Ahová ritkán járunk...
Látogatás Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Legutóbbi tudósító utunkon Borsod-Abaúj-Zemplén megyében három olyan falut látogattunk meg, amelyeket eddig egy kicsit elhanyagoltunk, bár ezekben a falvakban túlnyomórészt svábok laknak, és a községi tanácsok mindig örömmel fogadtak, és készségesen beszámoltak életükről és terveikről. A sátoraljaújhelyi és a szerencsi járási önkormányzat is örült látogatásunknak. Röviden: Károlyfalván, Hercegkúton és Rátkán már vártak minket. Arra törekedtünk, hogy általános képet kapjunk ezeken a helyeken az életről és a munkáról. Két témára azonban kiemelt figyelmet fordítottunk, ezek az anyanyelvi órák és a sváb kulturális kincsek gondozása voltak. Először a sátoraljaújhelyi járás két falujába, Károlyfalvára és Hercegkútra, majd a szerencsi járásbeli Rátkára mentünk.
KÁROLYFALVA
Hauser, Schmidt, Frei, Burger, Rák...
Az első kérdés, ami az odavezető úton felmerült bennünk, és minden bizonnyal sok olvasót érdekelni fog: honnan vándoroltak be e helyek lakóinak ősei, és miért telepedtek le ide, a Hegyalja vidékére, mivel ismert, hogy az akkori telepesek nagy része a Dunántúlt és a Bácskát választotta új hazájául. A tudósítás első állomásán, Károlyfalván kérdeztem rá, és a következő választ kaptam:
Évszázadokkal ezelőtt már híresek voltak a hegyaljai borok. Fejlett mezőgazdasági kultúra virágzott a hegyekben, a szőlőültetvényekhez pedig képzett, szorgalmas gazdákra volt szükség. Sárospatak ura és e terület földesura, Trautson herceg 1752-53-ban a Rajna-völgyi telepesekért kampányolt. Miért pont a Rajna völgyében? Mert ott is virágzott a kékbor. A korabeli írások arról számolnak be, hogy Károlyfalvára 48 parasztcsaládot telepítettek. Egyes családok a kapták a földet, mások csak a hercegtől bérelték. Nem sokkal a Károlyfalván való letelepedés után több család a továbbköltözés mellett döntött. Miért? Valószínűleg azért, mert a Károlyfalva környéki nagy erdőkben túl sok és kemény munka várt a telepesekre, és időközben Szatmár megyéből is érkeztek jó ajánlatok. Nos, a családok egy része Szatmárba ment, és a károlyfalviak aztán már nemigen hallottak róluk.
A megmaradt 14 család megalapította Károlyfalvát. A mai falu keleti felén építették házaikat, egyre több szántót vontak ki az erdőkből, szőlőket telepítettek. Kő híján fából építették első házakat és templomukat is. A károlyfalvi fatemplom kétszer is leégett, mielőtt 1872-ben kőből újjáépítették. Mint mondták, van néhány családnév, ami nagyon elterjedt a faluban, ebből arra következtettek, hogy az ősök nevei főként Hauser, Schmidt, Frei, Burger, Rák, Hochvart voltak. Ha például ma Hauser Józsefet keresi valaki, először megkérdezik, melyik Hausert? Mert szinte minden család kapott ragadványnevet az évek során. Nagyon érdekes, hogy a becenevek szinte mindegyike magyarul hangzik, mint például: Szirén, Kelemen, Gubás, Bástyán. A becenevek apáról fiúra szállnak mindaddig, amíg fiú van a családban. A lányok nem kapnak beceneveket.
Bor és erdő
Nos, a károlyfalvi svábok eredetéről ennyit sikerült megtudnom, de szerettük volna megismerni a falu lakóinak jelenét is. A 600 lakosú falu tiszta főutcájával és sok új, színes házával jó benyomást tett. Sütött a nap, az idősebbek a házuk előtt ültek, vagy körbe álltak és beszélgettek. Kedvesek voltak velem, amikor a tanácsházáról kérdeztem. Ott beszéltem a tanácselnökkel, Orosz Bertalannal. Ő mesélt Károlyfalva fejlődéséről a felszabadulás óta:
— Amikor 1944. december 15-én felszabadultak, a falunak annyi lakosa volt, mint ma. Mivel ekkor nem voltak nagybirtokosok a környéken, Károlyfalván tulajdonképpen nem volt földosztás. A faluban korábban többnyire középparasztok éltek. A nép nagy szorgalommal művelte szőlőjét, tenyésztette a szarvasmarhát. Csak a Károlyfalva környéki nagy erdőt osztották fel, összesen 60 szegényebb gazda jutott egy-egy erdőhöz. A károlyfalvi erdészeti munkának ugyanolyan régi hagyományai vannak, mint a szőlőművelésnek. A sátoraljaújhelyi pékségeket például évtizedekig a károlyfalvi gazdák látták el fával. Ezek a foglalkozások biztosították a mindennapi kenyeret. Károlyfalva rossz útjairól, ösvényeiről volt „híres”, a kocsisok féltek áthajtani a falun, mert rossz időben rendszerint elakadtak. Ezért nagyon fontosnak tartottuk az utak építését. Mára az összes utcát, beleértve az 1960-as években épült új lakóövezetet és a járdákat is aszfaltozták. A fejlesztési alapunk erre nem lett volna elég, de a lakók önkéntes munkával segítettek. A tanácsházát 500.000 forintból építettük fel. A faluban régen egyáltalán nem volt községháza.
— Sok új házat láttam a faluban, mikor épültek?
— 1960-ban lett PB-gáz Károlyfalván, 1967-ben összevonták a 7 km-re lévő sátoraljaújhelyivel. A kezdeti nehézségek után a tsz jó bevételt biztosított a tagoknak, amit a háztartásból származó bevétellel egészítettek ki. 1969-ben egy munkaegység értéke 58 forint volt. Főleg 1962 és 1966 között sok új ház épült, összesen 50, a régiek szinte mindegyikét felújították. A következő években jelentősen megnőtt az elektromos háztartási készülékek és televíziók száma. 1968-ban vezettük be az áramot a Petőfi utcai települérészen – mondta a tanácselnök.
Ami a lakosok számára fontos
Szerettem volna beszélni néhány tsz-taggal, de hiába kopogtam mindenhova, mert az emberek hetek óta annyira várták a jó időt, hogy mind kint voltak a földeken vagy a szőlőben. Aztán elmentem a vegyesboltba és a kocsmába. Kozsnyánszky János boltvezető és kollégája, Hauser János kocsmáros nyugodtan hazamehetett volna.
— Ismerve a károlyfalviakat — mondta a boltvezető —, minden percet ki fognak használni a földmunkára. Sárospataki származású vagyok, de már több mint 10 éve itt dolgozom. Szóval azt hiszem, egy kicsit ismerem az itteni embereket. Egyszer próbáltam ruhákat árulni a boltban, hogy a vásárlóknak ne Sárospatakra vagy Sátoraljaújhelyre kelljen menniük a ruhákért. Ám egy idő után a nők határozottan elmagyarázták nekem, hogy túl kicsi a választék, amit itt tudok kínálni, abbahagyhatom, de ha valami jót akarok tenni a faluért, akkor legyen minden eszközöm, ami a borászathoz kell, akkor elégedettek. Amúgy a városban vesznek ruhát. Erre a falura pedig az a jellemző, hogy mennyi fiatal tanul tovább, nemcsak középiskolákban, hanem egyetemeken, főiskolákon is. Ez a kis falu már számos orvost, mérnököt és tanárt adott az országnak. És a barátság is jellemző rájuk. Látnia kell, milyen szépen beszélgetnek egy bálon a Kultúrházban. Soha nincs verekedés, pedig itt is olyan jó és erős a bor, mint a többi Hegyalja környéki faluban. Erről azonban őrmesterünk tud többet mondani – mutat a községháza felé, ahová a rendőr épp akkor érkezett motorjával.
Amikor Végsó József körzeti megbízott megtudta, miről beszélünk, így szólt:
— A körzetemben több falu is van, de tényleg nincs sok dolgom Károlyfalván. A bálokon is észrevettem, milyen műveltek, pedig a táncolni szeretők sokszor borosüveggel a kezükben járnak a Kultúrházba. Természetesen örülök, hogy nincs itt semmi probléma.
Német nyelvtanfolyam felnőtteknek
Míg az „idegenek” a „bennszülötteket” dicsérték, Hauser János egy kicsit hátrébb húzódott. De a többiek visszahívják, „Kusz” ragadványnevén. Hauser János egyike azoknak, akik az elmúlt években új házat építettek, és a falu újabb részében élnek:
— Sajnos már nem, csak a falu öregjei beszélnek még egymás között svábul. A gyerekek értik, amit németül mondanak nekik, de magyarul válaszolnak. És hogy őszinte legyek, még mi felnőttek is ritkán beszélünk németül, és már sok mindent elfelejtettünk. Így hát beiratkoztunk német órára.
— Hogyan és mikor történt? – vágok közbe.
— Ha jól emlékszem, tavaly novemberben kidobolták, hogy falugyűlés lesz, és a téma a németóra bevezetése lesz. A javaslat az újhelyi Járási Tanácstól érkezett, az ülésen még a járás képviselői is ott voltak. Ott a találkozón nem tudtunk azonnal dönteni, de később, alaposan átgondolva, úgy döntöttünk: először minket, felnőtteket kell tanítani, hogy felfrissíthessük, bővíthessük tudásunkat. A gyerekek csak akkor kezdjék el, amikor már tudunk segíteni nekik – mondta Hauser János.
Visszamentem a tanácselnökhöz, hogy ugyanerről a témáról beszéljek vele: – Minden pontosan úgy történt, ahogy János elmondta. Még a végrehajtó bizottság is foglalkozott a német leckékkel. Majd 18 családból jelentkeztek nők és férfiak felnőtt foglalkozásokra. Ezeknek a családoknak a még alsó tagozatos gyermekei ezután itt, Károlyfalván vehetnek részt anyanyelvi órákon. Az ötödiktől a nyolcadik osztályig a járási székhelyen tanulnak a gyerekek, róluk nem esett szó, és a nagyon kicsikről sem, mert nálunk nincs óvoda. Nos, akkor jelentkeztünk a kerületi önkormányzatnál, de egyelőre nem tudnak némettanárt biztosítani – magyarázta Orosz Bertalan.
Télen kezdődik...
A Sátoraljaújhelyi Járási Tanácsban ugyanerről a témáról beszélgetek Deák Imre oktatási vezetővel.
A témát jól ismerő Jaskó Sándor – Hercegkútról származik, évekig Károlyfalván dolgozott tanítóként – csatlakozik hozzánk:
– A kerületi párttal és népfrontszervekkel közösen szerveztük meg a falugyűléseket két sváb községünkben Károlyfalván és Hercegkúton. A Kerületi Tanács Végrehajtó Bizottsága is külön tárgyalta a kérdést. Elmagyaráztuk Károlyfalván, hogy milyen jogaik és lehetőségeik vannak, és hogy ezeket a jogaikat saját érdekükben érdemes gyakorolni. Érdekes volt számomra, hogy Károlyfalván a felnőttek jelentkeztek először. A falugyűlés még csak a kezdet volt, csak később jutott el a lakók kívánsága a járási tanács oktatási osztályához. És bár nagyrészt támogatjuk a németóra bevezetését, a dolog nem ilyen egyszerű – mondja Jaskó Sándor.
— Csak néhány német tanár dolgozik ezen a területen — veszi át a szót Deák Imre. — Találtunk egy nyugdíjas tanárnőt, de nem vállalja a munkát, túl fárasztó lenne neki rendszeresen vonattal utazni Károlyfalvára és vissza.
– Akkor milyen kilátások vannak a jövőre nézve?
— Károlyfalván bevezetik a németórákat, találunk jó megoldást. És reméljük, hogy Sárospatakon találunk tanárt – mondta Jaskó Sándor. — A nagy mezei munka után indulnak a leckék.
És Hercegkúton?
Tehát ez a helyzet Károlyfalván. És mi a helyzet Hercegkúton? – tettem fel a kérdést.
— Tavaly ősszel Hercegkúton is falugyűlést szerveztek. Az ülésen részt vett Bodroghalmi János, a Hazafias Népfront körzeti titkára. Szó esett anyanyelvük, hagyományaik, kulturális kincsük megőrzéséről, és felvetődött egy tánccsoport alapításának gondolata is, mert a kerületi önkormányzat ebben is szívesen segít. De Hercegkúton nem tudtunk sok mindent elérni. Az emberek még mindig visszahúzódnak egy kicsit. A németórák kérdése ezért felvetődött és nyitva maradt. Azóta Hercegkút nem jelentkezett nálunk, pedig ezt a falut majdnem 100 százalékban németek lakják. De szerintem a dolog azóta is beszédtéma a faluban, és az iskola igazgatója és a faluvezetés mindent megtesz, hogy Hercegkút lakosai felismerjék a német nemzetiségi jogok fontosságát, és akkor mi szívesen segítünk nekik is – mondja Jaskó Sándor.
Mayer Éva
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése