Rák Mártonné Brogli Mária

1924. március 1-én született. Édesapja Brogli Ignác, édesanyja Rák Zsuzsanna.

Azt mesélték az öregek, hogy a Fekete-erdőből jöttek az ősök. Először a falu nem ezen a területen volt, hanem a Somlyód területén, ott akartak letelepedni. Azt mesélték, hogy az széljárta hely volt, és utána ide jöttek. Sokat dolgoztak az elődök, hogy fel tudjanak építkezni. Amikor a templomi fundamentumot ásták, a régi fatemplom sekrestyéjének ajtajára oda volt írva két pap neve, akik Károlyfalváról származtak. Brogly Miklós (fehér pap volt hercegkúti plébános is volt) az egyik, a másik a régi Burger János. A fundamentumásásnál, odahívták a nagymamát, a fenekére ütöttek, hogy emlékezzen rá. Egy év múlva a felesége lett a bírónak, 14 éves korában ment férjhez.

 

Megvolt a régi kornak is a szokása. Legényavatás még az apám korában is előfordult. Karikavasárnap farsang után volt. Az alsó pincék tetejére mentek a fiúk, és kikiabáltak a lányokra minden rosszat.

Nyáron vasárnap a falun, fel-le sétáltunk. Télen meg házaltunk. A bálok a teremben voltak a bolt és a kocsma mögött. Volt farsangi bál, de az újévi bál, a döntő volt. Ha valakinek volt komoly kérője, akkor férjhez kellett mennie farsangkor. A lakodalmat nem nyáron csinálták, akkor dolgozni kellett.

Egy zsidó családról tudok, a Stark családról. Azt akkor vitték el, amikor apám volt bíró. Koncentrációs táborba vitték el őket. A lányuk, az Olga az visszajött egyszer látogatóba. A fiának, Ferinek meg Miskolcon volt boltja.

Amikor iskolába jártunk, Kovács Lajos volt a tanító itt a faluban, meg Ország Erzsi. Kovács Lajos szigorú, de nagyon jó tanító volt. A németet az Ország Erzsi nem engedte beszélni. Kovács Lajos nem volt ellene. Németül már nem tanultunk az iskolában, csak a szülőktől.

A nagyapám, a Rák Pista meghatározó személyiség volt a faluban. Ő sokáig volt bíró. Utána volt az apám, Brogli Ignác. Utána a Burger Lackó, a Gyurinak az apja, a pap Gyurinak.

Most 10-15 éve éled Károlyfalva. Németül nem sokat beszélnek, a sváb eredeti énekek sem jutnak már az eszükbe végig. Aki tud svábul, megérti a németet. A rádióban és a tv-ben is értem, de van különbség a két nyelv között.

 (in. Carolfalve Karlsdorf Károlyfalva / alkotószerk. Hauser Zoltán. – 2001.  p. 239-240.)

Az uram korosztályából a 2. világháborúban többen odavesztek. A Tánka (Velti Béla), a Sica, az Albi apja, meg a Döfi, a Rudi apja ottmaradtak Oroszországban. Az uram (később), a Pöttyös volt itthon szabadságon, ők együtt voltak ott, vitt nekik itthonról, amit küldtek, de már nem tudott nekik semmit odaadni. Az apám volt a bíró (Brogli Ignác 1941-42, a képen), és emlékszem, hogy voltak ott nála idegenek, akik azt akarták, hogy menjünk vissza Németországba. Hallottam kívülről a veszekedést, apám mondta nekik svábul, hogy itt születtünk, itt is fogunk megdögleni. A hivatal itt volt a házunkban. Volt törvénybíró is, meg hitesek. A falugyűlés meg mindig a teremben volt, a falu dolgait ott beszélték meg, ha valamit kellett csinálni. Az árkok mindig rendbe voltak téve. Akkor mentek úrdolgára az emberek. Azt mondják, hogy apám mindig így nyitotta meg a gyűlést: „Kedves barátaim, én azt akarom, hogy ennek a hitközségnek hű polgárai legyetek!”

Velünk lakott a kisnána, ő apámnak a nagyanyja volt. Ő mindig svábul beszélt velünk. Marejnek szólított, a Marikat Marejnek hívták. Én is tudtam svábul. De akkor már kevesebben tudtak. A Burger Gyuri, a pap, az is tudott. Egyszer busszal mentünk Monokra búcsúra, és láttuk az ablakból a Gyurit. Kiszóltunk neki svábul, hogy nem jössz haza? Mondta, hogy most nem lehet, de úgy örült neki, hogy találkozott velünk és sváb szót hallott. Három generáció lakott nálunk, de külön voltak, külön dagasztották a kenyeret, ugye külön kaptak búzát is kaucióba, külön gazdálkodtak vele. Mink, nagyapámék meg a kisnána. A mi kenyerünk sima volt, a nagyanyámékba egy lyuk, a kisnánáéba két lyuk volt nyomva. De azutt már együtt sütötték meg a kemencébe. Bora is külön volt a kisnánának, annak húztuk meg a korsóját mindig, ott állt az ágya mellett. A macska mindig ment vele, mikor ment le a pincébe. Nagyanyám külön főzött maguknak. De mégis nagyobb szeretet volt, mint most.

Minden reggel éhgyomorra mentek az öregasszonyok a templomba, a Cúlák nána, a kisnána, a rózsafűzért elvégezték, mise nem volt.  Mikor hazajött, a hevilibe (bádogbögre) bort öntött, virágos bort, akkor még nem cukrozták a borokat, nem volt édes, azt megcukrozta, meg száraz kenyeret evett hozzá, az volt reggelije. Azok nem terhelték meg a gyomrukat! Mikor nem voltak itthon anyámék, ő mézes kenyeret meg zsíros kenyeret akart nekünk adni. Mondtuk neki, hogy nána, nekünk ez nem kell. – Na, majd megennétek a másvilágon! – Nána, hát ott is kell enni? – Majd megtudjátok!

Vasárnap egy tűt a kezünkbe nem vehettünk, mert a kisnána kiütötte a kezünkből. Még krumplit se hámozhattunk, vasalni se lehetett, meg kellett csinálni szombaton.

A ti nánátok, a Teréz néni (Brogli Ferencné, Bíró nána) olyan öregasszony volt már, oszt még akkor is felmászott a cseresznyefára a Kácsárdon. - Nána, ne menjen már oda! - mondták neki. – Mit nánázol mindig? – mondta a gyerekeinek, unokáinak. Olyan kupori, szikár asszony volt. Azért akkor abból éltünk. Minden szem cseresznyét összeszedtünk.

Ha vihar volt, a kisnánával mindig elimádkoztunk három Úrangyalát. Még most is mindig elmondom, ha dörög. Régen meghúzták mindig a harangot, ha vihar volt, hogy szétverje. Akkor is harangoztak, ha tűz volt, régen sok tűz volt, a csűrök égtek le, sokszor a betegek (elmebetegek) gyújtották meg, ott cigarettáztak. A Jankesz (Burger János pap) egy kispap barátjával volt itthon, kint aludtak a lucernán. Éjjel hallották, hogy Tűz van! Szaladtak ők is egy vedér vízzel oltani, de véletlenül egy embert öntött le az a kispap. Az mérges lett, rátámadt. Na oltson nektek, aki akar – mondta a kispap. Mikor a Mester Náci (Hauser-Hites Ignác pap) hazajött, az is mindig kint aludt a lucernán. Jó illatos volt. Almafánkot sütött neki anyám. 
A nána mákost sütött, azt mondta az unokája, hogy egyik mákszem kergeti benne a másikat. Nem éheztek, de azért szegénység volt. Egy csupor aludttej volt a napszám.

Nekünk 43-ban volt az esküvőnk, a Pöttyös 11 évvel volt idősebb nálam. Én az anyósom menyasszonyi ruhájában esküdtem.

Akkor is volt olyan, hogy megestek a lányok, vagy hogy valakinek nem az urától volt gyereke, hajjaj. Volt a mi családunkban is. A Kelemen tanítónak is meg a Podszedlynek is volt ilyen gyereke a faluban. Meg mikor átmentek a katonák a falun, azután is születtek gyerekek.

  

Elmondta 2007 nyarán vasárnap délutánonként, a diófa alatt, Katus néni padján
Lejegyezte Trifonovné Karajz Borbála

Meghalt 2009 júliusában