2025. május 30., péntek

A Bástyán-ház


 A Bástyán-ház lakói

Az un. Bástyán-ház sokáig az 1. sz. ház volt a faluban, a bekötő úttól balra az első ház, ahol most Burger Évike lakik. A házban lakó Schmidtek ragadványneve volt a Bástyán több generáción át, amely névnek az eredete homályba vész, bizonyára sváb szó lehetett. Az emlékezet szerint Schmiedt Vendel (1857-1937) viselte (Bástyán, Bástyán Vendel), de lehet, hogy már ő is örökölte. 

Az 1866-os falutérképen már ott van a porta, igaz nincs odaírva a tulajdonos neve, mint a többi házhoz.
Később épült, mint a legrégibb házak, az első katonai felmérés térképén 1784-ben még nincs ott.


Az 1866-os térképen négyzet alakú porta, rövidebb és szélesebb, mint a többi parasztporta az utcában, rajta hosszú ház gazdasági melléképületekkel és csűr áll. Az anyakönyvekben a számozással (1.sz.) először 1851-ben találkozunk, Schmiedt József születési bejegyzésénél, tehát az ő szülei: Schmiedt János és felesége Schmiedt Erzsébet már itt éltek.

1866-os falutérkép részlete

Schmiedt János 1813 k. született, Schmiedt Erzsébet 1820-ban. 1838. január 27-én volt a lakodalmuk, 24 és 18 évesek voltak, az esküvői tanúik: Brogli Ignác és Frei Miklós. 

1838 Schmiedt János és Schmiedt Erzsébet házassági bejegyzése

13 gyermekük született 1839 és 1861 között. Az anya 1864-ben halt meg 45 évesen, a halál okaként gyermekágy van beírva. Halott gyermeket ezidőtájt nem jegyzett be az anyakönyv, lehet, hogy utolsó gyermeke halva született, ezért nem keresztelték meg és nem jegyezték be az anyakönyvbe.

Gyermekeik:

  • Valburga 1839-1847, 13 évesen himlőben halt meg
  • Rozália sz. 1842, Frei István majd Alsó Schmiedt János felesége, gyermeke nem volt
  • Márton 1843-1849, 5 évet élt
  • Mária 1845-1908, Makkoshotykára ment férjhez, Horváth Andrásné
  • János 1846-1848 előtt
  • János sz. 1848. Első felesége Vinkler Rozália 2 gyermek: Mária és Márton, második felesége Schmidt Katalin
  • Zsuzsanna sz. 1850
  • József 1851-1858, 6 évet élt
  • Valburga 1853-1855, 2 évet élt
  • Anna 1855-1857, 2 évet élt
  • Valburga 1857-1861, 4 évesen halt meg
  • Vendel 1859-1890. 3 hónapot élt
  • Katalin 1861-1943, Schmiedt Vendelné
8 gyermeket kisgyermekként elveszítettek (3 Valburga nevű kislányt, Mártont, Jánost, Józsefet, Annát és Vendelt), egynek a további sorsáról nem tudunk (Zsuzsanna), 1 fiúk és 3 leányuk felnőtt és családot alapított (Rozália, Mária, János és Katalin).

A legkisebb, Katalin maradt a szülői házban, az ő sorsát követjük tovább.

Schmiedt Katalin 1861-ben született. A családban nem egyedülálló módon ő is egy Schmiedthez ment feleségül 1879-ben, 17 éves korában: a 23 éves Schmiedt Vendelhez.
Dupla esküvő volt: ugyanaznap Katalin megözvegyült bátyja, János feleségül vette Vendel húgát, a 19 éves Katalint. Az 1. sz. szülői házban tehát a Schmidt Vendel-Schmidt Katalin pár maradt, itt született 5 gyermekük. E Vendelnek volt a ragadványneve Bástyán, s felesége lett a dédunokái, unokái számára a Bástyán nána. De még az unokáját is Bástyán Katinak, a dédunokáját Bástyán Mariskának hívták 100 évvel később. Róluk - idős korukban, 1922 körül - az unokák egy részével már fénykép is készült.

József, István és Katalin unokájukkal

 

Szép kort értek meg: Vendel (1857-1937) 80 évet, Katalin (1861-1943) 84 évet élt.

Gyermekeik:


  • Mária 1880-1951
    Deutsch Márton (Tucsek) felesége, 3 gyermekük: Márton, Rozália, Magdolna, utóbbi lányok ikrek. Márton és Rozália a faluban alapítottak családot, Magdolna pataki férjével kivándorolt Kanadába. 

  • János
    1882-1920
    Felesége Brogli Brigitta, meghalt az 1. világháború utáni hadifogságban



  • Rozina 1883-1884, élt 1 évet



  • József 1886-1949
    Felesége Naán Mária (Slajmer Mari). Kivándoroltak az USÁ-ba, ott születtek 1912-ben ikerfiaik: József és István (Batya és Pinka), majd hazatértek, s 1915-ben leányuk, Erzsébet (Cilli Józsefné) már itthon született. A sírkövön hibásan vésték a feleség nevét.


  • Vendel 1901-1925
    Egy pataki vásár alkalmával a folyóba fulladt, Bodrogkisfaludnál fogták ki a Bodrogból. 24 éves volt, nőtlen.







A családi házban János maradt, illetve özvegyen maradt felesége és leánya.

Schmiedt János 1882-1920
1910-ben 28 évesen nősült meg. Felesége a 19 éves Brogli Brigitta (1891-1957). Első gyermekük 1911-ben halva született. Második gyermekük, az 1912-ben született Ádám is csak néhány órát élt. Életben maradt az 1913-ban született kislány: Katalin Ottilia. 
A következő év megpecsételte a család sorsát, elkezdődött a világháború, s Jánost behívták  katonának.
1914. aug. 1-én vonult be a 65. gyalogezredbe, közlegény volt. 1915 májusában esett orosz hadifogságba, az orenburgi fogolytáborba szállították. Utolsó hír róla 1918 május 7-én kelt. Felesége 1927-ben kezdeményezte a holtnak nyilvánítását.
Élt 38 évet. A hazáért hősi halált halt. Halálát utólagosan jegyezték be az anyakönyvbe 1928-ban.



Brigitta (Bregit) anyósával és apósával, fiatal sógorával tartották fenn a gazdaságot, nevelték a kislányt, aki nagyon fiatalon férjhez ment.
 

  
Schmiedt Jánosné Brogli Brigitta - Schmiedt Katalin Ottilia és Burger József - Schmiedt Katalin Ottilia



Schmidt Katalin Ottilia és Burger József 1930-ban kötöttek házasságot, 20 és 16 évesek voltak. 
Katalin és József szépen virágzó gazdaságot működtettek, vallásos lelkületben, szeretetben nevelték négy gyermeküket.

  • Ágnes (1931-....) Nagy Albertné, Újhelyben éltek, 3 gyermekük: Albert, Ágnes, István
  • József (1934-2008) felesége Rák Mária, lányaik: Éva (1959) és Ibolya (1961)
  • Mária (1936-2015) Burger Jánosné, gyermekeik: Gabriella (1956), József Barna (1958), László (1968)
  • Katalin 1942-2011 Schmiedt Lászlóné, fiúk: Szabolcs 1976). Gyöngyösön éltek.
Schmiedt Katalin Ottilia és A. Burger József 1952

Megfontolt gazdálkodásukra, döntéseikre következtethetünk a családban megmaradt füzetekből, feljegyzésekből, szellemi horizontjukra a fennmaradt vallásos és szakkönyvekből, imakönyvekből, a nők gondoskodó és igényes munkájára a megmaradt kézimunkákból.  József, akit hivatalos iratokon A. (Alsó) Burger Józsefként jegyeztek, 1955-ben, 45 évesen tragikus körülmények között halt meg baleset következtében: miközben boronált a földön, az ökrök megijedtek valamitől, és Jóska bácsi lába eltört. Több napos ünnep következett, a kórházban trombozist kapott, ez okozta korai halálát.

A család szerepel egy 1954-es filmhiradó-részlet kockáin.
 
1950-60-as évek - Ágnes lányával a nyárikonyha előtt - szüretre indul a lovasszekér

A ház 1962-ben

A családi házban József maradt. Burger József 1959-ben idehozta menyecskének a feleségét, Rák Máriát (Bélces Marikát). Kezdetben ő is gazdálkodott, majd az újhelyi borkombinát megbecsült munkása lett. A régi hosszú parasztházat modern kockaházzá alakították, a gazdálkodásban sok technikai újítást vezettek be. 

 
József és Mária fiatal szülőkként

 
Rokonokkal  a ház előtt az 1960-as években                                Megöregedve



Ibolya lányuk megözvegyülve ma Sátoraljaújhelyben él, s gyakran látogatja, segíti Éva nővérét, aki most a családi ház lakója, ketten gondozzák a régi portát, őrzik az emlékeket.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése