiszták, mert itt kevés a gazdaság, nincsen cséplőgép, nincsen csorda. A kőszáli zerge vagy a sas nem igen zavarja a tisztaságukat.

= És ezek a régi házak! A falakon még freskók is vannak, finom halványszínűek a naptól, meg az időtől...

— No, meg a házak közé aggatott lepedők és egyéb fehérneműek, nagymosás után. Családiasak.

= Tessék csak beszélgetni ezekkel a derék emberekkel! Milyen udvarias és készséges valamennyi!

— Akárcsak nálunk!

= És tetszett már hallani a hegyek dalát, a jódlizást?

— Ismerem, igen érdekes és szép is. De ha egy egész este jódliznának a fülembe, kiugranék az ablakon.

= Hát a templomok! Némelyik olyan, mintha skatulyából vették volna ki. És kívül-belül tele vannak barokk szobrokkal.

— És emberekkel is?

= Űton-útfélen feszülettel találkozik az ember. Tiroli fafaragás.

— Kár, hogy senkise emeli meg előttük a kalapját.

= Hát... ezt igazán nem figyeltem még meg. Úgy látszik, az itt nem szokás.

— Minálunk Magyarországon szokás.

Kifogytunk a témából, fiatal barátomnak búcsúznia kellett:

= Bocsánatot kérek, most már megyek, mert vár a vezetőm. Azt hiszem, máris későn érkezem.

— Minden jót kívánok, — mondottam — és sok szerencsét a mászáshoz!

Aztán még utána szóltam:

— És nézze meg egyszer, egy nyáron, otthon, a mi naplementénket is.