Miről vallanak az anyakönyvek?
Halálozások
A halotti anyakönyv bejegyzi az elhunyt nevét, korát, születési helyét, ha gyermek, a szülei nevét, ha házas, a házastársa nevét, a halál idejét, helyét, okát, a temetést végző pap nevét, az elhunyt vallását, és azt, hogy részesült-e az utolsó kenetben. Ez ideális esetekben történt így, szokástól és plébánostól függött, milyen részletesen és pontosan jegyezték az adatokat. A korjelölés sem mindig stimmel, mintha néha csak kb. tudták volna, hogy hány évet élt az elhunyt.
Az első halálozási bejegyzések 1752 juniusában kerültek a pataki anyakönyvbe:
A 60 éves Joanes Mayer (Májer János) kórházban halt meg, lehet, hogy megbetegedve érkezett meg s rögtön a pataki ispotályba került. S még abban a hónapban meghalt az 1 éves Joanes Carli
Július halottja a 80 éves Ursula Pulmerin. Eszerint nemcsak a fiatalok vágtak neki a bizonytalan újhazának, volt öreg szülő, aki csatlakozott a fiatalokhoz.
Elképesztő a mai körülményekhez viszonyítva a csecsemőhalandóság, a kisgyermekek elhalálozása, s a viszonylag fiatal felnőttek halála. Ezért szinte értelmezhetetlen hogy az első két évtizedben (1750-1760-as évek) a meghaltak átlagéletkora 22 év. Kb. 65 temetés volt az időszakban, ebből 12 csecsemőhalál volt (1 év alatti baba), 15 gyermekhalál, 15 a fiatal felnőtt (18-38 éves ), 8 a középkorú (40-55), 8 az öreg (60 év feletti). (A maradéknál nincs jelezve, vagy nem jól olvasható a kor)
Kiemelve egy évet: az 1787-es év pld. különösen sok áldozatot szedett, 34-et, szinte minden családból valakit. A megholtak 2/3-a gyermek volt. Már a mai helyen laktak, nem a Somlyódon, nehéz munkával hódítva el azt az erdőtől. A nehéz munka, mostoha körülmények és járványok egyaránt sújtották őket. Ekkor még csak az elhunyt személy nevét és korát jegyezték be az anyakönyvbe, a halál okát nem, de bizonyos hogy valamilyen járvány is dúlhatott. A 19. században már inkább bejegyezték a halálokot is, így több járvány nyomon követhető. Himlő, kolera diftéria (torokgyík), tifusz fordul elő tömeges halál-okként. Kolerajárvány volt pl. 1849-ben, 1855-ben, himlőjárvány 1887-ben. Orvos csak a közeli városban volt, ha nagy baj volt is, csak a végső esetben fordultak hozzá. Inkább a közelebb elérhető bábát, vagy nagyobb tapasztalattal rendelkező falusi asszonyt hívtak segítségül, aki a gyógynövények, kitapasztalt házikúrák mellett ráolvasást, babonás hiedelmeket is alkalmazott.
Ilyesmi még a 20. század második felében is előfordult. Az idősebbek emlékezhetnek Hochvárt Istvánné Nán Erzsébetre, Bétus nénire, aki ráolvasással gyógyított gyerekeket. Karajz Antalné Kopasz Anna így emlékszik rá: „A Bétus néni még gyógyított szájfájást ráolvasással. A ganajból húzott ki szalmaszálat, azzal hókuszpókuszolt, meg imádkozott vagy mormogott is közben. A Barnust én is elvittem hozzá. Nem akartam, de nem gyógyult meg, a nagyapa azt mondta vigyem el Bétus nénihez, majd ő meggyógyítja. Hát elvittem végül, aztán csak meggyógyult. Át akarta adni a tudományát, de nem tanulta meg tőle senki. A Bözsi, a menye nem akarta. Régebben a Tanárné, a Pelinek az anyja csinálta, ő adta át Bétus néninek.”
A halálokok megfogalmazása is kezdetleges, inkább a tüneteket fogalmazzák meg és diktálják be a halál okaként: köhögés, fulladozás, torokfájás, forróláz, hidegláz, hideglelés, szárazság, görcsök, rohamok, hagymáz, szívszorítás, fejgyulladás, bélgyulladás, elgyengülés, öregség, vénség, aggság, „idétlen” (koraszülött), hosszas nyavalya, hirtelen halál, kiütési sebek, gyengeség (főleg csecsemőknél)
Betegség-meghatározások: agyvelőgyulladás, aszkór, daganat, gutaütés, hektika, kelevény, köszvény, mellbaj, nehézbetegség, ótvar, „rosszbetegség”, szélhűdés, tüdővész, tüdőgyulladás, szárazbetegség, szívgörcs, szívbaj, vízibetegség,
Több nő halt bele a szülésbe, pl. 1851-ben a 40 éves Hauser Márta, 1886-ban a 35 éves Vinkler Rozália, 1888-ban a 30 éves Frei Mária. Semmelweis Ignác 1847-ben jött rá a gyermekágyi halál leggyakoribb okára, s hosszú évtizedek kellettek, amíg a gyakorlatban beérett a felfedezése. A szülések a 20. század közepéig otthon történtek a falusi bába segítségével. Bába volt a 19. század második felében Brogli Mártonné Bárány Regina. Az 1931-es Vármegyei hivatalos lapban is van egy felhívás károlyfalvi szülésznői állásra. Az utolsó bába Bilcsikné volt az 1950-es években.
Nem szokásos halál-okok:
vízbe fulladt (mint 1887-ben a 19 éves Schmidt Vendel, s 1925-ben a 24 éves Schmidt Vendel Sárospatakon. Vásárba mentek a sógórnőjével, s miután eltűnt, egy közeli vízben találták megfulladva),
kútba esett (mint 1887-ben a 9 éves Vinkler István),
véletlenül kútba esett (mint 1882-ben a 42 éves Hochvárt György, 1966-ban Nezáczki Ferenc ("vízbefulladás hátraesés folytán").
hónapok múlva egy kútban találták meg 1992-ben Balogh Istvánt is. Az öngyilkosságnak az egyik gyakori formája volt a faluban a kútba ugrás.
égési sebekbe halt bele 1886-ban a 2 éves Schmidt Mária,
"véletlen szerencsétlenségbe" 1887-ben a 4 éves Valburga,
bányakőzúzás miatt halt meg egy gyermek 1890-ben,
cséplőgép ütött agyon egy férfit 1890-ben,
munkabalesetek is adódtak (pl. Rák Ignácot 1941-ben kidőlő fa ütötte agyon, Ész Józsefet 18 évesen 1955-ben - ahogy akkor mondták - "beszántották" a traktorral, és cserben is hagyhatták, később a nagyapja találta meg, kiállt a bakancsa a földből. Mustgáz ölte meg a pincében Brogli Vendelt 1981-ben, permetszer belélegzése okozta Bartus József halálát 1991-ben)
többen felakasztották magukat a környező erdőkben, főleg fiatal fiúk (pl. Hochvárt Vendel 1941-ben 19 évesen a Gáton akasztotta fel magát, Rák József 1956-ban szerelmi bánat miatt akasztotta fel magát, nem adták hozzá, akit szeretett),
megfagyás és más természeti csapás is előfordult (pl. Velti Istvánt 1953-ban egy fa alatt ütötte agyon a villám),
a 20. században az országúton autó ütött el többeket (pl. 1941-ben a 16 éves Schmidt Józsefet, 1968-ban a 14 éves Frei Flóriánt),
vagy autóban, karambolban halt meg 1975-ben a 21 éves Velti István, 1978-ban a 20 éves Fischerné Rák Mária
vonat gázolta el 1956-ban Tóth Ferencet, 1973-ban Sz. Frei Józsefet,
rejtélyes, gyilkosság-gyanús halálesetek is előfordultak (pl. Cilli Istvánt agyonütötték).
A halottakat a következő 1-2 napban eltemették. A temetés háztól történt. Előfordult, hogy nem pap, hanem a kántortanító, Nevelős Adolf végezte a temetést, főleg a „közrendűek” gyermekei esetében. Ő temette pl. 1881-ben a 3 hetesen, „veleszületett gyengeségben” meghalt Kerli Istvánt, 1887-ben a 2 éves, himlőben meghalt Kiss Máriát, Kiss József cseléd és Tamás Zsuzsanna gyermekét.
Sokszor azokat is itt temették el, akik nem falusiak voltak, de itt haltak meg a faluban vagy a környékén, nem szállították haza a holttestet. Pl. 1954-ben az újhelyi Péter Györgyöt, aki fáért jött az erdőbe, s hírtelen halt meg, vagy a 6 éves újhelyi Lauber Istvánkát, aki a nagyszüleinél nyaralt itt, s hírtelen meghalt. Varga Pál szintén az erdőben halt meg, neki sírkövet is állítottak itt a gyermekei.
 |
| Deutsch Józsefné Winkler Zsuzsanna temetése 1955-ben |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése