A Cilli-Velti-ház

 

A Petres (Velti)-ház

Az utolsó felvégi ház az újtelepi forduló előtt ma Cilli István háza, de eredetileg anyai felmenőié, a Velti-családé volt. Ma a 71. sz. ház, régen a 38., 42. később az 51. számot viselte.

A lenti térkép 1866-ban készült, akkor 38. számú ház volt, s Velti István volt a tulajdonosa. Akkor egy kis parasztház és egy csűr állt a portán.

Velti János 1797 k.-1847

Az 1850-es években Velti János és Fejjel Krisztina (1813-1866) éltek a házban, akik 1832-ben kötöttek házasságot. Ekkor a vőlegény 35 éves özvegy, a menyasszony 18 éves hajadon volt. Itt születtek gyermekeik:

• János 1833-1835, kisgyermekként meghalt
• György 17837-1955, 18 évesen halt meg - rohamokban (febres)
• István 1840-1932, felesége Burger Mária Teréz, 8 gyermek, ragadványneve: Kokas Velti
• Károly 1844-?
• Ignác 1847-?, felesége Brogli Ágnes, fiúk: Flórián

1866-ban már "Kokas Velti" volt a gazda a portán. A térképen pirossal rajzolt kiegészítéseket - a ház meghosszabbítása, a leégett csűr helyett másik építése hátrébb a portán - ő végezte.

Velti István 1840-1932

István 19 évesen nősült meg, a 20 éves Burger Mária Teréziát vette feleségül, 1860-ban. Ragadványneve a Kokas volt, Kokas Velti, mert a kakast kokasnak mondta. Ezt Nevelős Gyula: Itt a vakáció! halihó! c. elbeszéléséből tudjuk, amelynek egyik szereplője a harangozó Kokas Velti, aki szeretett mindenkibe belekötni, így a tanítóba is. A rá vonatkozó részlet az elbeszélésben: 

"Észrevettem, hogy közeledik a felvégről „kokas" Velti, a harangozó. Úgy hívták, ragadék-névvel, hogy „kokas" Velti. Sokszor hallottam a nevét emlegetni otthon. Tudtam, hogy egyike édesatyám ellenségeinek. Kis faluban ilyenek mindig akadnak. Ezeknek aztán semmise jó. Nem jó a vizsga, nem jó a kántor éneke, nem szép a búcsúztató a temetésnél, nem jól jár a tanító zsebórája és így tovább.

 — Mama, jön a „kokas" Velti bácsi. 

— Hát csak hadd jöjjön — szólt édesanyám és szemelgette tovább a borsót. 

Nemsokára odaért a kerítéshez „kokas" Velti, a harangozó, kezében a templom-kulccsal. Ráköszönt anyámra. 

— Dicsérjük a Jézust, Ténsasszony! 

— Mindörökké! Hová-hová? Harangozni? Hát már dél van? 

— Még nincs nagyon késő, dehát mondom, elindulok már, mert aztán késő lesz. 

Odatámaszkodott a kerítéshez és ütögette a templomkulccsal a kerítés tetejét. Hosszú, száraz ember volt. „Kokasnak" azért csúfolták, mert a „kakast" mindig „kokasnak" mondta. Különben hasonlított a mi kakasunkra, mert neki is olyan hosszú, vörös nyaka volt. 

— Nem tudom, — kezdett újra a beszédbe a harangozó — hogy az esperes úrnak mi baja lehetett tegnap a vizsgán. 

— Miért? — kérdezte anyám halkan. 

— Hát olyan rosszkedvűnek látszott. 

— Talán fáradt volt. Öreg ember már ő. 

— Nem olyan öreg biz a'. És igen jó húsban van. 

Anyám nem szólt semmit, kokas Velti folytatta: 

— Én úgy vettem ki, hogy tán nem tetszik neki valami. Jóska nem tudta a hittant, aztán verset se igen mondtak a gyerekek... Tán ezért... 

— Már hogyne mondtak volna, — szakította félbe anyám — mondtak verset öten is. 

— Aztán a földrajzt is máskép tanítják, mint az én időmben. Mink még úgy mondtuk, hogy: Duna, Tisza, Dráva, Száva. Törjön el a lábad szára. Tegnap meg úgy mondták valahogy: „Ne járjon a jányok szája." 

—  Így is meg lehet tanulni — jegyezte meg anyám. 

— Meg, meg, de minek azt máskép mondani. A sógorom is így vélekedik... Aztán a kisjányom még sírt is otthon. 

— Mitől sírt, a földrajztól? 

— Hát nem attól, de azt hittük, hogy ő is el fogja mondani az egyik verset. A Brogli fiú, meg Rák István mind a két fia mondott verset, csak a harangozó jányára nem került a sor. Igaz, hogy az esperes úr nagyon rosszkedvű volt és ezért nagyon sietett. 

Ebben a pillanatban vettem észre a kerítésen keresztül, hogy a kakasunk besétált a kiskapun a kertbe, és irgalmatlanul kaparássza a paszuly-bokor tövét. 

— Marna! — kiáltottam. — A kakas bent van a kiskertben. 

— Hess! Hess ki te! Kergesd ki a semmirevalót. Dobd meg. 

Felkaptam egy követ. Odamentem a kiskapuhoz, jól megcéloztam a kakast és hozzávágtam a követ. 

A kakas rikoltott egyet, aztán felágaskodott és elnyúlt a földön.

 — No — szólt a harangozó — a „kokas" jól kikapott. Ez se eszik már több kukoricát. 

Édesanyám odaszaladt: 

— Szent Isten! Te haszontalan fiú, leütötted a kakasunkat. Jajaj, mit csináltál, te gyerek? 

— Hát mama mondta, — szóltam ijedten — hogy dobjam meg. 

Kokas Velti látta, hogy itt már nem lehet tovább se kellemetlenkedni, se tréfálkozni, megbillentette a kalapját: 

— Szép egy állat, csupasznyakú, kár érte. No, megyek már, mert harangozni kell."

Ekkor olyan negyvenes-ötvenes volt, 92 évig élt, aggkori végkimerülésben halt meg, 20 évvel élte túl a feleségét.

Gyermekeik: 

• Fábián 1862-1944, Schmiedt Rozáliával házas, 5 gyermek (Katalin, József, István, József, Rozina). Fábián második felesége a pácini Vaszilkó Zsuzsanna
• Mária 1863-1872, 9 évesen köszvényben halt meg
• István 1866-1867, tbc-ban halt meg 1 évesen
• János 1868-1923, felesége Naán Anna, gyermekeik: Vendel, Mária, Terézia, Katalin, János. Anna az utolsó gyermek szülésébe halt bele, János második felesége Frei Katalin
• Rozina 1870-1874, hideglázban halt meg
• Vendel 1873-?
• Mária 1875-1882, toroklobban halt meg
• István 1877-1949, ragadványneve Petres, Rajz Rozáliával házas, 5 gyermek (Mátyás, Anna, János, Mária, József)

Velti Fábián 1862-1944

A legidősebb fiú 1887-ben nősült meg, 25 évesen, a 20 éves Schmiedt Rozáliát vette feleségül. Itt kezdték közös életüket, első gyermekeik itt születtek, a 38. sz. házban. Hogy pontosan meddig éltek itt, nem tudjuk, talán Rozália haláláig, Fábián 1912-ben kötötte második házasságát a pácini születésű Vaszilkó Erzsébettel

Velti István 1877-1949

Kokas Velti legkisebb fia, István is itt élt a szülői portán, s mind a mai napig az ő leszármazottai élnek a házban. Az ő ragadványneve Petres volt, a név eredete ismeretlen. A józseffalvai Rajz Rozáliát (1879-1941) vette feleségül 1904-ben. Az első években Józseffalván éltek, első fiúk, Mátyás még ott született, majd hazaköltöztek a károlyfalvi házba, talán, amikor Fábián bátyjáék már nem ott éltek.

Gyermekeik:

• Mátyás sz. 1904, ragadványneve Szratyi, felesége a sárospataki Markovics Erzsébet, majd Keresztúry Ilona
• Anna sz. 1908, a sárospataki Markovics Jánoshoz ment férjhez, 4 gyermekük: Rozália (Oszif Józsefné), János, Margit, István
• János 1912-1969, ragadványneve bátyja után: Szratyi. Első felesége Frei Magdolna meghalt a 2. világháborúban, gyermekeik: János és József (Kákó és Jozu/Tinora); második felesége a mikóházi Resetár Mária, gyermekeik: Mária és László - az új család az Újtelepen épített új kockaházban élt.
• Mária 1923-1988, ragadványneve apjáról: Peti Mari, Cilli Béláné, gyermekeik: Rozália, László, István
• József, ragadványneve apjáról: Peti Jóska

Mátyás és Anna házastársai, a pataki Markovics Erzsébet és János testvérek voltak.

A szülők, István és Rozália (Petres és Petresné) az 1940-es években meghaltak, István 1949 nyarán. 

Ekkor Mária-lánya már jegyben járt Cilli Bélával, aki 1947-ben tért haza a szovjet hadifogságból.

Cilli Béla 1919-1988

A 12 gyermekes család fia 1949 decemberében vette feleségül Velti Máriát (1923-1988), aki Petres ragadványnevű apja után becézve örökölte annak ragadványnevét, így hívták őt Peti Marinak. Béla a huszas éveiben részt vett a 2. világháborúban, 1943-tól 1947-ig szovjet hadifogolytáborban volt.

 

Három gyermekük született:

• Rozália 1951-1952, agyhártyagyulladásban halt meg 
• László 1952-1992, ragadványneve Cilkó, felesége Kalán Katalin, leányai: Katalin és Enikő. 
• István sz. 1956, ragadványneve Cirkász, felesége Tusori Julianna, gyermekeik: Anita és István

Cilli István (sz. 1956) és felesége Tusori Julianna az 1980-as évek elejétől a ház ill. porta lakói, tulajdonosai, a 2010-es évektől már - kirepülve a gyerekek - magukban, takarosan rendben tartva a hagyományos parasztház-formában tartott házat és portát. A csűr már persze itt sincs meg, ahogy a faluban a többi sem, hiszen funkcióját vesztette rég.