2023. március 10., péntek

A Schmidtek egy ága

 
A Schmidtek egy ága


A legelső lakossági összeírásban 1757-ben két Schmidt szerepel: Joannes és Josephus.

Az 1772-es úrbáriumi listán már 4 gazda viseli a Schmidt nevet: Franciscus, Fridericus, Josephus, Joannes. Utóbbi kettő azonos lehet az 1757-es Jánossal és Józseffel, Ferenc és Friderikusz meg már a felnőtt új nemzedék képviselői lehettek. A listákon a név írásmódja minden esetben: Smid, kiejtés szerint. 

A korai anyakönyvi bejegyzésekből elég nehezen bogozhatók ki a viszonyok, így nem sikerült beazonosítani, hogy az 1788-1833 között élt Schmidt Fábián melyikük családjából származik.

Fábián felesége a rátkai születésű Herhalt Mária (1787-1860) volt, az anyakönyv Fábián státusát plebsként rögzíti.
4 gyermekükről tudunk:

János 1819-ben született, s még abban az évben meghalt
Magdolna sz. 1824
Ádám és Éva ikrek voltak, 1825-ben születtek
Éva 14 évesen meghalt.


Ádám viszont szerencsésen felnőtt, 22 évesen, 1852-ben megnősült, a vele egyidős Brogli Rozáliát vette feleségül. A anyakönyvi bejegyzésekben mint földművest, gazdát említik.

A 8. sz. házban laknak, amely Rozália szülőháza. Ádám fiatalon, 40 évesen halt meg hecticában.

4 gyermekük született:

Flórián 1853-1867, 15 évesen meghalt
János 1855-1856, 8 hónaposan diffenteriában meghalt
József szül. 1859-ben, Schmidt Zsuzsannával házas, 4 gyerek
Ignác szül 1862

József sorsát követjük tovább, aki 1859-ben született. 

22 évesen, 1881-ben nősült, a 3 évvel idősebb Schmidt Zsuzsannát vette feleségül. Zsuzsanna özvegyasszony volt, első férjétől Vinkler Jánostól két kisfia született, Boldizsár és István. Boldizsár fia csak pár napot élt, a férj, Vinkler János 28 évesen tifuszban meghalt, s a másik kisfiú, István is meghalt 9 évesen, "véletlenül kútba fulladt", ahogy az anyakönyvben a halál okát bejegyezték.

A 15. sz. ház lesz az otthonuk, amely Zsuzsannáék háza, a mai Cúlák-ház. 1866-ban, amikor a térkép készült, még Zsuzsanna édesapja, Schmidt Márton a tulajdonos, az ő halála, 1874 után már a fiatalok, Schmidt József és felesége Schmidt Zsuzsanna.


József 1891-96 között községi bíró volt. (Sp. és vidéke 1933), bizonyára nem érdemtelenül töltötte be ezt a választott tisztséget hat éven keresztül

4 gyermekük született:

Márton 1882-1883, 5 hetet élt
József 1884-1962, Burger Zsuzsannával házas, 4 gyermek
Gertrúd 1886-1948, Schmidt Jánossal házas, 4 gyermek
Ignác sz. 1888

József következik a sorban, aki másodszülöttként 1884-ben született.


1908-ban az 5 évvel fiatalabb Burger Zsuzsannát vette feleségül, 5 gyermekük született.
Ifjabb József is kivívta a falusiak tekintélyét, többféle tisztséget is viselt életében.

1922-ben esküdtnek választották, 6 évig volt esküdt. 1928 után törvénybíró.
Iskolaszéki és egyháztanácsi tag, a Hangya szövetkezet pénztárosa, a községi képviselőtestület tagja. (M. városok monográfiája 12. Sp. és vidéke 1933)
1939-1946 között a Hangya Szövetkezet igazgatósági tagja
1945-ben hites

Ragadványneve: Cúlák, később Vén Cúlák - eredete ismeretlen

1962-ben, az egyháztanácsban. Ő a görbebotos.

Sírjuk a károlyfalvi temetőben.
József 1962-ben, felesége Zsuzsanna 1965-ben halt meg. 78 és 76 évet éltek.

Gyermekeik:

Éva  1909. január 23-án született, s másnap meghalt.

Katalin 1910-ben született,  ragadványneve Cúlák Kati, a felsőberecki Holovenkó Józsefhez ment feleségül, két leányuk Éva és Anna

István 1914-1947
Nőtlen fiatalemberként vett részt a 2. világháborúban, orosz fogságba került, onnan hazatérőben Máramarosszigeten érte a halál, ott van eltemetve a városi temetőben. Ragadványneve: Pikula, Nagy Pikula

 

József 1925-1941
16 éves korában autó ütötte el az országúton, miközben a pataki vásárról hazafelé vezette a tinót. Ragadványneve: Kis Pikula

 



Mária 1912-1978

Schmidt Vendelhez ment feleségül, akit népszerű ragadványnevén Bulinak, Buli bácsinak ismerünk (1911-1987), a név őrá is ráragadt, Cúlák Mari mellett Bulinénak is emlegették. 1934-ben házasodtak össze.
1934-ben vették meg azt a házat, és udvarrészt, amelyben élt a család, a Karajz-Rendes-udvar első lakását. A közös udvarban 3 család élt, békességben, a mindennapi életben, tennivalókban alkalmazkodva egymáshoz, jó szomszédságban. A szomszédasszonya, Kopasz Annus így beszélt erről: 
"Mikor férjhez jöttem, még hárman laktunk itt az udvarban, a Rendesék, a Buliék meg mink. Az udvar közös volt mindig, mindenki végezte a dolgát, nem zavartuk egymást, így volt kialakulva minden, így volt természetes.Mikor Mari néni jött etetni a tyúkokat, szólt, hogy gyertek etetni, és minden jószág ment a maga gazdasszonyához, úgy voltak megszokva. Meg voltak jelölve, hogy melyik kié, az egyiknek a jobb lába bevágva, a másiknak a bal, a harmadiknak meg semmi, és azok kezdettől megszokták, hogy ki a gazdájuk, egyik se ment a másik gazdasszonyhoz enni. Volt mindenkinek tehene is, azok is jöttek, mentek az udvaron, kerítés se volt, minek, meg ki győzte volna mindig nyitogatni, zárogatni."
                                  

5 gyermekük született:

Katalin 1934-2013, Brogli Flórián felesége lett, ők maradtak az apai, Cúlák-házban, 3 gyermekük született, az első kislány néhány hónaposan meghalt. Ragadványneve Buli Kati.
Vendel 1936-2010, ragadványneve Pede. Schmidt Matildot vette feleségül, egy fiúk született, Sátoraljaújhelybe költöztek, ott éltek, a károlyfalvi temetőben vannak eltemetve.
József 1938-1991, ragadványneve Jope. Schmidt Katalint vette feleségül, 2 gyermekük született.
A Schmidt-lányok, Matild és Kati testvérek voltak, a Pinka lányok.
Márton 1941-2014, ragadványneve: Vihar, Suták Máriát vette feleségül, egy lányuk s egy fiúk született. 
János 1945-ben született, ragadványneve Csori, Dohányos Gizella Évát vette feleségül.


Mari néni 1978-ban 66 évesen, Vendel bácsi 1987-ben 76 évesen halt meg. 



Gyerekeik mind máshol teremtettek egzisztenciát, az üresen maradt szülőházat az 1990-es években eladták.
A nagyatyai Culák-ház is eladóvá vált, miután Katalin gyermekei is a szomszéd városokba költöztek. Így a valahai Culák-Monáj házról és a Buli-házról is már csak az idősebbek tudják, kik voltak lakóik a 20. században.

Cúlák-ház 1960-as évek Buli-ház 1940 k.

Cúlák-Monáj-ház 2020 Buli-ház 2008





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése