2016. február 25., csütörtök

Újévi köszöntő versek

Újév napján a gyerekek - hasonlóan húsvéthoz - köszöntőverssel keresték fel a rokonokat, keresztszülőket.
A köszöntésért pénzt kaptak.


1.
Kétszer kettő, bíz az négy!
Újesztendő üdvöz légy!
Fogadom, hogy jó leszek,
Rosszat soha nem teszek  

Láttam én egy kisnyulat,
De a kisnyúl elszaladt.
De azért én helytállok:
Boldog új évet kívánok!



2.
Boldog új évet
Kívánni jöttem én
Ennek a szép téli napnak
Sugárzó reggelén.

Kamarátokba sok jót,
Házatokba békét,
 Szívetekbe a boldogság
Áldott csendességét!

A tervekhez szerencsét,
A munkához kedvet,
Mindenféle földi jóból
A legkedvesebbet!

Kérem a jó Istent,
Adjon áldást rátok,
Hogy az új év minden napját
Boldogan járjátok!
Utcakép 1976 január


3.
Kedves néni, kedves bácsi!
Boldog új évet kívánni
Jöttem én most hozzátok,
Hogyha meghallgatnátok.

Jólesik itt elmondanom,
Hogy szeretlek forrón, nagyon,
Áldjon meg a jó Isten
Ez új esztendőben!


4.
Pici szívem, pici szám
Boldog új évet kíván!


5.
Kicsi állat az egér,
Minden lyukba belefér.
Én is olyan kicsi vagyok,
Boldog új évet kívánok!


6.
Álmomban az éjjel
Tündérkertben jártam,
Egy kisangyal vezetett
A virágok sorában.

Azt mondta az angyal:
Nefelejcs a hála,
Rózsa meg a szeretet
Legszebb virágszála.

Kettőt én közülük
A szívembe zártam,
S ezzel a két virágszállal
Most elétek álltam.

A jó Isten benneteket
Soha el ne hagyjon,
S az új évnek minden napján
Sok örömet adjon!

Főutca 1970-es évek tél

7.
Kedves keresztanyám és kedves keresztapám!
Köszöntlek titeket az új év hajnalán.
Legyen az éven át az Úr vezéretek,
Szerencse és öröm kövesse léptetek!
Újév ünnepére az a kívánságom:
E háznak népére áldás, öröm szálljon!


8.
Cseng a csengő, üt az óra
Új esztendő fordulóra.
Új esztendő, más esztendő,
Ami elmúlt, vissza nem jő

Legyen jobb az új, mint a volt,
Legyen tele a csűr, a bolt!
Legyen tej, vaj, fehér kalács
Az egész esztendőn át!

Boldog új évet kívánok!


9.
Eldöcögött már az óév szekere,
Ez a szekér sok-sok gonddal volt tele.
Pusztuljon hát nyikorogva, zörögve,
Búját-baját felejtsük el örökre!
Asztalunkon legyen mindig friss kenyér,
Jó anyámnak mosoly üljön két szemén!
………

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése